Közel egy évezred után is él Japán legbátrabb női szamurájának emléke

2019. július 15. 17:29 Múlt-kor

Habár a híres japán szamurájok túlnyomó többsége férfi volt, akadt példa női harcosokra is Japán feudális korszakában. E társadalmi normákkal szembemenő nők egyike volt a legendás Tomoe Gozen is. Történetében kevés a biztos pont, abban azonban egyeznek a beszámolók, hogy mind szépsége, mind harci képességei messze földön híresek voltak. Tomoe Gozen ugyanis nem csupán női szamuráj volt, de a szamurájok között is a kivételes képességű elitbe tartozott.

Korábban

A szamurájok jellemzően egy földesúr (daimjó) kíséretéhez tartoztak. Felbukkanásuk Japánban a 8. századra tehető. A harctéren a 11. századra váltak főszereplőkké, a 17. századra pedig önálló, zárt társadalmi osztályt alkottak számtalan kiváltsággal.

Ahogy a nyugati világban, úgy Japánban is a háztartás vezetése és a gyermeknevelés volt a nőktől elvárt szerep, azonban a szamuráj kasztban ez kiegészült az otthon védelmének képességével is. Az ideális szamuráj-feleség művelt és harcias is volt, sokan közülük a ruhájukban elrejthető méretű kardot is viselt a mindennapokban (a szamuráj férfiak nyíltan viselték fegyvereiket a békés hétköznapokban is).

A legritkább esetekben előfordult azonban, hogy a szamuráj kasztba tartozó nők nem elégedtek meg e szereppel, és maguk is harcosokként tűntek ki. A szamurájok feltűnése előtt is létezett Japánban az úgynevezett onna-bugeisa fogalma, amely szó szerint „női harcost” jelent.

Az onna-bugeisák hagyományos fegyverei a kaiken (rövid tőr) és a naginata (kardszerű pengével ellátott szálfegyver, mely az európai alabárdhoz hasonlítható leginkább) voltak.

A női fegyverek hagyománya a későbbiekben is fennmaradt, a szamuráj kaszt körében elterjedt volt például, hogy a menyasszony hozományába egy naginata is beletartozott.

Tomoe Gozen legendája

Tomoe Gozen történetében nehéz egymástól elkülöníteni a valóságot és a fikciót, mivel a legtöbb róla szóló forrás nem történelmi igényességgel készült, hanem hagyományos történetek újramesélése.

Egy viszonylag biztos pont az, hogy a híres harcosnőnek valószínűleg nem Tomoe Gozen volt a valódi neve. A korabeli japán kultúrában illetlenségnek számított a nőket nevükön szólítani. A „tomoe” szó valószínűleg az általa viselt ruha vállrészének mintájára utal, míg a „gozen” egy általános megszólítás, amely a nagy tisztelettel övezett nőknek járt Japánban.

Tomoe történetének legszélesebb körben ismert forrása a „Heike monogatari” című háborús eposz, amely a Taira és a Minamoto szamuráj klánok harcáról szól. A valamikor 1330 előtt összeállított mű szerint Tomoe a Minamoto-klán egyik hadvezére, Minamoto Josinaka kíséretének tagja.

Az eposz szerint Tomoe édesanyja volt Josinaka szoptatódajkája, így tejtestvérekből váltak harcostársakká (egyes leírásokban Tomoe Gozen egyúttal Josinaka ágyasa, vagy egyenesen felesége is). Josinaka mellett szolgálva Tomoe Gozen akár 1000 főnek is parancsolhatott a csatamezőn.

Az ilyen hatalommal bíró női harcosokra külön kifejezés vonatkozott – Tomoe Gozen nem onna-bugeisa, hanem onna-musa volt. A régészeti leletanyag tanúsága alapján gyakrabban fordultak meg nők a harcmezőn ilyen minőségben, mint korábban sejtette a történettudomány.

A „Heike monogatari” leírása szerint Tomoe Gozennek „hosszú fekete haja és világos arcszíne volt, arca igen szép volt, továbbá rettenthetetlen lovas is volt, akit sem a legvadabb ló, sem a legdurvább terep nem tudott eltántorítani, és olyan ügyesen bánt karddal és íjjal egyaránt, hogy ezer harcosnak is méltó vetélytársa volt, de istennel és ördöggel egyaránt mérkőzhetett volna.”

Habár Tomoe Gozen nevét egy bizonyos naginata-típus őrzi, a leírások szerint kedvenc fegyvere valójában a férfi szamurájok által használt kard, a katana volt.

Tomoe legnagyobb hőstette

Josinaka aratott ugyan több nagy győzelmet is a Taira klán felett az úgynevezett Gempei-háború (1180-1185) alatt, egy végzetes hibát is elkövetett: a főváros, Kiotó elleni támadása során elrabolta magát a császárt, családja ezért ellene fordult. 1184-ben kiűzték Kiotóból, szétzilált seregéből pedig csupán öt-hat embere maradt, köztük Tomoe.

Josinaka menekülését fedezve Tomoe két ellenséges hadvezérrel is személyesen került szemtől szembe. Az elsőt, Hatakejamát olyannyira legyőzte párharcban, hogy az inkább elmenekült, semmint vállalja a szégyent, hogy egy nő ölte meg. A másik hadvezérnek, Ucsidának azonban fejét vette.

A Tomoéhoz kapcsolódó talán leghíresebb történet a Minamotók belharcát lezáró avazui csatához kapcsolódik: Josinaka a csata során arra próbálta rábírni a harcosnőt, hogy meneküljön el.

Hogy ezt pontosan milyen okból kívánta, annak több olvasata lehet: lehetséges, hogy rituális öngyilkosságra akarta rábírni (a nők esetében ez a nyaki ütőerek gyors átvágását jelentette, szemben a férfiaktól elvárt harakirivel), de az is lehet, hogy őt kívánta megbízni halálhírének továbbításával. Elképzelhető – bár Tomoe korábbi tetteit figyelembe véve kevésbé érthető –, hogy Josinaka úgy gondolta, Tomoe nem áll készen a harcra, illetve az is, hogy nem akart nő jelenlétében meghalni, ami szintén valamiféle szégyent hozhatott volna rá.

Annyi bizonyos, hogy Tomoe nem engedelmeskedett, ehelyett kifejezte kívánságát, hogy még egyetlen méltó ellenfelet legyőzhessen Josinakáért. A beszámolók eltérnek egymástól eme utolsó ellenfél kilétében, legtöbbjük azonban ugyanúgy írja le az esetet: Tomoe egyenesen az ellenséges hadvezér felé vágtatott, majd a férfit átemelte nyeregkápáján, és lefejezte.

Tomoe a kultúrában

Az avazui csatát követően szintén többféle elbeszélés létezik arról, mi történt Tomoéval. Az egyik szerint az ekkor 28 éves nő sikeresen elmenekült a harctérről, és szerzetesnőnek állt, és a 90 éves kort is megérte. A Heike monogatari teljes változatában Vada Josimori elrabolja őt, és arra kényszeríti, hogy ágyasa (más változatok szerint felesége) legyen.

Egy harmadik változat szerint Tomoe még a csata során sikeresen leölte Josinaka főbb ellenségeit, majd ura levágott fejével a tengerbe sétált, hogy senki ne vihesse azt el trófeaként. A vízbe fúlás szintén a nők rituális öngyilkosságának egyik elfogadott változata volt a szamurájok korában.

Tomoe Gozen hatása kétségkívül igen nagy volt a későbbi japán kultúrára. A híres japán színházi műfaj, a nó mintegy 200 15. században keletkezett darabjából mindössze 18 szól harcosokról, ezek közül az egyik éppen az ő történetét meséli el.

Az évente október 22-én a kiotói Heian-szentélyben tartott látványos ünnepség, a dzsidai macuri („korok ünnepe”) felvonulása során minden alkalommal helyet kap Tomoe Gozen alakja is. Habár sosem fogjuk biztosan tudni, ki is volt, a hőstetteiről szóló történeteknek köszönhetően alakja nem fog feledésbe sem merülni.