Trónfosztás és véres erőszak a diétán: az ónodi országgyűlés története
2023. június 13. 20:20 MTI
316 éve, 1707. június 13-án mondták ki a Habsburg-ház trónfosztását az Ónod közelében összehívott országgyűlés résztvevői. A Rákóczi-szabadságharc másik fő problémájának, az anyagi nehézségeknek a megoldására kétmillió forint hadiadót vetettek ki, amelynek fizetésére a nemeseket is kötelezték.
Orlai Petrich Soma festménye az ónodi országgyűlésről
Korábban
A szabadságharc vezetői ekkorra már több jelentős lépést tettek az önálló Magyarország megteremtése felé. Ebben segítségükre volt az 1701-ben kirobbant spanyol örökösödési háború is: a francia Bourbon-ház spanyolországi ambícióit a többi nagyhatalom, így a Habsburgok sem nézhették tétlenül.
A hosszan elhúzódó háború révén a kuruc csapatok jelentős katonai sikereket értek el, amelyekre támaszkodva pedig a politikai törekvések sem maradtak többé háttérben.
Az 1705 szeptemberi szécsényi országgyűlésen megkezdték a független magyar államszervezet kiépítését, az államforma rendi konföderáció lett. Rákóczi, mint vezérlő fejedelem szabadon intézhette a katonai, külpolitikai és a pénzügyeket, tanácsadó szervként 24 tagú szenátust választottak mellé Bercsényi Miklós vezetésével.
A szenátus intézte a belpolitikai ügyeket és a hadsereg főparancsnoka is Bercsényi lett. A sikereken felbuzdulva a szabadságharc vezetői megfogalmazták a Habsburgokkal való kiegyezés feltételeit: szabad királyválasztást, az 1687-es törvények eltörlését, valamint Erdély függetlenségét követelték Bécstől.
Az 1707. május 31-én, az ónodi mezőn tartott országgyűlésre az 1703 óta tartó szabadságharc csúcspontján került sor: csaknem az ország egész területe a kurucok kezébe került, s előzőleg 1707 áprilisában, a marosvásárhelyi országgyűlésen Rákóczit már beiktatták az erdélyi fejedelem tisztségébe.
Than Mórt szintén megihlette a Rákóczi-szabadságharc
Június 13-án kikiáltották a Habsburg-ház trónfosztását – a kérdés a diéta programjának titokban tartott, de legfontosabb vitapontja volt. Az ország igazgatását továbbra is a fejedelemre, valamint a szenátusra bízták. Fejedelmi helytartóvá Bercsényit nevezték ki, híressé vált mondata az „Eb ura fakó, József császár nem királyunk többé” a trónfosztás kimondását követően hangzott el.
Az ónodi országgyűlés másik fő gondja a financiális problémák megoldása volt: kétmillió forint hadiadót vetettek ki, amelynek fizetésére a nemeseket is kötelezték. A rézpénz értékét 60 százalékkal leszállították, az ezzel kapcsolatos vita azonban nyílt ellentétet robbantott ki, amely a Turóc megyei követek lekaszabolásához vezetett.
Rákóczi az 1707-es kedvező időszakot kihasználva szeptemberben, Varsóban szerződést kötött I. (Nagy) Péter orosz cárral, a megállapodás gyakorlati hatásai azonban már nem érvényesülhettek. A kuruc csapatok 1708-tól jelentős vereségeket szenvedtek, így Rákóczi politikai tervei (többek között egy sziléziai-morva-magyar konföderációról) is a semmibe vesztek.
A szabadságharc utolsó szakaszában már nem lehetett tovább fenntartani a nemzeti egységet, lecsökkent a termelés, a rézlibertás elévesztette értékét, s a francia támogatás megszűnt. Végül az 1711 áprilisi szatmári országgyűlésen a rendek elfogadták a Habsburgok által felkínált békefeltételeket, s 1711. április 30-án a kuruc seregek a majtényi síkon letették a fegyvert.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
27. Az első világháború és következményei
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Utazás a frontra, spanyolnátha, leleplezett viszony: mozgalmas év volt Franklin Roosevelt számára 1918
- A gránát még célt tévesztett, a lövések halálosan megsebesítették a főhercegi párt Szarajevóban
- Amikor megkondultak a harangok: 101 éves a trianoni békeszerződés
- Az első világháború harcainak valóságos időkapszulája került elő az olasz Alpokban
- Románia hadba lépését késleltette, Olaszországét azonban már nem tudta megakadályozni a gorlicei áttörés
- Háború, spanyolnátha, leleplezett viszony – sok fordulatot hozott Franklin Roosevelt életébe az 1918-as év
- Bár ebben reménykedett, Fritz Haber vegyi fegyverei nem tudták eldönteni az I. világháborút
- Az I. világháborús francia sisakok nagyobb védelmet nyújtottak, mint a mai amerikaiak
- Sártenger, életveszély és felelősség – az első világháború futárai
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap