Gerillavezérek az akasztófa árnyékában

A világosi fegyverletétel utáni egyik leghíresebb osztrákellenes mozgalom Makk József tüzér ezredes nevéhez köthető, aki 1851-ben Törökországba utazott az akkor még ott tartózkodó Kossuthhoz és együtt dolgozták ki az alapvetően Erdélyben kirobbantó felkelés tervét.

Kossuth tárgyalásokat követő felhatalmazása kiterjedt a hadsereg újjászervezésére, valamint a fegyverek és hadi felszerelések beszerzésére is. A mozgalom fő célja a magyarországi Habsburg-uralom megdöntése, illetve Magyarország függetlenségének kivívása volt, az összeesküvők törvényes alapként az 1849. áprilisi trónfosztásra hivatkoztak.

Az összeesküvés szervezete olasz mintákat követett, így az úgynevezett „évszakrendszert” alkalmazta. A 12 részre osztott ország vezetői voltak a „hónapok”. Ők szervezték meg területeiken a „hetek”, vagyis a megyék kialakítását. A szervezkedés keretein belül mindenki csak a felettesét ismerte, hogy egy esetleges lebukáskor a társaság megvédhesse magát a teljes felszámolástól. A tagok nem gyűltek össze nagyobb csoportban, így csak négyszemközt találkozhattak egymással.

A mozgalomba azonban már a kezdeti időkben sikerült beépülnie egy osztrák kémnek, Bíró Mihálynak, aki 1849-es elfogása után a szabadságáért cserébe vállalta a besúgó szerepet. Bíró információkkal látta el az osztrák hadsereg székelyudvarhelyi parancsnokát, így már 1851 őszén átadta az osztrákoknak az emigrációban tartózkodó vezérektől érkező utasításokat. Néhány hónap múlva házkutatást tartottak Makk titkos székhelyén Bukarestben.

Az ezredest ekkor még nem tudták letartóztatni, de személyes iratai a császári hatóság kezébe kerültek és ezek segítségével megkezdődött a szervezet módszeres felgöngyölítése. 1852 januárjában mintegy hatvan szervezkedőt tartóztattak le, az időközben külföldre menekült Makk pedig az Erdélybe küldött Váradi József volt honvéd főhadnagyot bízta meg azzal, hogy gyorsítsa meg a fegyveres felkelés előkészületeit. A szervezkedés egyik kudarca – a folyamatos lebukások mellett – az volt, hogy az elképzelt tömeges csatlakozás a lakosság passzivitása miatt elmaradt.
Az 1853. március 3-án kivégzett triumvirátus mindhárom tagja kapcsolatban volt a Makk-féle összeesküvéssel, de emellett önállóan is fejtettek ki Habsburg-ellenes tevékenységet.

Noszlopy Gáspár 26 évesen állt a forradalom ügye mellé. 1848 őszén ő volt a Somogy vármegyei népfelkelés egyik vezetője, később Antal nevű testvérével együtt 1849 telén dolgozott ki haditervet a Dél-Dunántúl felszabadítására, amelynek elfogadása után sikeresen vették fel a harcot a császári seregekkel. A fegyverletétel után bujdosott, de 1850 tavaszán elfogták, ám a hadbírósági ítélet előtt megszökött a fogságból.

Ezt követően csatlakozott a Makk által szervezett ellenállási mozgalomhoz, Kecskemét környékén toborzott fegyvereseket és a legenda szerint a városon átutazó Ferenc József elfogására szőttek merész terveket. Miután lebukott, elmenekült üldözői elől, és a Bakony erdeibe húzódva látott neki egy fegyveres szabadcsapat megszervezésének. 1852 novemberében elfogták, majd másodszorra is sikerült megszöknie, de újra elfogták, és a pesti hadbíróság már nem kegyelmezett neki: felségárulásért teljes vagyonelkobzásra és kötél általi halálra ítélték.

