2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Vadnyugati boltosok háborújának indult Billy, a Kölyök végzetes bosszúhadjárata

2021. november 10. 17:50 Múlt-kor

1870-ben Új-Mexikóban mindenki saját szerencséjének kovácsa volt, ahol a határvidéken a marhahús aranyat ért, a hatalom pedig annál volt, aki a maga kezébe vette a törvényt. Az amerikai szövetségi kormánynak, amely nem sokkal korábban kényszerítette rezervátumokba az őslakos navahó és apacs népeket, marhákra volt szüksége, hogy elláthassa az indiánokat és a rendre felügyelő katonákat. Ebben az ír farmer, James Dolan volt segítségükre. 1876-ban azonban riválisa érkezett John Tunstall személyében, akit két évre rá egy Dolanhoz köthető seriff és emberei agyonlőttek. Így robbant ki a lincolni marhaháború Dolan és Tunstall követői között, akik között Billy, a Kölyök is felbukkant.

A marhaháború előjátéka

Az 1870-es évek elején két ír farmer, Lawrence Murphy és James Dolan elnyert egy marhaszállítási szerződést a kormánytól, ami egy csapásra gazdag emberekké tette őket.

Volt azonban egy mellékfoglalkozásuk is: vegyeskereskedést tartottak fenn Lincoln megyében a Ház (The House) néven, ahol szándékosan felhajtották az árakat.

A Ház volt messzi földön az egyetlen bolt, és monopóliuma volt a szárazárukra a megyében.

Bármire volt szüksége egy telepesnek a környéken, azt Dolantól és Murphytől kellett megvennie.

1876-ban aztán az angol John Tunstall felismerte a helyzetben rejlő üzleti lehetőséget, és maga is megnyitotta saját vegyeskereskedését.

A Nyugat legnagyobb marhacsordáját magáénak tudó texasi farmer, John Chisum támogatásával a háta mögött Tunstall nyugodtan mert fogadni a Ház ellen.

A terv azonban kissé túl jól is sikerült: 1878-ra a Ház kis híján csődbe ment, és még ebben az évben kitört a lincolni marhaháború.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Dick Brewer: Billy, a Kölyök és a Rendcsinálók (2010.)„Amerika legveszélyesebb utcája”, az új-mexikói Lincoln térképe az 1872 és 1881 közötti korszakbólBilly, a Kölyök egy 1879-ben vagy 1880-ban készült dagerrotípiánWilliam Brady seriff 1872-benPat Garrett, Lincoln megye új seriffjeJohn TunstallJohn Tunstall boltjaAz Új-Mexikói Territórium kormányzója, Lew Wallace tábornok (a Ben-Hur szerzője) a polgárháború idején
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár