Újabb ereklyékkel gazdagodott a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum
2023. október 2. 11:21 MTI
Újabb Munkácsy Mihályhoz köthető tárgyakkal, levéllel, fotóval és egy rajzzal gyarapodott a világ legnagyobb Munkácsy-gyűjteménye – közölte Bácsmegi Gábor múzeumigazgató pénteken sajtótájékoztatón. A tárgyakat Gyarmati Gabriella művészettörténész mutatta be.
Munkácsy Mihály 1898 körül
Korábban
Gyarmati Gabriella elmondta, hogy tulajdonukba került egy Dél-Franciaországban, Bédarieux-ben J. Raynaud fotóművész által albumin technikával készített fotográfia Munkácsy Mihályról. A hátoldalát a festő saját kézjegyével látta el „Barátomnak” felirattal, szerepel rajta egy évszám is, 1890.
Művészettörténészek egyelőre vitatkoznak azon, hogy ebben az évben készült a fotográfia vagy korábban, 1886-ban, amikor Munkácsy Amerikába utazott – magyarázta Gyarmati Gabriella. Hozzátette, a fotó eléggé megsárgult, ami a tojásfehérjével készülő albumin technika sajátossága, így valószínűsítő, hogy a fénykép eredeti.
A festőfejedelem az 1890-es években kezdett egészségügyi céllal a belgiumi Ostende luxusüdülőbe járni. 7 grafitrajza ismert, amelyet itt készített. Ezek közül egyet, egy kétoldalasat korábban megvásárolt a múzeum; most az övék lett egy másik rajz is, amelyet idén a Munkácsy fürdőzik című időszaki kiállításon már bemutattak. Ezután döntött úgy a tulajdonosa, hogy megválik az alkotástól – árulta el a művészettörténész.
A múzeum tulajdonába került még néhány vizitkártya, amelyek a mai névjegykártyák elődjének foghatók fel, az egyik Munkácsy feleségéé volt. Munkácsy vizitkártyája egy ideje már megvan nekik, a kettő együtt igazi kuriózum lesz. Egy másik vizitkártyára Sigismond Sonnenfeld felesége írt Écsi Ferenc Józsefnek, Munkácsy titkárának egy rövid levelet magyarul.
Écsi Ferenc József a címzettje egy levélnek is, amelyet Munkácsy írt kézzel egy budapesti szálloda levelezőlapjára. Azon a szálloda neve nem szerepel, de egy látkép a budai Várról igen. Ez alapján feltételezik, hogy a II. világháborúban súlyosan megsérült és ezért lebontott Grand Hotel Hungáriában, a kor luxusszállodájában szállhatott meg a festőművész valószínűleg 1891-ben.
A levelezőlapra azt írta: „Jó reggelt, Écsi úr. Itt vagyok. Hogy vannak a fölvételek? Lehetne reggel a találkozó?”
Ezzel kapcsolatban Gyarmati Gabriella elmondta: Munkácsy 1890-ben kapott egy állami megbízást, a Parlamentbe kellett megfestenie a ma Honfoglalás néven ismert művét, ehhez sokat utazott autentikus arctípusokat, jelmezeket, kellékeket kutatva. Vélhetően ebben segítette őt Écsi Ferenc József, aki maga is festőművész volt.
A művészettörténész hozzátette, több levél ismert Munkácsytól, amelyeket valamelyik titkára írt meg helyette, ő csak szignálta – ezt azonban saját maga írta.
A békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum a vásárlások által 589 Munkácsy-relikviával és 11 grafikai lappal büszkélkedhet – közölte Bácsmegi Gábor igazgató.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
régészet
- Visszakerült Kolozsborsára a budapesti raktárépületből előkerült görögkatolikus harang
- Középkori templomrom, puskagolyók és katonák maradványai is előkerültek Visegrádnál
- Megérzései segítették a modern régészet alapjait megteremtő Dörpfeldet
- Máig számos rejtély övezi a Húsvét-sziget hatalmas szobrait
- Hosszú várfogság után vált a magyar régészet atyjává Rómer Flóris
- A trójai háború által ihletett lelet került a felszínre Pompejiben
- Végigkísérte az emberiség történelmét a trepanáció gyakorlata
- Kulturális központtá alakítják át a felújított gyalui várkastélyt
- Visszaadnák a Mikó-vár történelmi arculatát
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint 17:05
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához 16:05
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege 15:05
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap