Évtizedekkel korábban épülhetett a Machu Picchu, mint eddig gondolták
2021. augusztus 6. 13:48 MTI
Az eddig véltnél legkevesebb két évtizeddel korábban épülhetett a perui Machu Picchu egy új tanulmány szerint, amelynek készítői a romvárosban feltárt emberi maradványokat elemezve jutottak arra, hogy az inkák már nagyjából 1420 körül a területen élhettek.
Korábban
A tudósok korábban spanyol gyarmati feljegyzésekre támaszkodva állapították meg az Andok hegyláncai között megbúvó város megalapításának legkorábbi lehetséges dátumát – olvasható a The Art Newspaper honlapján.
Ezen dokumentumok szerint Pachacuti inka uralkodó építtette a várost, miután területszerző hadjárata részeként meghódította a régiót, ami végül az Inka Birodalom megszületéséhez vezetett. A feljegyzések alapján Pachacuti 1438-ban került hatalomra, így az uralkodásához kötődő jelentős eseményeknek ez után kellett történniük.
Az Antiquity című folyóiratban megjelent tanulmány készítői most radiokarbonos kormeghatározásnak vetették alá a romváros három temetkezési barlangjában 1912-ben feltárt emberi csontokat és fogakat, ami lehetővé tette a város építési idejének pontosabb meghatározását.
A maradványok nagyjából 26 olyan személytől származnak, akik a jelek szerint szolgaként dolgoztak az inka társadalom uralkodó osztálya számára kialakított komplexumban. Több száz szolga élt Machu Picchuban, hogy egész éven át gondoskodjanak a városról, ahol az inka elit csupán időszakosan tartózkodott.
A friss eredmények szerint a várost folyamatosan lakták nagyjából 1420-tól 1530-ig, és a jelek szerint a spanyol hódítók 1532-es érkezését követően elnéptelenedett.
Az új eredmények átírhatják az Inka Birodalom hajnalának történetét. A szakemberek szerint ha a jövőbeli vizsgálatok alátámasztják a radiokarbonos vizsgálat eredményeit, azzal Pachacuti trónra kerülésének ideje és hódításainak kezdete legkevesebb két évtizeddel korábbra tolódik.
Az inka művészet, építészet, várostervezés és mérnöki munka mesterművének tekintett Machu Picchut 1983-ban nyilvánították a világörökség részévé.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2021
- Ókori emberáldozatok
- A magyar könnyűzene a hetvenes években
- Az MSZMP-tömegszervezetek mindennapjai
- Piranesi rézkarcbörtönei
- Itt a szép, itt a jó, itt a parázs gesztenye!
- A szepesgörgői Görgey–Csáky-kastély
- Magyar konyha a gulyás előtt
- A háztáji gazdálkodás kialakulása és szerepe
- Az Én évtizede a rockzenében
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt 17:05
- Országos állatbarát program indult el a tiszadobi Andrássy-kastélyból 16:40
- Mindenki számára tartogat programokat a Várkert Bazár fesztiválja 16:05
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon 14:20
- Középkori templomrom, puskagolyók és katonák maradványai is előkerültek Visegrádnál 11:20
- Több legenda is elterjedt Ottlik Géza legismertebb művéről 09:50
- Mindvégig a trónra készítette fel gyermekét Zita királyné 09:05
- Huszonöt év telt el, mire elismerték Henri Dunant humanitárius munkásságát tegnap