2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Több "f" és "v" hangot használnak a nyelvek, amióta az ember áttért a földművelésre

2019. március 19. 12:41 MTI

Őseink táplálkozása is nagy hatással volt arra, ahogyan ma az emberek többsége beszél – derítette ki egy nemzetközi kutatócsoport.

"Köztudott, hogy a nyelvek a társadalmak fejlődésével és változásával együtt fejlődnek, de az általunk képzett hangokat nagyban meghatározza az álkapocs elhelyezkedése, arra pedig hatással van az, hogy miként rágjuk meg táplálékunkat" – írták a kutatók a Science című tudományos folyóiratban közzétett tanulmányukban.

A nyelv tanulmányozása gyakran kulturális tényezőkre összpontosít, de "a mi munkánk megmutatta, hogy a nyelv biológiai jelenség is, nem lehet teljesen elválasztani a kultúrát és a biológiát" – mondta Balthasar Bickel, a Zürichi Egyetem nyelvésze, aki társaival együtt kőkori és modern koponyákat tanulmányozott, és szimulációkkal figyelte meg, hogy az állkapocs különféle elhelyezkedése alapján milyen hangokat tudunk kibocsátani. A ma létező nyelvek mintegy negyedét, kétezer nyelv adatbázisát elemezve képesek voltak meghatározni, hogy mely hangokat és hol használnak több-kevesebb gyakorisággal.

A vadászó-gyűjtögető társadalmak csoportjai által beszélt nyelvekben nagy valószínűséggel kevésbé használhatták azokat a mássalhangzókat, amelyeket a későbbi földművelő társadalmak használtak. "Anatómiánk megváltoztatta a nyelvekben lévő hangok típusait" – magyarázta Noreen von Cramon-Taubadel, a Buffalói Egyetem antropológusa.

Mielőtt a társadalmak elkezdtek növényt termeszteni, és megtanultak főzni, a korai emberek nyers húst rágtak, ami az állkapocs és a fogak számára kemény munka volt. A kőkori koponyák különböznek a modern koriaktól. Az idősebb koponyákban a felső és az alsó fogak közvetlenül egymásra záródnak, míg a modern emberkében van bizonyos túlharapás, az elülső felső fogak az alsó fogaktól kijjebb helyezkednek el, ha a száj zárva van.

Ha valaki puhább ételeken nevelkedik, rágása nem olyan, mint elődeinknek, akiknek erősebben kellett dolgozniuk állkapcsukkal – magyarázta Bickel. A puhább ételek fogyasztása nemcsak az állkapocs állását változtatja meg, de a könnyen kiejthető hangokat is. Különösen könnyebbé válik a f és a v hang kiejtése, amelyeket a nyelvészek labiodentális hangoknak neveznek.

A kutatók 52 indoeurópai nyelvet vizsgáltak meg abból a szempontból, hogy az f és a v hang miként jelent meg bennük. Kimutatták, hogy ahogyan a társadalmak áttértek a mezőgazdaságra és a nyers ételeket felváltotta a lágyabb főtt hús és burgonya vagy rizs, főtt zöldség, ezek a hangok egyre elterjedtebbé váltak. Charles Hockett amerikai nyelvész egy évtizede már felvetette, hogy a mezőgazdaság elterjedése alakította a nyelveket, de nem tudta bizonyítani feltevését.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár