2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Isteni védelmet nyújtó pergamenöv segítségével szültek a nők a középkori Angliában

2021. március 10. 18:40 Múlt-kor

A gyermekszülés egészen a 20. század második feléig jó eséllyel életveszélyes vállalkozás volt a nők számára: az orvostudomány és a fertőzésekkel kapcsolatos ismeretek 19. századi fejlődése eddigre érte el a világ jelentős részét és a kevésbé tehetős rétegeket is. A középkorban mindez még csupán álom volt: a szülő nők halandósága az egekben volt, a szülészet mint orvosi szakterület nem létezett, a fertőzés valószínűsége pedig az ismeretek hiánya miatt különösen magas volt. A középkori anyák jobb híján különböző talizmánokba helyezték bizalmukat, hogy megvédjék őket a bajtól.

Az egyház készségesen állt a szülő nők rendelkezésére: számos különféle ilyen tárgyat adott kölcsön nekik, hogy szülés közben védelemre leljenek, a drágakövektől a vallási jelentőséggel bíró amulettekig. A legnépszerűbb ilyen tárgy azonban az úgynevezett „szülőöv” volt.

E tárgyakról sokáig az volt az elterjedt nézet a történészek körében, hogy a többi talizmánhoz hasonlóan a szüléskor való birtoklásuk volt a fontos, egy kutatócsoport azonban nemrég arra talált bizonyítékot, hogy a „szülőöv” valódi funkcióval is bírt a gyermek világra hozatalakor. Eredményeikről a Royal Society Open Science című tudományos szakfolyóiratban számoltak be.

A kutatók a Wellcome-gyűjtemény nevű londoni múzeumban őrzött egyik ilyen tárgyat vizsgálták meg közelebbről. Az öv négy birkabőr pergamendarabból készült, és a késő középkorból, a 15. vagy a 16. századból származik. A pergament számos isteni szimbólum, köztük egy feszület is díszíti, továbbá meglehetősen viseltesnek tűnik. A kutatók ez alapján eleinte azt feltételezték, hogy az övet sokat fogták, illetve szorongatták, esetleg tiszteletük jeléül csókolgatták a szülő nők.

Egy nemrég kifejlesztett, nem invazív eljárással azonban más eredményre jutottak: radírokkal enyhén megdörzsölték a pergamen felszínét, és a keletkező morzsalékot összegyűjtötték. – mondta el Sarah Fiddyment, a Cambridge-i Egyetem McDonald Régészeti Kutatóintézetének munkatársa, az új tanulmány fő szerzője.

A módszert korábban arra használták, hogy a bőrükben jelen lévő, kollagén nevű fehérje alapján állatfajokat azonosítsanak be, azonban akár meglehetősen régi bőrökön vagy akár – mint ebben az esetben – pergameneken is alkalmazható más fehérjék vizsgálatára is.

„Azt hiszem, egyfelől úgy gondoltuk, vért fogunk találni, másfelől viszont azt, hogy egérkakit” – mondta el Natalie Goodison, a Durhami Egyetem kutatója, a tanulmány társszerzője.

Ehelyett azonban méhnyaki és hüvelyi váladék, továbbá méz, tej és hüvelyes növények – lóbab és talán borsó –, valamint különböző gabonák nyomait találták a bőrön.

A források eddig is arra utaltak, hogy a „szülőöveket” valamilyen formában viselhették is a leendő anyák, és arra is, hogy különféle növényi alapú gyógykészítményeket is alkalmaztak a szülésekkor – jegyezte meg Fiddyment. „De nem tudhattuk, amíg valaki egy laboratóriumban meg nem vizsgálja őket. Ezért mi most gyakorlatilag ezt tesszük” – mondta a kutató.

A gyermekszülés volt a nők életének egyik legveszélyesebb vállalkozása. Habár 2013-ban 100 000 angol nőből kilenc vesztette életét a szülés következtében, nagy valószínűséggel a vezető haláloknak számított a középkori nők körében az 5. és a 11. század között.

Az új tanulmányban leírt eredmények alapján a nők aktívan igyekeztek rituális módon – már-már a mágia határait súrolva – segítségre szert tenni, illetve idegeiket nyugtatni szülés közben – annak ellenére, hogy a 15-16. században, az angliai reformáció idején már egyre inkább tiltották az ilyen praktikákat.

A reformáció kezdetével ugyanis a szentek tisztelete és a különféle babonák egyre inkább háttérbe szorultak – jegyezte meg Goodison. „Így ez egy olyan időszakot is képvisel a történelemben, amikor a hatóságok tiltani kezdték a szülőövek használatát, ám továbbra is nagy volt irántuk a kereslet.”

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
A vizsgált szülőövön található különböző ábrázolások
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár