Egy katasztrofális vereség indította el Svájcot az örök semlegesség útján
2021. szeptember 13. 15:01 Múlt-kor
Az 506 éve, 1515. szeptember 13-14-én megvívott marignanói csata veszteségeitől vezérelve Svájc a katonai és politikai semlegesség útjára lépett. Ugyan a napóleoni háborúkban kénytelenek voltak szerepet vállalni, a 20. század világháborúiban sikerült megőriznie pártatlanságukat, annak ellenére, hogy az elsőt a két nagy szövetségi rendszer harapófogójában, majd a másodikat a fasiszta országok „ölelésében” kellett átvészelniük. Svájc olyannyira komolyan vette híres külpolitikai doktrínáját, hogy még az ENSZ-hez is csak 2002-ben csatlakozott.
Korábban
Svájc ma már világcsúcstartónak számít abban a tekintetben, hogy immár 1815 óta nem vett részt támadó jellegű hadműveletben (a békefenntartó missziókat nem beleszámítva). Az utolsó komoly fegyveres konfliktus, amelyben svájci katonák harcoltak, az 1847-es úgynevezett Sonderbund-polgárháború volt, amelynek során a svájci szövetségi kormányzat megtörte a konzervatív kantonok ellenállását, és létrehozta az ország ma is működő politikai keretrendszerének az alapjait.
Svájc nemzetközi semlegességét lényegében a napóleoni háborúkat végleg lezáró 1815-ös párizsi békeszerződéstől számíthatjuk, annak gyökerei évszázadokkal korábbra nyúlnak vissza. A svájci állam kezdetének hagyományosan az első három kanton által 1291-ben megkötött szövetséget tekinthetjük, amelynek elsődleges célja volt, hogy kiváltságaikat megvédjék a német-római császároktól.
Az akkor megszületett úgynevezett Ósvájci Konföderáció azonban még korántsem volt annyira békés, mint a modern Svájc. A kantonok szívós küzdelmek árán fokozatosan kiszorították a térségből a korábban ott fennhatóságot gyakorló Habsburgokat, majd terjeszkedni kezdtek. A szövetség az évszázadok során újabb és újabb kantonokkal bővült és a hosszú lándzsáikról elnevezett svájci pikások Európa legfélelmetesebb zsoldoshadseregévé nőtték ki magukat.
A 15. század végére de facto függetlenítették magukat a Német-Római Birodalom joghatósága alól (ezt hivatalosan csak a harmincéves háborút lezáró vesztfáliai béke rögzítette 1648-ban) és sikerrel szálltak szembe a térség olyan nagyhatalmaival is mint Burgundia vagy Franciaország.
Az Ósvájci Konföderáció ekkor már évtizedek óta orientálódott dél felé is, és egy sor hódító hadjáratot vezetett az Alpokon túlra. Eme terjeszkedés máig látható eredménye Svájc legdélebbi, Ticino nevű kantonja, amelyet ha megnézünk a térképen, azonnal láthatjuk, hogy Milánó irányába „mutat.”
[galeria_kep_19093]
A svájci terjeszkedés azonban a 16. század elején félelmetes ellenféllel találta szemben magát Észak-Itáliában. I. Ferenc francia király az itáliai háborúk során ugyanis szintén Milánó megszerzését tűzte ki célul, így az összecsapás elkerülhetetlenné vált. Az 1515. szeptember 13-14-én, Milánótól délkeletre megvívott marignanói csatában mintegy 22 ezer svájci nézett szembe a 38 700 főt számláló francia sereggel. Bár a svájci zsoldosok a közel kétszeres túlerő ellenére a csata egy pontján közel kerültek a győzelemhez, végül I. Ferenc taktikai zsenije megmentette a franciákat és döntő győzelmet aratott az alpesi támadókkal szemben.
Az ütközet hatalmas árat követelt mindkét féltől. A francia veszteséget 3 és 8, míg a svájci elesettek számát 8 és 14 ezer közé becsülik a történészek. A csata nyomán 1516-ban Fribourg városában megkötött béke tükrözte is a borzalmas vérveszteségeket: mindkét oldal örök békét fogadott a másikkal szemben és ígéretet tettek, hogy a másik ellenségeit sem támogatják soha a jövőben. Svájc emellett lemondott a Milánóra támasztott területi igényeiről is.
Az „örök béke” ezt követően a Konföderáció elsődleges külpolitikai irányvonalává lépett elő. Ugyan a református kantonok 1531-ben még egy alkalommal szembekerültek Milánóval egy rövid háború során, az ország ezt követően csak a napóleoni háborúk idején volt kénytelen hadbalépni.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
21. A világvallások és összehasonlításuk
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Miért nem ettek a japánok 1200 éven át húst?
- Miként gondolkodtak isteneikről a vikingek?
- Nem a vallási ellentétek okozták VIII. Henrik szakítását Rómával
- Hol van Keresztelő Szent János feje?
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Az iszlám születése – ki volt Mohamed próféta?
- Kincsekért, foglyokért, dicsőségért vagy vallásuk védelmében támadtak a vikingek Európára?
- „Az elképzelhető legarrogánsabb és leggonoszabb emberek”: kik voltak a török elit keresztényből lett muszlimai?
- Öngyilkosság vagy megvilágosodás – így mumifikálták önmagukat a buddhista szerzetesek
- Utolsó pillanatáig nevettetett Harry Einstein, a nagy komédiás 19:05
- A politikai rendőrség még a szabadságharc után is veszélyesnek tartotta Mindszenty Józsefet 17:05
- Előbb filmsztár lett, majd a színpadot is meghódította Törőcsik Mari 15:05
- Átírta a tévétörténelmet Larry Hagman és a Dallas sorozat 12:20
- Nem a folyó megfelelő részén haladt, ez okozta a Princess Alice katasztrófáját 10:35
- Súlyos társadalmi problémákra hívta fel a figyelmet regényeiben Aldous Huxley tegnap
- Sokszor napokig viselte ugyanazt a ruhát Hetty Green, a milliárdos üzletasszony tegnap
- Többször vezette ki Franciaországot a válságból Charles de Gaulle tegnap
