A másfél éves szükségállapot sem mentette meg a lengyelországi kommunista rendszert

2023. december 13. 17:05 Múlt-kor

Lengyelország az 1970-es évek közepe óta egyre súlyosbodó gazdasági nehézségekkel nézett szembe. 1981. december 13-án Wojciech Jaruzelski, a Lengyel Népköztársaság miniszterelnöke és a Lengyel Egyesült Munkáspárt (LEMP) főtitkára szükségállapotot rendelt el, hogy fegyveres erővel törje le a fokozódó társadalmi ellenállást.

Jaruzelski tábornok tévéadásban jelenti be a szükségállapot életbe lépését

Korábban

1970-ben Edward Gierek követte Władysław Gomułkát a LEMP Központi Bizottságának főtitkári székében. A keményvonalas kommunista vezetés elképzeléseivel szembeszálló gazdasági reformjaihoz jelentős nyugati kölcsönöket vett fel; ezeket elsősorban nehézipari fejlesztésekbe és az exporttermelés felpörgetésébe, valamint lakásépítési programokba, infrastrukturális beruházásokba fektették. Bár 1971–75 között a mezőgazdasági termelés 22%-kal, az ipari pedig évi 10,5%-kal nőtt, a bevételek elmaradtak a várttól, így Lengyelország nem tudta visszafizetni a felvett hiteleket.

A gazdaság rövid távú felélénkülése a fogyasztás megugrását vonta maga után, azonban hamarosan a belföldre szánt termelést is kénytelenek voltak exportra átcsoportosítani, ami hamarosan széles körű hiányokat eredményezett. 1976-ban előbb a cukorra, majd a húsra és a tejtermékekre is bevezették a jegyrendszert. Az import visszafogása miatt a csak külföldről beszerezhető termékek (kakaó, kávé, rizs, dohány stb.) gyakorlatilag folyamatosan elérhetetlenek voltak. A kitermelt szén legnagyobb része is külföldre került, így gyakoriak voltak az áramkimaradások. Az életszínvonal meredek zuhanása társadalmi elégedetlenséget szült, amely tüntetések és sztrájkok formájában jelentkezett. A karhatalom ezeket, sokszor brutális erőszakot alkalmazva, rendre letörte.

Élelmiszer-, cigaretta- és alkoholjegy

1980-ra a lengyel államadósság már 23 milliárd dollárra, csaknem a névleges GDP felére rúgott. Az augusztusban Lech Wałęsa vezetésével megalakult Szolidaritás szakszervezet (lengyelül Solidarność) arra ösztönözte a gazdákat, hogy a tiltakozás jeleként ne adjanak el mezőgazdasági terményeket az államnak. A Szolidaritás által szervezett sztrájkok miatti termelésleállások csak súlyosbították az áruhiányt. 1981. október 18-án Wojciech Jaruzelski tábornokot választották meg a főtitkári pozícióra. Mint utólag kiderült, a háttérben ekkor már egy éve zajlottak a szükségállapot bevezetésének előkészületei.

Jaruzelski még védelmi miniszterként 1980 októberében naprakésszé tette az erre vonatkozó korábbi katonai terveket; novemberben a belügyminisztérium több ezer ellenzéki börtönökbe és internálótáborokba való elhelyezésére készült fel. 1981 februárjában a hadügy- és belügyminisztériumok közös gyakorlaton mérték fel a szükségállapot bevezetésére szolgáló lehetőségeket. Mindeközben a Szovjetunió egyre nyilvánvalóbbá tette rosszallását a lengyel vezetés tehetetlensége miatt, így a szovjet katonai beavatkozás egyre valószínűbbnek látszott.

Cenzúrázott távirat 1982-ből (forrás: Wikipedia / Stiopa / CC BY-SA 3.0)

Jaruzelski utólagos indoklása szerint ezt elkerülendő döntött végül úgy, hogy a szükségállapot elrendelésével veszi kezébe az irányítást. A végső előkészületek részeként a Szovjetunióban kinyomtattak 25 ezer, a szükségállapotot kihirdető plakátot; ekkor még a Szejm és a LEMP KB legmagasabb rangú tisztségviselői közül sem mindenki tudott a közelgő bejelentésről.

1981. december 12-én, nem sokkal éjfél előtt a lengyel Államtanács hozzájárult az egész nemzetre kiterjedő szükségállapot elrendeléséhez. Ezzel egyidőben a Lengyel Néphadsereg magas rangú tisztjeiből megalakult a Nemzet Megmentésének Katonai Tanácsa, lengyel rövidítéssel WRON. (Ennek tagjait később a lengyel nép a wrona (varjú) gúnynéven emlegette.) Még ezt megelőzően, 22:30-tól a titkosszolgálatok, a határőrség és a rendőrség csapatai egy összehangolt akcióban (Akcja Azalia – Azálea-hadművelet) megszálltak 451 telefonközpontot, továbbá rádió- és televízióállomásokat, hogy „megakadályozzák az álhírek terjedését”.

T-55A tankok a lengyel utcákon

Pontban éjfélkor kezdetét vette a Fenyő-hadművelet (Akcja Jodła): miközben a rendőrség gépesített egységei lecsaptak az ismert ellenzékiekre és Szolidaritás-tagokra, a lengyel utcákat a hadsereg mintegy 70-80 ezer katonája szállta meg, a belügyminisztérium 30 ezer funkcionáriusával, 1750 tankkal és 1900 páncélozott járművel kiegészülve. A Lengyel Rádió reggel hat órakor jelentette be a szükségállapot életbe lépését, majd közvetítette Jaruzelski tábornoknak a lengyel himnuszt is idéző beszédét; ezt később a televízió is leadta.

A WRON este héttől (később tíztől) reggel hat óráig tartó kijárási tilalmat rendelt el, lezárták az országhatárokat és a reptereket, ellenőrzés alá vonták a nagyobb városok felé vezető utakat. A telefonvonalakat elvágták vagy lehallgatták, a leveleket cenzúrának vetették alá. Hatnapos munkahetet vezettek be, a kulcsfontosságú üzemeket és szolgáltatásokat katonai igazgatás alá vonták, a bíróságok szerepét is katonai törvényszékek vették át. Mindezek dacára néhány napon belül az ország több pontján is ellenállás lépett fel a szükségállapottal és annak fenntartóival szemben.

Rendőrsorfal a szükségállapot idején

A Katowice melletti Wujek szénbánya dolgozói december 16-án sztrájkot hirdettek, amit Jaruzelski az állam biztonságára és a gazdaságra nézve is fenyegetésként értékelt. A kivezényelt rendőri és katonai egységek kíméletlenül letörték a sztrájkot: éles lőszerrel nyitottak tüzet a résztvevőkre, és kilenc ember életét vesztette. Az ország több más pontján is összecsapásokba torkolló tüntetések kezdődtek, amelyek bár tavaszra alábbhagytak, augusztusban ismét felerősödtek. Augusztus 31-én Lubinban három, Wrocławban egy tüntető vesztette életét a rendőrök lövéseitől.

A szükségállapot 1983. július 22-éig állt fenn, és bár néhány évvel el tudta odázni a kommunista rendszer bukását, a társadalmi elégedetlenség fő okaként megjelölhető gazdasági nehézségeken a legkevésbé sem segített. A katonai diktatúra által elrendelt áremelések és a külföldi szankciók csak még mélyebbre taszították Lengyelországot a gazdasági válságba, amelyből csak évekkel később tudott kikapaszkodni. 1992-ben, a lengyel rendszerváltás után egy parlamenti bizottság jelentése nyomán a Szejm törvény- és alkotmányellenesnek minősítette a szükségállapot elrendelését. (2006-ban emiatt „kommunista bűncselekmény elkövetése” címen bírósági eljárás indult Wojciech Jaruzelski ellen, de ezt a tábornok egészségi állapota miatt 2012-ben felfüggesztették.