Az 1793-as sárgaláz idején akár az idős szülőket is az utcára rakták, ha fájt a fejük

2020. június 15. 17:28 Múlt-kor

1793 nyarán több ezer ember betegedett meg Philadelphiában, az Egyesült Államok akkori fővárosában. A fertőzöttek bőre besárgult, hasfájástól, magas láztól, hidegrázástól szenvedtek és sokan véreset hánytak. Augusztus végére a betegek száma magasra szökött és egyre többen haltak bele a titokzatos kórba. A gazdagok tömegével hagyták el a várost. Philadelphia szabad fekete lakói azonban maradtak, és sokan közülük a bajbajutottak segítségére siettek.

Korábban

A gazdagok elhagyják a fertőzött várost

„Sárgaláznak hívják, de az orvosok számára teljesen ismeretlen a kór” – írta 1793 szeptemberében Thomas Jefferson, az Egyesült Államok külügyminisztere.

A 18. század végén az embereknek fogalmuk sem volt arról, mi okozza a sárgalázat, és arra sem találták a választ, hogy az miként terjed. Sokan úgy gondolták, a gyilkos kórt a városba érkező francia menekültek terjesztették el, akik Saint-Domingue-ban (a mai Haiti) kitört rabszolgafelkelés elől menekültek Philadelphiába. Mások, mint például Benjamin Rush, Philadelphia egyik neves orvosa a vállalhatatlan higiénés viszonyokban és a város rossz levegőjében látta a járvány forrását.

Bármi is okozta az 1793-as sárgalázat, a philadelphiaiak kétségbeesve próbáltak elmenekülni annak gyilkos karmai elől. A polgárok tisztes távolságot tartottak és kezet sem nagyon ráztak egymással. Néhányan ecettel átitatott zsebkendőkkel takarták el arcukat, vagy veszettül dohányoztak, mert azt hitték, hogy az majd megóvja őket a fertőzött levegő belélegzésétől.

Akinek lehetősége volt rá, elhagyta a várost. Így tett például az Egyesült Államok külügyminisztere, Thomas Jefferson és az elnök, George Washington is, aki távozásának okát aggódó felesége megnyugtatásával magyarázta. Alexander Hamilton pénzügyminiszter még a járvány kitörése kezdetén kapta el a sárgalázat. Fogta családját és a Philadelphiától pár kilométerre lévő nyári rezidenciájára költözött. Nemsokára felesége, Elza is megfertőződött.

A beteg szülők gyermekeiket Elza szüleihez, a New York államban fekvő Albanyba vitték. Hamiltonék Edward Stevens kezei alá kerültek, aki egyébként a pénzügyminiszter régi barátja volt. Hamilton és Stevens hosszú évek múltán, miután elhagyták gyermekkoruk színhelyét, a karib-tengeri St. Croix szigetét, Philadelphiában találkoztak újra egymással.

A sárgaláztól rettegő, több mint 20 ezer menekülő közt, amely abban az időben Philadelphia lakosságának csaknem a felét tette ki, számos orvos is volt, akik a többi halandóhoz hasonlóan rettegtek a sárgaláztól és inkább a város elhagyása mellett döntöttek.

A Függetlenségi Nyilatkozat egyik aláírója, Benjamin Rush azonban a városban maradt. Bár nővérét elragadta a sárgaláz és ő is megbetegedett, Rush éjt nappallá téve dolgozott és fáradhatatlanul gyógyított szegényt és gazdagot egyaránt.

A kórból végül felgyógyuló Rushnak Minden igyekezete ellenére hibás elképzelései voltak a sárgalázról és annak kezeléséről. Az orvos előszeretettel alkalmazta a kényszerhánytatást, a köpölyözést, sőt a „higanyos izzasztópor” használatát is.

Módszereivel nem sikerült megállítani a fertőzés terjedését, sőt a kritikák szerint Rush ezzel csupán megnövelte a betegek szenvedéseit. A bírálók között volt maga Hamilton is, aki tollat ragadott, hogy propagálja orvosa és jó barátja, Stevens sokkal szelídebb módszereit, úgymint a hideg fürdőt, a Madeira bort, a meleg brandyt és a kinin kúraszerű fogyasztását.

Stevens „homeopátiás” módszerei egy kicsivel hatékonyabbnak bizonyultak, de a sárgalázat ezek sem tudták megfékezni. Mire a járvány 1793 novemberében alábbhagyott, a philadelphiaiak csaknem egy tizede, körülbelül ötezer ember belehalt a vírusfertőzésbe. Bár a járvány után évtizedig intenzív kutatásokat folytattak, több mint egy évszázadba telt, mire Walter Reed 1900-ban bebizonyította, hogy a sárgalázért a szúnyogok okolhatók.

következő oldal 1 / 2