Akit tárgyalástechnikából az európai történelem vizsgáztatott: Deák Ferenc

Deák Ferencben már a kortársai is – de főleg az utókor – több egymásnak feszülő ellentétet véltek felfedezni. Ezek az ellentmondások – ahogyan Gangó Gábor: Deák Ferenc politikai elvei és eszményei című, Kisebbségkutatás 2003/3. számában közölt tanulmányából kiderül – politikájának elvszerűsége/pragmatikussága, döntéseinek erkölcsössége/taktikussága, régi vágású politikusi modora/modernsége, valamint hajthatatlansága/kompromisszumkészsége körül bontakoztak ki.

Deák mintegy négy évtizedes – 1833-tól 1873-ig tartó – közéleti pályafutását könyvespolcokat megtöltő, több kötetes történeti munkák sora dolgozta már fel. Ma már sokkal árnyaltabban látjuk személyiségét és tevékenységét, az eltelt idő és a történeti kutatásoknak köszönhetően a fentebb sorolt ellentétek sem tűnnek olyan kibékíthetetlennek.

Passzív rezisztencia

Deák Ferenc 1803-ban született Söjtörön. A szülésbe belehalt édesanyját 5 évvel később édesapja is követte a sírba. Ferencet rokonai nevelték fel Kehidán. Gimnáziumba – ahogyan az Deák Ágnesnek a História 2003/4. számában közölt életútjából kiderül – Keszthelyre, Pápára és Nagykanizsára járt, majd a győri királyi jogakadémia hallgatója lett. Ügyészként, táblabíróként, 1833-tól pedig Zala megye országgyűlési követeként tevékenykedett.

A következő évben már az alsótáblán a liberális ellenzék vezére volt. Az elítélt Kossuth Lajos családjának megsegítésére gyűjtést kezdeményezett, Wesselényi Miklósnak pedig a védelmében segédkezett. 1839-ben ismét követté választották. Ekkor ért el nagyobb eredményt a politikai perekben elítélt társai felmentésének érdekében, sikerül ugyanis amnesztiát kiharcolnia érdekükben.

1843-1844-ben már intenzív tárgyalások folytatott a Batthyány Lajos és Széchenyi István körül gyülekező ellenzéki nemesekkel, 1847-ben ott találjuk az Ellenzéki Párt központi vezetőségében. Deák a Batthyány-kormányban az igazságügyi tárcát kapta meg. A Bécsben és Windisch-Grätz herceggel folytatott tárgyalásai nem jártak sikerrel, a forradalom leverése után, 1849-ben már javarészt Kehidán tartózkodott. A következő évben visszautasította Anton Schmerling bizottsági részvételre szóló meghívását, amit a közvélemény a passzív rezisztencia „alapdokumentumaként” tartott számon. 1854-ben eladta birtokát és Pestre költözött, először az Európa, majd az Angol Királynő Szállodába.

Politikai pályájának csúcspontja az osztrák-magyar kiegyezés volt. Ekkor valósult meg a legteljesebb mértékben – Katus Lászlónak a História 2003/4. számában közölt írását idézve – a személyes alkat és a történelmi szituáció kölcsönhatása. Az ország integrálásának reménye Deákban már az 1860. évi októberi diploma megjelenésekor felcsillant. Ugyan az uralkodó lépését közel sem tartotta kielégítőnek, de óvatos reménykedéssel fogadta azt. Emellett az egyezkedés alapfeltételeit már ekkor világosan megfogalmazta: alkotmányos önállóság, az ország területi, politikai integritása, alaptörvények visszaállítása, parlamentáris kormány és felelős minisztérium.

Soha véget nem érőnek látszódó sorozat

1861-től Deák ismét képviselő volt, de ekkor már nem Zala megye, hanem Pest belvárosa választotta meg. Az ún. Felirati párt vezéregyéniségeként küzdött az 1848. évi törvények jogalapként való visszaállításáért. Feliratok és uralkodói leiratok formájában folyt az adok-kapok, ami végül megegyezés helyett az országgyűlés feloszlatásába torkollott. Az 1865-ben ó ismét a követek sorában foglalt helyet. Ferenc József meghívására a következő évben Bécsben tárgyalt a kiegyezés programjáról. A törvényjavaslati vitákban, a két ország intézményi rendszerének kidolgozásában aktívan részt vett.

Ekkoriban a magyar politikai és politikán kívüli közvélemény is egyre inkább hajlott a kiegyezésre, de annak nyélbe ütésére még éveket kellett várni. Konzervatív politikusok többnyire névtelen röpiratokban fogalmazták meg kiegyezésvágyukat és tették közzé javaslataikat. Nem maradt ki az érvek és szempontok listázásából, elemzéséből a sajtó sem, a kiegyezés célba jutása érdekében új lapok is indultak. Az egész politikai nyilvánosság egy ügy körül forgott és egyre nagyobb fordulatszámon. 1863-ban azonban a kiegyezésre irányuló első kísérlet elbukott és két évig nem is került újra a napirendre tűzés közelébe.

Az alapelvekben való megállapodás után, 1865. április 11-én, a Pesti Naplóban jelent meg Deák húsvéti cikk néven elhíresült írása. A kiegyezésre azonban még további két évet kellett várni, mert – ahogyan Katus László leírja – az, hogy Ferenc József Deák nézeteit tárgyalási alapnak tekintette, még nem jelentette azt, hogy egyet is értett azokkal. A felelős magyar kormányról és a közös ügyekről, közös minisztériumokról, delegációkról, a paritás elvéről való megegyezés a következő hónapok eredménye lett. Viták, módosítások, megjegyzések, válaszok, javaslatok tucatjai keringtek a tárgyalópartnerek között.

Mindeközben az európai hadszíntereken sem teltek nyugodalmasan a napok. A porosz-osztrák háborúban 1866 nyarán, Königgrätznél az osztrákok vereséget szenvedtek. Ferenc József a számára kedvezőtlen irányba megváltozott helyzetben sem állt kötélnek. Folytatódott az egyeztetések soha véget nem érőnek látszódó sorozata egészen 1867 elejéig, amikor is Deák elfogadta Ferenc József utolsó módosításait, aki február 17-én Andrássy Gyulát nevezte ki miniszterelnökké.

Deák '67-et az elérhető és megvalósítható '48-nak tekintette. A haza bölcse – abból kiindulva, hogy az európai közvélemény az osztrák birodalom fennállását politikai szükségnek tekintette – elvetette a függetlenség fegyveres kivívását. Az ország jövőjét az események véletlen sodrásának kitenni ugyancsak nem látta helyesnek. Nem titkolta, hogy nem elégedett maradéktalanul, ugyanakkor leszögezte, az ország helyzetében ez volt a kivitelezhető legjobb megoldás. Deákot élete utolsó három évében már betegsége megakadályozta a közéleti szerepvállalásban, 1876. január 28-án hunyt el.

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

12 450 ft 9 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

2. Magyarország gazdasága a 14–15. században
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek

• Sohasem vesztett csatát Mátyás legendás hadvezére, Kinizsi Pál
• Fényes győzelmet arattak Kinizsiék Kenyérmezőnél a portyázó törökök felett
• A kiéheztetés lassú, de biztos fegyverével kényszerítette térdre Ausztriát Mátyás király
• Károly Róbert híres aranyforintja
• Középkori bankok, mai tanulságok