Víz alatti kutatási programok
2004. június 29. 19:04
Százezer eurós támogatást kapott az Európa folyóiban található régészeti örökség kutatására született projekt, amelyről pénteken tartott tájékoztatót Tóth János Attila régész, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH) főosztályvezetője.
A projekt fő célja az európai folyóvizekben található régészeti örökség kutatása, a feltárási módszerek egységesítése, fejlesztése, a közös európai múlt elemeinek felkutatása. A szlovéniai primorskai egyetemmel és francia régészeti szervezetekkel dolgoznak együtt a magyar kutatók.
A franciaországi Charente folyó víz alatti felderítése májusban sikeresen lezárult. Júliusban következik a Mosoni-Duna, ezen belül Kunsziget térségének geofizikai felderítése, augusztusban pedig a kunszigeti víz alatti felderítés és szondázó ásatás. 2004 novemberében a szlovéniai Ljubljanica folyó víz alatti felderítéséhez fognak hozzá.
A KÖH főosztályvezetője szerint a folyami régészet illetve a folyók és a partok mentén élő volt társadalmak kapcsolatának kutatása méltánytalanul háttérbe szorult terület. Jóllehet, a folyók jelentették a fő közlekedési útvonalakat a XIX. század előtt és fontos táplálékforrásul is szolgáltak, szerepük tehát az európai civilizációban kiemelkedő fontosságú. A kutatási eredményeket illetően decemberben konferenciát tartanak Franciaországban, és létrehoznak egy internet oldalt is, hogy bárki hozzáférhessen a már elért eredményekhez. Ezen kívül több nyelvű vándor poszterkiállítást is rendeznek.
A már elért eredményekről szólva a régész elmondta, hogy a Charente folyóban tucatnyi hajóroncsot, cölöpépítményeket és sok középkori fegyvert találtak. A legérdekesebb leletek viking jelenlétre utalnak. A kunszigeti kutatástól azt várják, hogy - szerencsés esetben - úgynevezett kikötői réteget is találnak, amelyik mindig a rakományokból való, vízbe esett tárgyak és hajóalkatrészek gazdag tárháza. Ez lesz a legjelentősebb magyarországi víz alatti kutatási program - mondta Tóth János Attila.
Hozzátette: a Duna és a Balaton is tartogathat még meglepetést. A Duna azonban Budapestnél nagyon erős sodrású és igen szennyezett, szinte kutathatatlan, sok helyütt pedig mélyen kikotorták. Az Erzsébet-híd építésénél annak idején nem fordítottak elég gondot a régészeti szempontokra.
Bár a mostani kutatási terveikben nem szerepel, de Tóth János Attila megjegyezte, hogy Örvényes környékén bizonyára találhatók a Balaton iszapjában római kori villamaradványok is.
(MTI Panoráma)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2021
- Ókori emberáldozatok
- A magyar könnyűzene a hetvenes években
- Az MSZMP-tömegszervezetek mindennapjai
- Piranesi rézkarcbörtönei
- Itt a szép, itt a jó, itt a parázs gesztenye!
- A szepesgörgői Görgey–Csáky-kastély
- Magyar konyha a gulyás előtt
- A háztáji gazdálkodás kialakulása és szerepe
- Az Én évtizede a rockzenében
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték 16:05
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap