Koholt vádak alapján végeztette ki Eperjes előkelőit Caraffa tábornok

2023. február 16. 09:50 Múlt-kor

1687 elején Antonio Caraffa tábornok vészjósló hírt közölt a bécsi udvarral: tudomására jutott, hogy Eperjes lakosai levelezésben álltak Zrínyi Ilonával, az ostromlott Munkács védelmezőjével, és vele egyetértésben egy új felkelést készítettek elő. A hadvezér – határozott fellépés esetén – még csírájában elfojthatóként írta le a szervezkedést, és erre meg is kapta a császártól a felhatalmazást.

Eperjes vára 1686-ban

Korábban

A nápolyi születésű Caraffa a történelembe hadvezéri képességeivel, a magyar emlékezetbe viszont kegyetlenségével írta be magát. 1686-ban kapta meg a felső-magyarországi császári hadak parancsnokának címét, és fontos szerepe volt az ország török uralom alóli felszabadításában; de ugyanebben az évben a kivetett sarc be nem fizetése miatt feldúlta Debrecent, lakosai közül többeket megkínoztatott és megöletett, hogy a lakosságot fizetésre kényszerítse.

Thököly Imre felkelése 1687-re elbukott, a fejedelem hatalma semmivé lett, csupán Munkács tartotta magát a császári csapatokkal szemben Zrínyi Ilona parancsnoksága alatt. Caraffa ebben a légkörben jelentette a bécsi udvar felé, hogy Eperjes bármelyik percben egy új, veszedelmes felkelés tűzfészkévé válhat. I. Lipót császárnak írt levelében a tábornok így érvelt:

„Most végre elérkezett az ideje, hogy egyszer s mindenkorra megszüntessük Magyarországon a viszálykodást […] Őneki (Lipótnak – a szerk.) most kedvez a hadiszerencse, a pártütőket ádáz gyűlölet emészti, amiért majdnem sikerült kipusztítaniok az egész kereszténységet. Ezért a büntetőeljárás legmagasabb fokát kell velük szemben alkalmazni […] Közbülső megoldások teljesen haszontalanok…”

Lipótot meggyőzték a tábornok érvei, és megbízást adott Caraffának az összeesküvés felderítésére és a vétkesek megbüntetésére.

Antonio Caraffa tábornok

A tábornok példás buzgalommal látott neki feladatának, amiben a szokás, a jog vagy az erkölcs előírásai sem állhatták útját. 1687. február 10-én érkezett meg Eperjesre, és hat nappal később, február 16-án kezdetüket vették a letartóztatások. A vád alapját az eperjesiek által Zrínyi Ilonának a megszállt munkácsi várba írt állítólagos levelek képezték, amelyekből kiderült, hogy íróik a korábban elnyert bűnbocsánat dacára ismét – vagy továbbra is – Thököly ügyét igyekeznek segíteni. Szaporította bűneik számát, hogy valamennyien protestáns vallásúak voltak.

Ma már lehetetlen megítélni, igaz volt-e bármi a vádakból, ugyanis a törvényszékről egyetlen bizonyító irat sem maradt fenn; alapvetően kétségessé teszi azonban természetüket, hogy a letartóztatottakat (vagyonos, előkelő státuszú eperjesieket) Caraffa a legkegyetlenebb kínvallatásnak vetette alá, hogy beismerő vallomást csikarjon ki tőlük. A tábornok elnöklésével összeülő tizenkét tagú bíróságban négy katonatiszt és nyolc magyar nemes és polgár kapott helyet, de szavuknak nem volt nagy súlya: a beszámolók szerint a tényleges ítéleteket Caraffa hozta meg, és mind halálra szólt. A beszámolók szerint még a császári tisztek némelyike is inkább otthagyta a bíróságot, mint hogy a nevét adja egy ilyen színjátékhoz.

A vésztörvényszék összesen huszonnégy eperjesi és környékbeli nemesre és polgárra mondta ki a halálos ítéletet. Az első ítélet március 3-án érkezett vissza I. Lipót aláírásával, és 5-én már ki is végezték Zimmermann Zsigmondot, Keczer Andrást, Rauscher Gáspárt és Baranyai Ferencet. A felségárulásért elítéltek előbb jobb kezüket, majd fejüket veszítették el a vérpadon. Caraffa novemberig tartó terrorja országszerte felháborodást és élénk tiltakozást váltott ki: Esterházy Pál nádor és más katolikus főurak mellett még az ellenreformáció vezéralakja, Kollonich Lipót bíboros is a tábornok megfékezéséért járt közben a császárnál. Az uralkodó végül elrendelte a bíróság feloszlatását, de Caraffa nem esett ki kegyeiből: tábonagyi kinevezést kapott, és a következő évben az Aranygyapjas rend tagjai közé emelték.

A vértörvényszék áldozatainak 1908-ban állított emlékműve Eperjesen (Wikipedia / Jozef Kotulič / CC BY-SA 3.0)

Az utólag koncepciósnak minősített perekben kivégzettek holttesteit jeltelen sírokban földelték el. 1930-ban azonban a szinyei (Svinia) templom restaurálásakor négy áldozat földi maradványait lelték fel és azonosították. Keczer András, Radvánszky György, Bertók János és Palásthy György újratemetésére 1930 novemberében került sor: a vértanúkat több ezres gyászmenet kísérte utolsó útjukra az evangélikus kollégium melletti templomba.