2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Római kori hűtőt tártak fel Bulgáriában

2022. október 3. 17:05 Múlt-kor

A Bulgária északi részén fekvő Szvistov városa melletti Novaeben kutató régészek a hűtőszekrény ókori megfelelőjére bukkantak: egy lapos kerámialapokkal kirakott kamrára, ami hidegen tartotta a romlandó árut.

Novae
A legionariusok erődjének maradványai Novaeben (Wikipedia / Kleo73 / CC BY-SA 3.0)

A kamrát a katonai barakkok egyik helyiségének padlója alatt találták, benne hőkezelés nyomait viselő állati csontokkal. A nagyobb épületeken belül épségben talált hűtőhelyiségek ritkák, mert az átépítések során jellemzően megsérültek vagy megsemmisültek.

Novaet i. sz. 45-ben castrumként, katonai táborként alapították Moesia Inferior stratégiai fontosságú határának védelmére a Duna alsó folyása mellett. Elsőként a Legio VIII Augusta épített itt erődítményt földből és fából.

Helyükre 69-ben érkezett a Legio I Italica, amelyet Galliából helyeztek át ide, hogy megerősítsék a határ védelmét a dák betörésekkel szemben. Az erődöt ekkor megerősítették, és állandó, kőből épült barakkokat is emeltek, valamint egy ispotályt és egy fürdőt is. A I Italica majdnem négy évszázadon át állomásozott itt, amíg 441-ben a hódító hunok ki nem szorították őket.

A hűtőhelyiség a I Italica által épített principia (parancsnoki épület) alól került elő. A főzésről árulkodó csontmaradványok mellett egy kerámiatál darabjai és faszén is voltak benne; ez utóbbiról elképzelhető, hogy a kártevőket távol tartó füstölőként működött.

Ebben az évben már más felfedezésekkel is szolgált a lelőhely: a fürdőházat vízzel ellátó kerámia- és ólomcsövekkel, illetve a szennyvizet elvezető csatornákkal. Az in situ, vagyis eredeti helyükön talált ólomcsövek ritkák, mivel gyakran beolvasztották őket, hogy az értékes ólmot újrahasznosítsák.

Két érdekes oltárt is találtak a régészek: az egyiket a mithraizmusban központi szerepet betöltő Sol Invictusnak szenteltette a légió actuariusa (a zsoldért és ellátásért felelős tisztviselő), a másikat pedig a capitoliumi triásznak (Jupiternek, Junónak és Minervának) a signifer, a légió jelvényeit hordozó katona.

Az ilyen fontos szerepeket betöltő legionáriusoktól igen kevés felirat maradt ránk, általuk emelt oltár pedig még annyi se.

A régészek megtalálták a Legio VIII Augusta által emelt fa erődítmény romjait is: falakat, a barakk maradványait, és egy különálló épületet, amely kézimalmokat, szövő- és halászsúlyokat, csontvermeket, cserépdarabokat és pénzérméket is tartalmazott.

Ez különösen annak fényében fontos, hogy a megelőző hatvan év ásatásai nagyon keveset hoztak a felszínre ebből a korai erődből.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár