A Watergate-ügy lavinaként sodorta el Nixont és a hozzá közel állókat

Amikor 1972. június 17-ére virradó éjszaka a washingtoni Watergate irodaépületben tetten értek öt betörőt, akik a Demokrata Párt főhadiszállásán akartak lehallgató készülékeket elhelyezni, még senki sem sejtette, mekkora lavina indult el. A hívatlan látogatókat - akikről kiderült, hogy közvetlenül vagy közvetve kapcsolatban állnak a Nixon elnök újraválasztásán dolgozó csoporttal - 1973 januárjában ítélték el. Addigra az egyébként is sokkal esélyesebb Nixon már elsöprő győzelmet aratott a demokrata párti elnökjelölttel, George S. McGovern szenátorral szemben.

Két hónappal később az egyik elítélt bőrét mentve az ügyet tárgyaló bíróhoz írt levelében kitálalt a betörés hátteréről, és a betörés elrendelőjeként az elnök egyik barátját, egyben az újraválasztásán dolgozó bizottság elnökét nevezte meg. A köztörvényes ügy ezzel példátlan politikai skandalummá változott, amiben különleges szerepe volt a médiának. Javarészt a The Washington Post két újságírója, Bob Woodward és Carl Bernstein cikkeinek köszönhető, hogy az ügy nem ért véget a bírósági tárgyalással és a betörés elkövetőinek elítélésével. (Csak évizedekkel később, 2005-ben derült ki, hogy a lap két újságíróját titokban értékes értesülésekkel segítő belső informátor, a rejtélyes „Mély torok” az FBI második számú vezetője, W. Mark Felt volt.)

Nixon 1973 áprilisának végén arra kényszerült, hogy menessze két legfőbb bizalmasát, H. R. Haldemant és John Ehrlichmant, ők végül mindketten börtönbe kerültek. A Szenátus bizottságot állított fel a Watergate-ügy vizsgálatára, a meghallgatásokat 1973 májusától a televízió is közvetítette - ezeket az amerikaiak 85 százaléka nézte és felmérhetetlen politikai károkat okoztak az elnöknek. A koronatanú a Fehér Házból kirúgott John Dean volt, de a Nixon-adminisztráció több volt tagja is drámai vallomást tett. Ezekből kiderült, hogy a Fehér Házban a legmagasabb szinten működött egy „piszkos ügyekre” szakosodott csoport.

Nixon vesztét nem is maga a betörés, hanem az annak elpalástolására irányuló mesterkedése okozta. Az elnök emberei eleinte „harmadrangú betörésként” próbálták az ügyet eltussolni, amely azonban az újabb és újabb terhelő bizonyítékok napvilágra kerülésével hihetetlen méretű, mindenkit magával sodró lavinává szélesedett. Nemsokára elérkezett a pillanat, amikor a figyelem már arra irányult: tudott-e Nixon a betörésről. Az ügyben eljáró ügyész megtudta, hogy Nixon utasítására az Ovális Irodában elhangzott minden beszélgetést rögzítettek és a meghallgatások során elhangzott vallomások hitelességének megállapítása érdekében ezek kiadását kérte. Az elnök a végrehajtó hatalom gyakorlóját megillető privilégiumokra és nemzetbiztonsági okokra hivatkozva ezt megtagadta, sőt 1973 októberében leváltatta az ügyészt is.

A közfelháborodás hatására Nixonnak visszakoznia kellett, s az év végén kiadott néhány szalagot, de ezekről 18 percet letöröltek. A vizsgálóbizottságot ez nem elégítette ki, így az elnök 1974 áprilisának végén valamennyi szalag írásos, szerkesztett változatát rendelékezésükre bocsátotta (a szerkesztés lényegében a nem szalonképes kifejezések eltávolítását jelentette). Júliusban a Legfelsőbb Bíróság valamennyi szalag átadására szólította fel Nixont, három nappal később, 1974. július 27-én a képviselőház három olyan vétségben - hatalommal való visszaélés, az igazságszolgáltatás akadályozása és idézések átvételének megtagadása - találta az elnököt vétkesnek, amelyért leváltható lett volna. Bizonyos volt, hogy a szenátus vád alá fogja helyezni és megindítja a felmentéséhez vezető eljárást (impeachment).

Nixon ezt nem várta be: 1974. augusztus 8-án este televíziós beszédben bejelentette, hogy a kormányzáshoz szükséges „kellően szilárd politikai alap” hiányában másnapi hatállyal lemond tisztségéről. Utóda Gerald Ford lett, aki szeptemberben elnöki kegyelemben részesítette Nixont (távozásával az impeachment okafogyottá vált, de még fenyegette őt a bűnvádi eljárás).

A betöréssel összefüggésben álló cselekményekért 63 személy ellen emeltek vádat és 54-et el is ítéltek. Közülük 21-ről bizonyosodott be, hogy a Fehér Ház munkatársa vagy a Nixon újraválasztásán dolgozó bizottság tagja volt, s vagy maga is részt vett a betörésben, vagy legalábbis tudott arról. A Watergate-ügy azóta a politikai hatalommal való visszaélés, de egyben a demokratikus intézmények és az oknyomozó újságírás diadalának jelképévé vált, forgattak róla filmet, ihletett regényt és popdalokat, és számos későbbi botrányt is erről kereszteltek el.

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

12 450 ft 9 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

­nyár
Múlt-kor magazin 2020

• Agyagból készült a legősibb és legnagyobb maja építmény
• Főszerkesztői köszöntő
• Az erotika stílusa: Josephine Baker
• A kis magyar–osztrák háború és következményei
• Beilleszkedési kényszerpályán a délvidéki magyarság
• Erdélyi életstratégiák Trianon után
• A kárpátaljai magyarság megszállás alatt
• A felvidéki vármegyék és Csehszlovákia létrejötte
• Erdélyi fatányéros orosz jazzel