A koncentrációs táborok rabjaiból szervezett együttesben is játszania kellett Coco Schumannak
2018. január 30. 15:37 MTI
93 évesen meghalt Coco Schumann német dzsesszzenész. 1943-ban a a Ghetto Swingers nevű zenekarban kellett koncerteznie az SS tisztjei előtt, később pedig az auschwitzi haláltáborban az újonnan érkezők menetének és a munkába vonulóknak kellett zenélniük. A gettószvinger című önéletrajzi művéből musical készült.
Korábban
Meghalt Coco Schumann német dzsesszzenész, gitárművész, aki a koncentrációs tábor túlélése után a szving egyik legnépszerűbb képviselője lett. Schumann vasárnap 93 évesen Berlinben halt meg, a hírt lemezcége, a Trikont közölte, a családra hivatkozva. A zenész a Coco Schumann Quartettel nemzetközi sikereket aratott, az elsők között kezdett elektromos gitáron játszani Németországban. Keresztény apa és zsidó anya fiaként, Heinz Jakob Schumann néven született 1924-ben.
A Coco becenevet egy francia barátnőjétől kapta, aki nem tudta kiejteni az utónevét. Gyerekkorában maga tanult gitározni és ütőhangszereken játszani, még fiatalkorú volt, amikor berlini bárok és táncos szórakozóhelyek zenekaraiban lépett fel.
1943-ban feljelentették és a theresienstadti gettóba szállították, ahol a Ghetto Swingers nevű zenekarban kellett koncerteznie az SS tisztjei előtt. Egy évvel később a zenekar tagjait az auschwitzi haláltáborba vitték, ahol az újonnan érkezők menetének és a munkába vonulóknak kellett zenélniük.
Miután az amerikai csapatok 1945-ben felszabadították a lágert, Schumann Németországban maradt, neves német dzsesszmuzsikusokkal lépett fel. 1950-ben családjával kivándorolt Ausztráliába, ahonnan négy évvel később hazaköltözött. Der Ghetto-Swinger (A gettószvinger) címmel írt önéletrajzából készült musicalt 2012-ben mutatták be Hamburgban.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Németország
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését
- Nem nyerte el a korabeli kritikusok tetszését Beethoven IX. szimfóniája
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek
- Több ezer harckocsit és repülőgépet vetettek be a szovjetek Berlin elfoglalásához
- Kizárták a pártból az amerikaiakkal barátkozó szovjet katonákat
- Megérzései segítették a modern régészet alapjait megteremtő Dörpfeldet
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint tegnap
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához tegnap
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege tegnap
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja tegnap
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát tegnap
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 2024.05.18.