Betegségek és éhhalál tizedelték a budapesti gettóba kényszerített zsidókat

Letartóztatott zsidó nők menete Budapesten 1944 októberében (Bundesarchiv, Bild 101I-680-8285A-05 / Faupel / CC BY-SA 3.0)

A gettó szó a középkorban zsidónegyedet jelentett, azt a városrészt, ahová először a közös életmód és a vallás miatt költöztek össze a zsidó emberek. Később, a 15. századtól a mindenkori hatalom jelölt ki számukra gettót kényszerlakhelyül.

Európa utolsó gettóját Rómában a pápai állam 1870-es megszűnése után számolták fel. A második világháború idején a német megszállók hoztak létre újra gettókat a megszállt kelet-európai területeken, egyebek között Lengyelországban és a Szovjetunióban.

Magyarországon a háborúba belépést követően (1941 nyara) kezdődtek meg a deportálások, és tízezreket hívtak be munkaszolgálatra. A kényszermunka és az embertelen körülmények miatt sokan meghaltak, 1944-ig azonban a magyarországi zsidó emberek többségét még nem fenyegette közvetlen életveszély.

Az 1944. március 19-én kezdődő német megszállás után, egészen pontosan április 16-án Kárpátalján kezdődött a zsidóság elkülönítése, gettókba zárása és a vidéki zsidók deportálása. 1944. április 5-étől minden hatévesnél idősebb magyar zsidó embernek előírták a sárga csillag viselését.

Míg a legnagyobb kelet-európai gettók éveken át fennálltak, Magyarországon egy-két hónapot töltöttek a zsidók gettókban és táborokban. 1944. május 15-én kezdődött tömeges deportálásuk, amelyet július 6-án, amikor a budapestiekre került volna sor, Horthy Miklós kormányzó leállított.

Budapesten 1944. június 15-én rendelték el a hivatalosan zsidónak minősülő lakosok összeköltöztetését a sárga csillaggal jelölt házakba, ami tíz nap alatt meg is történt. A balul sikerült október 15-ei kiugrási kísérlet után hatalomra kerülő nyilasok már október 20-án kényszermunkára rendelték a csillagos házakban összezsúfolt, jogfosztott emberek közül a munkaképes férfiakat és nőket.

November elején Budapestről elindították az első halálmeneteket: az árokásásra kirendelt embereket és a csillagos házakból összefogott zsidókat a csikorgó hidegben élelem nélkül, gyalogmenetben hajtották a nyugati határra, hogy a németeknek végezzenek erődítési munkákat. A lemaradókat, legyengülteket agyonlőtték.

A halálmeneteket a budapesti képviselettel rendelkező semleges országok és a Vatikán tiltakozása miatt a hónap közepén leállították, és a zsidók gettóba zárását rendelték el, ami ellen a németek tiltakoztak, mert ez a zsidóság országon belül tartását jelentette. 

Először, 1944. november 15-én az újlipótvárosi gettó jött létre a pápai, portugál, svájci, svéd és spanyol védelem alatt álló házakból, ám a „nemzetközileg védett gettó” határait nem jelölték ki. A Margit híd pesti hídfőjénél álló épületekbe hivatalosan 15 600 védett személy költözhetett be (a hely nekik is csak szűkösen lett volna elegendő), de a hamis papírokkal rendelkezők miatt ennél kétszer-háromszor többen zsúfolódtak össze.

A határokat a megalázó „Vigyázat!” felszólítással jelölték

A védettség ellenére a nyilasok folyamatosan razziáztak, raboltak, az embereket a Duna-partra hajtották és agyonlőtték. A Váci út, Wahrmann (ma Victor Hugo) utca, Újpesti rakpart, Szent István körút alkotta négyszögből január elején a semleges diplomaták mintegy tízezer embert a nagy gettóba telepítettek át, mert úgy ítélték meg, ott jobbak a túlélési esélyeik.

A budapesti „nagy” gettó – Európa utolsó, egyben egyik legnagyobb gettója – létrehozásáról a nyilasok a rendeletek betartatására hivatott, zsidó vezetőkből választott Zsidó Tanácsot 1944. november 18-án értesítették. A Stöckler Lajos vezette szervezet ezután sikertelen tárgyalásokat kezdett a gettó határairól, ellátásáról, védelméről.

A gettó határait megszabó belügyminiszteri rendelet 1944. november 29-én jelent meg, a Dohány utca, Nagyatádi Szabó (ma Kertész) utca, Király utca, Csányi utca, Rumbach Sebestyén utca, Madách Imre út, Madách Imre tér és a Károly király körút által határolt területet december 10-én zárták le.

Zsidó házaspár sárga csillaggal 1945-ben, az ostrom után

A gettó 4513 lakásába – ahonnan mintegy 12 ezer kereszténynek kellett kiköltöznie – 40 ezer embert telepítettek a városban elszórt csillagos házakból. Ez a szám gyorsan emelkedett, és 1945 elején – a Holokauszt Emlékközpont (Holokauszt Dokumentációs Központ és Emlékhely, HDKE) adatai szerint – elérte a 70-80 ezret. Védelmükre vegyes őrség szerveződött, a rendőrségnek többé-kevésbé sikerült megritkítania a nyilas razziákat.

A pesti gettó lakói

Az összezsúfolt embereknek a Vöröskereszt erőfeszítései ellenére is csak napi 700-800 kalória élelem jutott (a kenyérfejadag 15 deka volt), és amikor december végén bezárult a szovjet ostromgyűrű, a helyzet még kritikusabbá vált. A gettóban az egészségügyi viszonyok minősíthetetlenek voltak, az emberek tömegesen haltak meg, decemberben naponta 80-120 halottat vittek ki onnan. 

1945. január 18-án a Vörös Hadsereg közeledtére a nyilas őrség eltűnt, a kerítés deszkapalánkjait az emberek eltüzelték. A gettó felszabadulásakor egyedül a Klauzál téren több mint 3 ezer temetetlen holttestet találtak. A „nagy” gettóban 70 ezer, a „nemzetköziben” 30-35 ezer ember élte túl az ostromot és a nyilasok rémuralmát (HDKE-adatok).

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

12 450 ft 9 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

13. Magyarország politikai intézményrendszere és választási rendszere
IV. Politikai berendezkedések a modern korban

• A rendszerváltoztatás belülről
• Kilincs a túloldalon
• Kormányzás ellenszélben