Alig néhány óra alatt ítélt a bíróság a Ceaușescu-házaspár fölött
2023. december 22. 11:20 Múlt-kor
A háromfős kivégzőosztag felsorakozott. A katonák feszültek voltak és megpróbálták elkerülni a szemkontaktust az ítéletre váró, megtört párral, akik nem is olyan régen még élet és halál urai voltak Romániában. A betárazott Kalasnyikovok a kiadott parancs után azonnal működésbe léptek.
Korábban
1989. december 22-én a román diktátor, Nicolae Ceaușescu rendszere az összeomlás szélére került. Románia mindenható ura és felesége helikopterrel menekült a Bukarest utcáit elözönlő, feldühödött és mindenre elszánt tömegek elöl.
Az út nem sokáig tartott, ugyanis a felkelők mellé álló hadsereg teljes légzárat rendelt el, így a menekülők leszállni kényszerültek. A személyzet gyorsan elhagyta a gépet, így a magára maradt házaspár egy közeli mezőgazdasági intézmény felé vette az útját, ahol a dolgozók azonnal felismerték őket, majd értesítették a rendőrséget.
A parasztcsaládba született Ceaușescu alig volt 14 éves, amikor az 1930-as évek elején csatlakozott az illegalitásban működő Román Kommunista Párthoz. A második világháború után politikai karrierje gyorsan ívelt felfelé, köszönhetően annak, hogy az ország szovjet érdekszférába került.
A Román Kommunista Párt első embereként az 1960-as évek végén az ország teljhatalmú vezérévé vált. Magát a „Kárpátok géniuszának” nevezte, és a sztálini időket meghazudtoló személyi kultuszt vezetett be Romániában, amelyhez hathatós segítséget nyújtott a vezért emberbarát és csalhatatlan vezetőnek beállító propaganda.
Azonban a rövid pórázon tartott román nép, amelynek nemcsak a diktatórikus rezsimmel, hanem az egyre romló életszínvonallal is meg kellett küzdenie, határtalan gyűlölettel tekintett a tévedhetetlennek tartott vezetőjére.
1989 decemberében aztán robbant a bomba. Az általános elégedetlenkedés felkelésbe torkollott. Az 1989. december 25-én a fogságba esett Ceaușescu házaspárt egy rögtönítélő bíróság halálra ítélte. A tárgyalás csak néhány óráig tartott egy egyszerű, fűtetlen tárgyalóban.
Az utolsó órák
A volt diktátornak, aki a halálbüntetést csak abban az esetben kerülhette volna el, ha szellemileg beszámíthatatlannak ítélik, nem volt védőügyvédje. Az egyik szemtanú szerint az ítélet kihirdetésénél Ceaușescu erősnek mutatkozott, de felesége Elena teljesen összeomlott: „szaglott, mint egy hajléktalan, valószínűleg maga alá vizelt”.
A diktatúra napjai tovatűntek, de a demokrácia sokak szemében nem hozott megoldást a mindennapi élet nyomorára. Egy 2007-ben készült közvéleménykutatás szerint ugyanis a megkérdezettek negyede – a politikai és gazdasági változások kárvallottjai – Nicolae Ceausescut tette meg Románia valaha volt legjobb vezetőjének.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2018
- Géza fejedelem helyett felesége, Sarolt irányíthatta az országot
- A pornokrácia évtizedei Rómában – ki is volt az „igazi nőpápa”?
- A kormányzóné, Purgly Magdolna útja Sofronyától Estorilig
- Pergőtüzek krónikája
- Kormányzóné, anyakirálynő, hercegi nagymama - Szilágyi Erzsébet élete
- Péter Gábor, a „szovjet ügynök”
- Hét híres kutya a történelemből
- Verne valóra vált víziói
- Erzsébet királyné anyasága
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon 14:20
- Középkori templomrom, puskagolyók és katonák maradványai is előkerültek Visegrádnál 11:20
- Több legenda is elterjedt Ottlik Géza legismertebb művéről 09:50
- Mindvégig a trónra készítette fel gyermekét Zita királyné 09:05
- Huszonöt év telt el, mire elismerték Henri Dunant humanitárius munkásságát tegnap
- A rekordot hajszoló francia pilóták eltűnése ma is a repüléstörténet egyik legnagyobb rejtélye tegnap
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál tegnap
- A Liszt Ferenc Kamarazenekar izgalmas átiratokkal is készül a jövő évadra tegnap