A bűvész, aki fényképekkel illusztrált cikkekben leplezte le a „médiumok” csalásait

2021. április 23. 17:35 Múlt-kor

Az 1900-as évek elején a „Dr. Wilmar” színpadi néven is ismert brit bűvész, William S. Marriott azzal tett szert nagy hírnévre, hogy az ekkoriban nagy divatnak örvendő spiritualista médiumok csalásait leplezte le. A népszerű, spekulatív írásokat közlő Pearson's Magazine című havilap arra kérte fel Marriottot, hogy képes cikksorozatban írjon a médiumokról és módszereikről, hogy az olvasók „eldönthessék maguk e rendkívül fontos téma előnyeit és hátrányait”. Marriott a cikkeihez fotókat mellékelt, amelyeken ő maga mutatta be a médiumok különféle trükkjeit, amelyeket szeánszaik során alkalmaztak.

Korábban

A legegyszerűbb átverés természetesen a lebegő asztal volt, amelyet rendszerint a médium mozgatott saját lábával, ezt pedig az asztal körül ülők nem láttak.

A bűvész azonban a komolyabb felkészülést igénylő szemfényvesztéseket is leleplezte, mint például a sötét szobában tartott szeánszok során előtűnő, gyakran akár még mozgó alakokat is. A médiumok körében a „körítés” bevett része volt, hogy a szeánsz idejére látványosan hozzá voltak kötözve székükhöz, hogy vendégeik elhiggyék, semmiféle módon nem képesek fizikailag manipulálni környezetüket.

A sötétben azonban éppen elegendő mozgástere volt a csalónak ahhoz, hogy rudak és zsinórok segítségével észrevétlenül mozgasson tárgyakat. Ilyenek voltak például a „szellemkezek”, amelyek látszólag a semmiből veszik körül a médiumot, azonban elegendő világítás mellett látható, hogy marionettbáb-szerűen mozgatja őket kezével a médium.

Marriott az úgynevezett „szellemfotókról” is lerántotta a leplet cikkeiben. Számos korabeli fotográfus állította, hogy szellemeket sikerült megörökíteniük, amelyeket a fénykép készítésekor nem észleltek, csupán a kép előhívása után. A legtöbb esetben az egyszerű portréfotókon „jelentek meg” ezek az alakok, így az illető, aki a képet készítette, tudta nélkül hozzájárult a szemfényvesztéshez, hiszen tanúsíthatta, hogy senki más nem volt jelen a fotó elkészítésekor.

Míg sokan elhitték, hogy eme alakok valamiféle természetfeletti erő kivetülései, a szkeptikusok az előhívási eljárás során alkalmazott trükkökre – vagy akár véletlen hibákra – gyanakodtak. Marriott volt az, aki felfedezte a fotósok által szándékosan alkalmazott módszert.

A legegyszerűbb eljárás az volt, hogy egyetlen, a fénykép rögzítéséhez használt fémlemezzel két képet is készített, így előidézve azt a hatást, hogy a képen a tisztán kivehető alak mellett egy vagy több szellemszerű, elmosódott alak is jelen volt.

Miközben a brit és amerikai társadalomban egyre többen érdeklődtek a paranormális jelenségek és „pszichikai” kísérletek iránt, az angliai Cambridge-ben megalakult a Pszichikai Kutatásért Társaság a jelenségek mögött álló folyamatok kivizsgálására. 1893-ban a világhírű író, Sir Arthur Conan Doyle is csatlakozott a társasághoz, és szemtanúja volt Marriott bemutatójának, amelyen a „szellemfotózás” mögötti csalást buktatta le.

A bűvész a társaság tagjai szeme láttára készítette el saját „szellemfotóit”, miközben elmagyarázta a képek manipulálásának részleteit az előhívási folyamat közben. Doyle a demonstrációt követően nyilvánosan kijelentette: „Mr. Marriott kétségtelenül bebizonyított egyvalamit – azt, hogy egy képzett bűvész három kritikus szempár tekintete mellett is képes hamis képet elhelyezni egy lemezre. Ezt fenntartások nélkül el kell, hogy ismerjük.”

Ahogy Marriott nyomán a 20. század első évtizedeiben más bűvészek – köztük maga a magyar világsztár Harry Houdini is – széles közönség előtt leplezték le e trükköket, úgy veszített egyre inkább erejéből a médiumokba vetett hit, és általában a spiritualista mozgalom, amely a két világháború közötti évtizedekben a szkeptikusok tevékenységének köszönhetően már csak árnyéka volt 19. század végi önmagának.