Nem tagadta meg látomásai isteni eredetét, máglyára küldték Jeanne d'Arcot
2020. május 30. 13:44 Múlt-kor
A máglya készen állt. A szűz egy angol katonától kapott, két faágból összetákolt keresztet tett a ruhája alá, majd megkérte a jelen lévő papokat, tartsanak elé egy templomi feszületet is, hogy amíg él, azt lássa. A tűz lángra lobbant.
Korábban
A füstfelhőből még egy utolsó „Jézus” kiáltás hallatszott, aztán csend lett. A roeuni piactéren összegyűlt több ezres tömeg megrendülten figyelte a jelenetet. Jeanne d’Arc halott volt.
A százéves háború menetének megfordításában sorsdöntő szerepet játszó francia parasztlányt 1431. május 30-án végezték ki. Jeanne-t az angolbarát Pierre Cauchon beauvais-i püspök vezette egyházi bíróság eretnekség miatt ítélte halálra, miután nem volt hajlandó elismerni, hogy a hangok, amelyeket hall, nem isteni eredetűek.
Halála után elszenesedett testét teljesen elégették, és hamvait a Szajnába szórták, hogy megakadályozzák a mártír ereklyéinek összegyűjtését.
Jeanne-nak 13 évesen voltak először látomásai. Később szentek szólították fel, hogy szabadítsa fel az angolok és szövetségeseik, a burgundiak által hónapok óta ostromolt Orléans-t, majd vezesse Reimsbe a francia trónörököst, hogy megkoronázhassák.
1429 júliusára mindkét jóslat beteljesült. A dauphin VII. Károly néven lett Franciaország királya. A csodatevő szüzet mindenki csodálta.
A hadiszerencse innentől kezdve azonban teljesen elpártolt Jeanne mellől. A burgundiak 1430 májusában elfogták, és mivel VII. Károly már inkább tehertételnek érezte a lányt, nem fizettet érte váltságdíjat. A szűz az angolok kezére került, akik pedig átadták az inkvizíciónak.
Talán tragikus halála is hozzájárult ahhoz, hogy Jeanne d’Arc legendás alakja több mint fél évszázaddal halála után is tovább él. A katolikus egyház 1920-ban szentté avatta, Franciaországban pedig a szélsőjobboldaltól a szocialistákig szinte az összes politikai formáció példaképként tekint rá. Nevét még a feministák is zászlajukra tűzték, és többek között bort, sört, valamint öngyújtót is adtak már el a nevével.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
fasizmus
- A világháborúban és merényletekben is majdnem odaveszett Olaszország diktátora
- Magára hagyhatta volna szövetségesét Mussolini?
- Lánya kérését sem vette figyelembe Mussolini veje kivégzése során
- Valójában Karel Čapek testvérétől származik a sci-fi és a technológia legendássá vált szava
- A politikai megosztottságból emelkedett ki Franco tábornok diktatórikus rendszere
- Etiópia szégyenletes legyőzésével lett ismét császára Rómának
- Sűrűn tűzdelték botrányok az újraalapított cannes-i filmfesztivál történetét
- Bukása után a németek feltétlen kiszolgálója lett a korábbi szövetséges, Benito Mussolini
- Négyórás beszédet tartott az utolsó szó jogán a nemzetvesztő Szálasi Ferenc
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.