2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Még a baszkoknál is korábban vadászhattak bálnára az ókori rómaiak

2018. július 12. 10:39 MTI

Már kétezer évvel ezelőtt is űzhetett ipari méretű bálnavadászatot az ember a Gibraltári-szorosnál található római kori lelőhelyeken felfedezett bálnacsontok tanúsága szerint – írta a BBC News.

A Proceedings of the Royal Society of London B című brit tudományos lapban közölt új tanulmány eredményei megdönthetik azt a feltételezést, hogy a baszkok voltak a világ első, kereskedelmi célú bálnavadászatot folytató népcsoportja a 11. századtól kezdődően.

Brit és francia kutatóknak genetikai ujjlenyomat-készítéssel sikerült megállapítaniuk, hogy az Atlanti-óceánt a Földközi-tengerrel összekötő tengerszorosnál lévő lelőhelyek állati maradványai északi simabálnáktól és szürke bálnáktól származnak. A bálnák feltehetőleg azért érkeztek a Földközi-tenger térségébe – messze elkalandozva hajdani élőhelyükről –, hogy világra hozzák borjaikat.

A Gibraltári-szoros térsége a római idők halfeldolgozó iparának egyik legnagyobb központja volt. A területről számos terméket, például sózott halat szállítottak a Római Birodalom legtávolabbi részeibe. A területen még ma is hatalmas besózó tartályokkal teli több száz üzemi épület maradványa látható.

A szakemberek szerint könnyen lehet, hogy a rómaiak nem csupán halakat, például tonhalat halásztak, hanem bálnákra is vadásztak a húsukért és a zsírjukért a csónakjaikkal és kézi szigonyaikkal. A kutatók szerint azonban a rendelkezésre álló adatok alapján még nem lehet megmondani, hogy a rómaiak milyen intenzitással űzték a bálnavadászatot, vagyis hogy létezett-e római kori ipari bálnavadászat. Az emberek világszerte évezredek óta vadásznak bálnára, ám a baszkokat tartják az első népcsoportnak, amely gazdasági gyarapodás céljából, ipari szinten űzte a tevékenységet. „Azt hiszem, az a legfőbb kérdés, hogy a rómaiak már korábban elkezdték-e az ipari bálnavadászatot, vagy a baszkok voltak az úttörői” – húzta alá Speller.

A Római Birodalom partjainál előforduló nagy testű bálnák közül az északi simabálnákat és a szürke bálnákat részesíthették előnyben, mert ezeket könnyebben el lehetett ejteni, mint a Földközi-tengerben gyakran előforduló, gyorsabban mozgó nagy ámbrásceteket és közönséges barázdásbálnákat. Az északi simabálnákat a kihalás szélére sodorta a több évszázadnyi vadászat, míg a szürke bálnák teljesen eltűntek az Atlanti-óceán északi részéből és az élőhelyük ma már a Csendes-óceán északi részére korlátozódik.

A most feltárt ősi bálnacsontok fontos betekintést nyújtanak többek között az állatok történelmi élőhelyeinek kiterjedésébe és abba, hogy hol hozták világra a kicsinyeiket. A vizsgálatok szerint az északi simabálnák és a szürke bálnák legalább a római idők alkonyáig jelen voltak a gibraltári régióban.

Ausztráliában is jelentős eredményekről számolt be a héten egy friss paleontológiai tanulmány. Több mint hatvan év után sikerült megállapítani a pontos korát egy melbourne-i strandon talált bálnafosszíliának, amely a kutatók szerint a Déli-óceánban ma is előforduló törpe simabálnák egy hatmillió évvel ezelőtt élt képviselőjétől származik. Mindez azt jelenti, hogy ez a fülcsontmaradvány az eddig ismert legrégebbi lelet, amely a legkisebb és legkevésbé ismert bálnának számító törpe simabálnáktól származik.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Római halfeldolgozó üzem maradványai Spanyolországban
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár