Kiállítás a reneszánsz technikájáról a Közlekedési Múzeumban
2008. szeptember 22. 12:22 MTI
A technika örök megújulását és a reneszánsz kor technikáját mutatja be egyebek között magyar találmányok segítségével a budapesti Közlekedési Múzeumban múlt héten nyílt tárlat, amely több kiállítóhely anyagát gyűjtötte egybe.
Csák Ferenc, az Oktatási és Kulturális Minisztérium államtitkára a megnyitón kiemelte: a múzeumok összefogása tette lehetővé, hogy létrejöjjön az Örök reneszánsz - a megújulás technikája című kiállítás, amelynek apropóját a Reneszánsz Év adta. Kócziánné Szentpéteri Erzsébet, a Közlekedési Múzeum (KM) főigazgatója elmondta: az integrációra készülő két legnagyobb hazai technikatörténeti közgyűjtemény, a KM és az Országos Műszaki Múzeum rendezésében született tárlat a technika örök reneszánszáról nyújt áttekintést.
Hozzátette: a kiállításhoz csatlakozott az esztergomi Duna Múzeum, a soproni Központi Bányászati Múzeum, a Semmelweis Egyetem Anatómiai Múzeuma és a Semmelweis Orvostörténeti Múzeumának könyvtára és levéltára is. Fontosnak tartották bemutatni a reneszánsz magyar találmányokat, így egyebek mellett a Kocs községből származó kocsit vagy a csillét is - mondta el a főigazgató.
A tárlat több részből áll össze, a Földön-vízen-levegőben egység középpontjában a vasút és a kocsi áll. A levegő meghódítását a Napvitorlás modell, Leonardo da Vinci plafonról lelógó, működő "Nagy Madár" modellje, Verancsics Faustus különleges ejtőernyője mutatja be a földszinti térben. A látogató megtekintheti Lázár deák térképét is, amely elsőként ábrázolta Magyarországot helyesen.
Az érdeklődők nyomkarimás bányakocsit tolhatnak át egy pályarészen, de 18. századi magyar csille rekonstrukciója is színesíti a tárlat anyagát. Az emeleti részben kapott helyet a korhű anatómiai teátrum, ahol egykor a nyilvános boncolásokat végezték el, a középre kihelyezett boncasztalon csontváz teszi teljesebbé a képet Az ember felfedezése címszó alatt. A vitrinekben felső végtag, szemgolyó látható. Ebben a részben reneszánsz dolgozószobát is berendeztek.
A kisebbek és nagyobbak egyaránt kipróbálhatnak egy kötéllel hajtott járművet, mellette Gutenberg nyomdagépének modellje áll a látogatók rendelkezésére, bemutatva a korabeli nyomtatást. A főigazgató tájékoztatása szerint a közlekedési eszközök bemutatására építettek egy 15. század végi rajz alapján egy kis reneszánsz autót, amely szintén működik és kipróbálható.
A Duna Múzeum az esztergomi vízgépet mutatja be, a Műszaki Múzeum a notebook, számítógépek és a reneszánsz kapcsolatára mutat rá, s egy digitális műhelyet is kialakítottak, ahol folyamatosan zajlik az archív anyagok digitalizálása. A rengeteg modell, makett, rekonstruált anyag mellett magyarázatok, színes felvételek, rajzok derítenek fényt egyebek mellett a repülés titkaira, az orvostudomány kérdéseire, az írás fejlődésére, a közlekedés részleteire, a távolság és idő mérésére. A múzeum fontosnak tartja, hogy a fiatalabb korosztály is élvezze a kiállítást, ezért múzeumpedagógiai foglalkozásokkal is várják a családokat.
A kiállítás január 21-ig tekinthető meg.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap