2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

10 tény a koreai háborúról

2021. február 17. 13:29 Múlt-kor

1. Az Észak- és Dél-Korea közötti (hivatalos nevükön: Koreai Népi Demokratikus Köztársaság és Koreai Köztársaság) 1950-1953-as háború hivatalosan nem zárult le, mivel a felek hatvannyolc évvel ezelőtt, 1953. július 27-én, Panmindzsonban csupán tűzszünetet kötöttek.

2. A háborúban becslések szerint összesen 2,5 millió volt a sebesültek és a halottak száma (a civileket és a katonákat is beleszámítva).

3. Bár Dél-Korea felszabadítására nemzetközi ENSZ-koalíció alakult, a csapatok mintegy 90%-át az Egyesült Államok hadereje adta. Az északiak oldalán Mao Ce-tung több százezer kínai „önkéntest” küldött harcba.

4. Gyakran előfordult, hogy északi katonák magukat menekültnek álcázva segítségért fordultak az ENSZ-katonákhoz, majd tüzet nyitottak rájuk. Az észak-koreai csapatok a megszállt déli területeken értelmiségiek tömegeit végezték ki, és gyakori volt, hogy a hadifoglyokat is lemészárolták.

5. A háború kezdetén kommunista szimpátiával vádolt dél-koreaiak tízezreit mészároltak le saját katonai és rendőri alakulataik. A No Gun Ri-i mészárlás során az amerikai katonák több száz dél-koreai menekültet öltek meg. Bár a hivatalos indoklás szerint a gerillaveszély miatt tüzeltek, az áldozatok többsége nő és gyerek volt.

6. Az Egyesült Államok összesen 67 milliárd dollárt költött a háború három éve alatt.

7. A déliek oldalán harcoló csapatokat 1951 áprilisáig irányító Douglas MacArthur tábornok Kína bombázását és atomfegyver bevetését is szorgalmazta.

8. A koreai háborúban vesztette életét Mao Ce-tung legidősebb fia, Mao Anying.

9. A koreai háborúban számos híresség harcolt, többek között Michael Caine és James Garner is.

10. Az Egyesült Államokban „ismeretlen háborúként”, valamint „elfelejtett háborúként” is hivatkoznak a konfliktusra, mivel jóval kisebb médiafigyelmet kapott, mint a II. világháború vagy a vietnámi háború. A konfliktus a televíziózás ingerküszöbét is alig lépte át. A leghíresebb a M*A*S*H nevű sorozat, amely egy dél-koreai tábori kórházban játszódik; 1972 és 1983 között volt képernyőn, a legutolsó rész abszolút nézettségi rekordot hozott a tengerentúlon.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár