2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Elhunyt az első űrséta végrehajtója, Alekszej Leonov

2019. október 14. 18:38 MTI

Elhunyt Alekszej Leonov szovjet űrhajós, aki a világon elsőként lépett ki a világűrbe - közölte pénteken a Jurij Gagarin nevét viselő űrhajós-felkészítő központ sajtószolgálata.

Az űrséta 1965. március 15-én 12 percig és 9 másodpercig tartott és csaknem tragédiával végződött, de a szerencse, mint életében annyiszor, a kozmonauta mellé szegődött.

Leonov az űrhajóba való visszatéréskor váratlan nehézsége ütközött: a szkafandere túlságosan felfúvódott, ezért csökkenteni kellett benne a nyomást és az előírással ellentétben nem lábbal, hanem fejjel előre behatolni a fedélzeti nyíláson.

A katonai pilótákból elsők között átképzett űrhajóst a hatvanas évek végén a Hold-expedícióra készítették fel. Ha az űrversenynek ezt a szakaszát is a Szovjetunió, nem pedig az Egyesült Államok nyerte volna meg, akkor ő lett volna az első ember, aki a bolygó felszínére lép. (Az oroszok azóta sem jutottak el a Holdra.)

1969. január 22-én kis híján áldozatává válhatott volna egy Leonyid Brezsnyev pártfőtitkár ellen megkísérelt merényletnek, de ismét megmenekült.

Egy rendőrnek öltözött támadó összetévesztette a Kreml egyik kapujához közeledő gépkocsikat, és arra a ZIL limuzinra nyitott tüzet, amelyben három, a szovjet vezetőhöz tartó űrhajós ült. A gépkocsivezető életét vesztette, Georgij Beregovoj és Andrian Nyikolajev kozmonauta könnyebben megsérült, de Leonovnak nem esett baja.

1971-ben a tervek szerint tagja lett volna az első űrállomás, a Szaljut legénységének, ám társa, Valerij Kubaszov megbetegedése miatt más űrhajósoknak kellett repülniük helyettük.

A dublőrként belépett Georgij Dobrovolszkij, Vlagyiszlav Volkov és Viktor Pacajev a Földre való visszatérés közben életét vesztette, mert megsérült a Szojuz-11 űrhajó leszálló egységének szigetelése.

A kozmonauta 1975 júliusában részese volt a Szojuz-Apollo űrrepülésnek, amelynek alkalmából először csatlakozott össze egy szovjet és egy amerikai űrkapszula.

Leonov 1976 és 1991 között az űrhajós-felkészítő központ helyettes vezetőjének feladatkörét látta el. A műszaki tudományok doktora, négy találmány szerzője volt, s amatőr képzőművészként 1967 és 1972 között részt vett egy 14 postabélyegből álló szovjet űrhajózási sorozat kibocsátásában. Nyolcvanhat évesen halt meg.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár