Mi vezetett az örmény népirtáshoz?
2020. április 24. 11:05 Csernus Szilveszter
Az 1915-ben kezdődött örmény népirtás 2015-ben a politika és a közvélemény érdeklődésének homlokterébe került. A genocídium elismerése igencsak megosztja a világot, jelenleg ugyanis csupán 32 állam tartja népirtásnak az örmények lemészárlását, az örmény-török kapcsolatokat pedig a mai napig mérgezi. A világ örménysége immár száz éve küzd a tömegmészárlások teljes feltárásáért, elismeréséért és - legalább szimbolikus - kárpótlásáért, amitől a török fél elzárkózik. A harcot ma már szerencsére nem a csatatereken, hanem a tudomány asztalain vívják, és nem csak az áldozatok pontos számát illetően, de még a „ki ütött először” kérdésben sincs a törökök által is elfogadott közös álláspont. Mindenesetre sokakban felmerülhet a kérdés: a szultánok által a keresztény örményeknek több mint négy évszázadon át biztosított kiváltságos helyzet megadásától hogyan jutott el a török politika az örmények szisztematikus deportálásáig és a kiirtásukra tett kísérletig. Az alábbiakban erre keressük a választ.
Korábban
Birodalmak árnyékában
Az örmények már az ókorban is a kelet-anatóliai térségben éltek, és a Földközi-tengerig érő Kilikiától a Tigrisen és az Eufráteszen át a Kaszpi-tengerig is el-elvándorolgattak az idők során.
Míg államukat északról a Kaukázus láncai védték, a többi égtáj felől a szomszédos birodalmak terjeszkedésével kellett szembenézniük hosszú történelmük során.
Az Óperzsa Birodalom, majd a makedón utódállamok szatrapiájaként (tartomány) már kezdettől fogva élveztek bizonyos önállóságot, különállást, így akkor is, amikor i.sz. 301-ben a római protektorátus alatt álló III. Tiridátesz királyuk államvallássá tette a kereszténységet. Ezért is szokás az örményeket az első keresztény népként számon tartani.
A római-párthus, majd az újperzsa konfliktusok megmutatták, hogy a civilizációk ütközőzónájában a függetlenség csak rövid időszakokra biztosítható. Az arab kalifa és a bizánci császárok fennhatósága után a szeldzsuk-török áradat nyitott új korszakot a térségben.
Mikor 1453-ban az oszmán szultán bevette Konstantinápolyt, a kereskedelemmel és kézművességgel foglalkozó örmények már egy egész városrészt laktak.
Az örmény „anyaország” a következő évszázad során került az oszmán-törökök kezére, ám az isztambuli szultán-kalifák - arab elődeik politikáját folytatva - bölcsen elzárkóztak az erőteljes vallási asszimilációs törekvésektől. Amennyiben az iszlám által „könyves vallásúaknak" titulált zsidók és keresztények elismerték a szultán főségét, közösségi életüket zavartalanul élhették.
Az Oszmán Birodalom történetét végigkísérte ez a fajta tolerancia, sőt az örmények - miután II. Mehmed gazdasági és vallási kiváltságaikat hűségükért cserébe megerősítette - a birodalom leglojálisabb keresztény alattvalóinak számítottak.
Az örmény törzsterület azonban veszélyes volt, mert az oszmán időkben a perzsa-török háborúk ütközőzónájában feküdt, így a zsidósághoz hasonlóan az örmény is lassan a diaszpórák népévé vált.
Az Oszmán Birodalomban emellett virágzott az örmény gazdaság: kereskedőcsaládjaik és bankjaik behálózták az egész államot, és a szultán egyik legfőbb hitelezőivé váltak.
A XIX. században, a nemzeti ébredés korszakának beköszöntével fogalmazódott meg a nemzetállamok gondolata, és ekkor tűnt fel egy újabb birodalom a határvidéken: Oroszország. 1828-tól ugyanis már a cár fennhatósága alá is kerültek örménylakta vidékek, a szultán „legfőbb ellensége” pedig előszeretettel tetszelgett a Porta elnyomott keresztény és/vagy szláv népei, köztük az örmények megmentőjének szerepében.
A krími és az 1877-78-as orosz-török háborúban néhány helyen már felszabadítóként üdvözölték a bevonuló oroszokat. A konfliktust lezáró berlini kongresszus nagyfokú örmény autonómiáról rendelkezett, ám az nem tükrözte az egész közösség, illetve a vezetők terveit, hiszen az örmények meg voltak elégedve az Oszmán Birodalomban elfoglalt helyzetükkel.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
6. A trianoni békediktátum és következményei
II. Népesség, település, életmód
- Amikor megkondultak a harangok: 101 éves a trianoni békeszerződés
- A magyar-román diplomáciai kapcsolatok megszűnésével fenyegetett Ceaușescu falurombolási terve
- „Burgenlandért Sopron”– egy szavazás, amely megmásította a trianoni döntést
- Csak mélyítette a szakadékot győztesek és legyőzöttek között a kisantant létrejötte
- Hiábavaló volt a magyar delegáció minden érvelése a trianoni béke feltételeivel szemben
- Így került Erdély 100 éve a románokhoz
- Milyen szerepet játszott Tisza István az 1918-as „nagy összeomlásban”?
- Az orvos, a macskakő és az angol beteg – így írta át egy sikeres műtét a trianoni határokat
- Hat rövid életű állam Magyarországon, amelyet elsodortak a trianoni béke viharai
- A kételkedő zsűri előtt vágta földhöz Zsolnay Vilmos fia a mester porcelánját 20:20
- Magyar hősök nyomában Isztambulban és környékén 18:40
- Sikertelen irodalmi pálya után vált Viktória királynő kedvenc miniszterelnökévé Disraeli 18:05
- Furcsa testi elváltozásokat jósoltak a hosszútávfutás női képviselőinek 16:05
- Lenin születésnapjának évfordulójához időzítették a Szojuz–10 űrhajó első repülését 15:05
- Különleges díszítésű, Mátyás kori misekönyv fakszimilie kiadását mutatták be 13:20
- Kiállításokkal és interaktív programokkal emlékeznek meg Kőrösi Csoma Sándorról Indiában 11:20
- Máig számos rejtély övezi a Húsvét-sziget hatalmas szobrait 09:05