A kivégzés előtti órákban a pesti Újépület udvarán furcsa jelenet zajlott le: a halálraítéltek utolsó óráit megkönnyítendő és a velük való közös imádkozás céljából az épületbe küldött lelkész, Soltra Alajos fájdalmasan ismerte fel Noszlopyban egykori csurgói diáktársát. Soltra arra hivatkozva, hogy az elítélttel nem közös felekezethez tartozik (Noszlopy evangélikus volt, Soltra református), megtagadta a halálra való felkészítés szörnyű feladatát. Tettét nem szívtelenség, hanem éppen ellenkezőleg, a Noszlopyhoz fűződő mély szeretete motiválta. Évekkel később keletkezett emlékiratában a lelkész így vallott az utolsó találkozásról és döntésének hátteréről:

„Ámde mikor láttam Gazsit, s különösen mikor látnom kellett, hogy e találkozás szemeiből könnyeket csalt ki, oly leírhatatlan fájdalom érzete fogott el, hogy majdnem elájultam. Minél fogva – hogy megszabaduljak e kínos helyzettől – arra a gondolatra jöttem, hogy megtagadom tőle, azt a különben is általam elérzékenyültségemnél fogva nem végezhető szomorú funkciót, t. i. a halálra való készítést, mire igen jó ürügyemül szolgált annak bizonyos tudása, hogy ő ágostai vallású protestáns, nem pedig helvét vallású, mint én.”

Jubál Károly a forradalom előtt Bécsben, majd Pesten dolgozott tanárként, ő volt a házi nevelője Kossuth Lajos gyermekeinek is. A kormányzó emigrációját követően a pedagógus a család közelében maradt, gyakran megfordult Kossuth édesanyja és a Kossuth Zsuzsanna lakásában. Utóbbi házában ismerkedett meg azokkal a tettre kész honfitársakkal, akik az önkényuralom nehéz éveiben sem maradtak tétlenek. Rövidesen elhatározta, hogy egységbe kovácsolja az elnyomó rendszerrel szemben megmozduló szervezeteket, és felvette a kapcsolatot ezek vezetőivel, így került kapcsolatba Noszlopy Gáspárral és Makk Józseffel is.

Az osztrák titkosrendőrség a hadba állított kiterjedt besúgóhálózatának köszönhetően egyre nagyobb rálátással bírt a magyarországi ellenállási mozgalmakra. Az ellenállási gócpontok felszámolása és a különböző területi szervezetek munkájának felgöngyölítése során a nyomozók eljutottak Jubál Károlyhoz is. Elfogása után önfeláldozó módon mindent magára vállalva nézett szembe a halálos ítélettel. Vélhetően a kihallgatási szakaszban való szerepvállalása tette lehetővé, hogy Kossuth itthon maradt családja kivándorolhasson Magyarországról.

A harmadik kivégzett, Sárközy Soma egy református kisnemesi családban született, a jogi egyetem elvégzése után Pesten lett ügyvéd. A szabadságharcban őrmesteri, majd hadnagyi rendfokozatban szolgált, a világosi fegyverletételt követően büntetésből közlegényként sorozták be a császári ezredbe. Miután visszatért Pestre, ő is kapcsolatba került az ellenállási mozgalommal, és csatlakozott a Bakonyban tanyázó Noszlopy-féle gerillamozgalomhoz. Kézre kerítése után Noszlopy bűntársaként a katonai bíróság nemcsak hazaárulással vádolta meg, hanem azzal is, hogy részt vett a Gindly Antal földbirtokos ellen irányuló rablógyilkosságban. (Andrássfy Károly, akiről meglehetősen hiányosak az információink, szintén részt vett az ellenállásban, és több forrás szerint is Noszlopyékkal együtt ítélték halálra, és szállították Pestre a kivégzés helyszínére.)

Az ítélet kihirdetése után a bécsi foglyokat vonattal szállították Pestre, ahol utolsó napjaikat a megtorlás egyik legfontosabb szimbólumában, az Újépületben töltötték.

1853. március 3-án, a hajnali órákban óriási biztonsági intézkedések közepette, összebilincselt kézzel és lábbal, zárt kocsiban szállították őket az akkori város határában húzódó Üllői útra, ahol végrehajtották rajtuk a kötél általi halálos ítéletet. Testüket a ferencvárosi temető árkában kaparták el, rokonaik és tisztelőik Damjanich János özvegyének közbenjárására mintegy 15 évvel később exhumálhatták földi maradványaikat és hantolhatták el azokat méltó módon a Kerepesi temetőben.

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

12 450 ft 9 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

ősz
Múlt-kor magazin 2012

• Özvegyek országa: megjelent a Múlt-kor őszi száma
• A férjét istenítő vörös grófnő
• A pártfeleség
• "18 évet vártam erre a napra"
• "Na, Nagyné, meghallgatod, amit írtam?"
• A kormányzó hitvese
• A Tutanhamon-sír feltárásának krónikája
• A magány rabjai
• A prostitúció és a prostituáltak rendőri szemmel az 1980-as évek Budapestjén