2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

2022-ben ismét nekilátnak a sarkkutató Shackleton eltűnt hajója felkutatásának

2021. július 6. 10:54 MTI

Expedíció indul jövőre a sarkkutató Ernest Shackleton 1915-ben a Weddell-tengeren elsüllyedt Endurance nevű hajójának felkutatására – számolt be a vállalkozásról a The Guardian brit napilap online kiadása.

Shackleton hajójának holléte az egyik legnagyobb tengeri rejtély azóta, hogy a hajó 1915-ben a déli-sarki jég fogságába került és elsüllyedt. A sarkkutatás hőskorának ezt a jelképét sokáig lehetetlennek tartották megtalálni a szélsőséges antarktiszi környezet, "az ördögi körülmények" miatt, ahogy annak idején Shackleton jellemezte őket.

Egy nagyszabású tudományos expedíció azonban a hétfői bejelentés szerint arra vállalkozik, hogy felkutassa a roncsot, felmérje állapotát és lefilmezze. Az Endurance22 a jövő év elején indul útnak egy jégtörő hajóval. Az expedíción nemzetközi tudóscsapat vesz részt, amelynek tagjai egyúttal a déli-sarki jeget és a klímaváltozás hatásait is tanulmányozzák.

Mensun Bound, az expedíció vezetője két éve, 2019-ben már indított egy kutatást az Endurance után, de azt a vállalkozást a szélsőséges időjárás miatt le kellett fújni. Bound a The Guardiannek elmondta, hogy miközben a globális felmelegedés az Antarktiszon rendkívül elszomorító, az olvadó jég javította az esélyeket a hajóroncs felfedezésére.

Shackleton jég közé szorult hajója hónapokig sodródott, mielőtt a jég összeroppantotta volna. A hajó legénységének több tagja jégtáblákon úszva jutott el a lakatlan Elefánt-szigetre, Shackleton és öt társa pedig egy bálnavadászhajón érte el a Déli-Georgia-szigetet. Végül mindannyian megmenekültek.

Az Endurance a feltételezések szerint több mint 3000 méter mélyen fekszik. Bár a hajó összetört, faanyaga valószínűleg jó állapotban maradt fenn a rendkívüli hideg, a fény hiánya és a relatív oxigénhiány miatt.

A magánfinanszírozású expedíciót a Falkland-szigeteki Tengeri Örökség Alapítvány (FMHT) tervezte, amely az 1914-ben a Falkland-szigeteki csata során elsüllyedt német hadihajók sikeres felkutatását is megszervezte.

Az Endurance22 expedíció a dél-afrikai SA Agulhas II hajóval indul útnak, amely nagy teljesítményű jégtörőkkel van felszerelve. A kereséshez víz alatti kutatójárműveket is használnak, amelyeken érzékelők, reflektorok és kamerák is vannak. Bound levéltári anyagok között kutatott és naplóbejegyzéseket böngészett, hogy a Frank Worsley, Shackleton navigátora által feljegyzett híres koordinátákon túl a roncs helyére vonatkozó nyomokat megtalálja.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
A jég által összezúzott hajó süllyedése, 1915. november
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár