Belépődíjat vezetnek be a velencei Szent Márk-székesegyházban az épület megmentésére
2021. május 10. 13:50 MTI
Háromeurós belépődíjat vezetnek be a velencei Szent Márk-székesegyházban a turisták számára, hogy ily módon a látogatók is hozzájáruljanak a bazilika megmentéséhez az árvizektől - jelentette be pénteken Francesco Moraglia velencei pátriárka.
Korábban
A helyieknek is fizetniük kell
Vallásgyakorlás céljára továbbra is ingyenesen felkereshető marad a világhírű templom a hívek számára, akik a misék idejére mehetnek be a bazilikába, vagy egyéni imádkozás céljából az egyik kápolnába egy oldalajtón keresztül.
A látogatói belépődíjat ugyanakkor immár a helyi lakosoknak is meg kell fizetniük a látogatás előjegyzésekor - közölte az egyházi vezető.
A velencei dómba eddig ingyen lehetett belépni, csak egyes részei voltak fizetősek, így a székesegyház múzeuma, kincstára és a Pala d'Oro (Aranytábla), a főoltár hátoldalán látható ikonosztáz, a középkori ötvösművészet egyik leghíresebb alkotása.
A helyi lakosok eddig ingyen csodálhatták meg a bazilika belsejét, csak akkor kellett 2 eurót fizetniük, ha soron kívül akarták látni az aranyozott ikonosztázt, amelynek megtekintése 7 euróba kerül a turistáknak.
A székesegyházban súlyos anyagi károkat okozott egy 2019 novemberi nagy árvíz, tavaly a pandémia miatt esett el egyik fő bevételi forrásától, a turizmustól.
A helyreállításhoz és a templom működtetéséhez elengedhetetlen, hogy belépődíjat szedjenek – mondta a pátriárka.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2017
- Páratlan párok – megjelent a Múlt-kor nyári száma
- Kirakatházasság 1932-ből
- Róma mindenható matrónája
- Amerikai mámor Magyarországon
- Egy zárdából megszöktetett, boldoggá avatott Árpád-házi hercegnő
- Záray Márta és Vámosi János
- Paraguay tirannoszaurusza
- Az evezősök, művészek és bohémek gondtalan reggelije
- A tudomány és a sport kastélya Tordason
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap