Kész vagyont ért Károly király hibásan írt neve
2022. október 17. 14:05 Múlt-kor
2019-ben egy yorkshire-i házaspár otthonuk felújítása során egy 264 darabból álló érmekincsre bukkant. Az 1610 és 1727 között vert érmék most árverésre kerültek.
Az érméket egy fajanszedénybe rejtve találták meg a konyha padlózatának felszedésekor (Facebook / Antiques Trade Gazette)
Korábban
Az előzetes terveknek megfelelően minden érmét külön bocsátottak árverésre. A teljes bevétel 754 ezer fontra (365 millió forintra) rúg, az előzetesen becsült összeg majdnem háromszorosára.
A legmagasabb árat a legritkább érme hozta be: az 1720-ból, I. György idejéből származó guinea-s érme hibás veretű, mindkét lapján a hátlapi kép, a négy királyi pajzs szerepel. Az érméért 52 ezer fontot adtak. Egy másik érme, amelyen II. Károly nevének latin formája hibásan szerepel (CAROLVS helyett CRAOLVS), 8 ezer fontot ért.
Felmerül a kérdés, hogy ez utóbbi valóban egy véletlen hiba eredményeként jött-e létre. Az is elképzelhető, hogy kicsinyes bosszú állt mögötte, ami még érdekesebbé tenné az érmét.
Az ennyire nyilvánvaló hibákat általában megpróbálták kijavítani, de ennek itt nyoma sincs. Az érmét 1675-ben verték, amikor a pénzverde dolgozóinak jó okuk volt az elégedetlenségre.
II. Károly uralkodása alatt a korona ugyanis akkora adósságokat halmozott fel, hogy 1672-ben kincstári moratóriumot hirdetett („Stop of the Exchequer”), vagyis az állam egyszerűen nem fizette tovább az adósságait.
A moratórium egy évre szólt volna, de végül 1675 márciusáig tartott, feje tetejére állította az angol pénzügyi világot, és a pénzverdei dolgozó legalább annyira érezte a hatását, mint az aranykereskedők.
Az elütés azonban úgy tűnik, senki szemét nem szúrta. Eddig összesen négy példány került árverésre ebből az érméből, mindegyik erősen használt állapotban. A hibát egészen az angol Numizmatikai Társaság 1867-es árveréséig nem is vették észre – legalábbis hivatalosan nem.
Az árverés nyomán vevők tucatjai lettek boldog tulajdonosai a valaha talált egyik legnagyobb 17–18. századi érmekincsből származó pénzérméknek, amelyek így a szétszórattak a világban.
Arról továbbra sincs hír, hogy a fajanszedény, amelyben a kincset eredetileg megtalálták, milyen sorsra jutott.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
kommunizmus
- Az ideológiai viták mellett szórakozásra is szakított időt Capri szigetén Lenin
- Különutas politikája miatt romlott meg Tito viszonya Moszkvával
- Bunkerország apafigurája, akit minden bűne ellenére mélyen gyászolt népe
- Minden várakozást felülmúlt a Skála kezdeti sikere
- Gumibottal nyomták el a gyertyák lángját Pozsonyban
- Még rendőrök sem tudták megfékezni a tömeget a Corvin Áruház első megnyitóján
- Elrendelői sem tartották be a magyarországi szesztilalmat
- Molotov nem ellenkezett, mikor feleségét a lágerbe küldték
- A kommunizmus áldozataira emlékezünk ma
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse tegnap
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés tegnap
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak tegnap
- Gyökereit kutatva vált Bob Marley azzá, akit a világ ma is ismer tegnap
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása 2024.05.10.
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot 2024.05.10.
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére 2024.05.10.
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány 2024.05.10.