Elhunyt a sobibóri haláltáborban szervezett felkelés utolsó vezetője
2018. január 30. 10:44 MTI
Meghalt Arkagyij Vajszpapir, a lengyelországi sobibóri haláltábor utolsó ismert túlélője. Kilencvenhat éves korában érte a halál. 1943 októberében a foglyok lázadást szerveztek az őrök ellen, és mintegy tíz őrt megöltek. Vajszpapir egyike volt a lázadás nyolc szervezőjének.
Korábban
A berlini székhelyű Meggyilkolt Európai Zsidóság Emlékhelye hétfői közlése szerint Vajszpapir január 11-én hunyt el Kijevben. Arkagyij Vajszpapir 1921-ben született a dél-ukrajnai Herszon megye egyik falujában. 1941-ben hívták be a szovjet hadseregbe, és részt vett Kijev védelmében. 1943-ban súlyosan megsebesült, fogságba esett, és zsidó származása miatt a sobibóri koncentrációs táborba szállították. Egyike volt azok keveseknek, akiket nem küldtek azonnal a gázkamrába, ehelyett munkára küldték.
1943 októberében a foglyok lázadást szerveztek az őrök ellen, és mintegy tíz őrt megöltek. Vajszpapir egyike volt a lázadás nyolc szervezőjének. A lázadás során a tábor foglyainak mintegy fele, hatszáz ember szökött meg, százukat azonnal elfogták, kétszáz társukat pedig később. Vajszpapir egyike volt annak a 47 menekülőnek, akik túlélték a második világháborút.
A felkelés után a náci őrök agyonlőtték a többi foglyot, és felszámolták a tábort. 1942 márciusa és 1943 októbere között mintegy 167 ezer embert - szinte kizárólag zsidókat - gyilkoltak meg Sobibórban az amerikai Holokauszt Emlékmúzeum adatai szerint.
Vajszpapir egész családját elveszítette Ukrajna náci megszállása alatt - közölte a német holokauszt emlékközpont. A háború után megnősült és két fia született. Arkagyij Vajszpapir 1994-ben történt nyugdíjba vonulásáig Kelet-Ukrajnában dolgozott, utána költözött Kijevbe.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
15. A középkori magyar királyság megteremtése
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Valószínűtlen, hogy csúf külsejű lett volna Könyves Kálmán
- A fogadalmat tett Szent Margit az első férjjelöltjét, a lengyel királyt látni sem óhajtotta
- Férje halála után számos megaláztatást kellett elviselnie Árpád-házi Szent Erzsébetnek
- 10 érdekesség az Árpád-házi királylányokról
- A legenda szerint a tatárdúlástól is imával mentette meg Lengyelországot az aszkéta életű Árpád-házi Szent Kinga
- Nem talált kiutat királysága és alattvalói érdekellentéteiből IV. László
- Apja és fia tevékenysége is árnyékot vetett IV. Béla uralkodói törekvéseire
- Öt trónkövetelő, akinek valóban volt esélye a magyar korona megszerzésére
- Harcokkal és törvényekkel fektette le Szent István az évezredes magyar államiság alapjait
- Eredetileg veszélyesnek tartották a Nagy-Britanniát és Franciaországot összekötő alagutat tegnap
- Érvénytelen házasságok és törvénytelen gyermekek tarkították Anglia történelmét tegnap
- Rooselvelttől kapott segítséget a nácik elől menekülő Freud tegnap
- Hazugságok sora kísérte Peary északi-sarki expedícióját tegnap
- Épített fény címmel nyílt kiállítás Lucien Hervé munkáiból a zürichi Le Corbusier-pavilonban tegnap
- Harci bemutatók és ókori játékok is várják a látogatókat az aquincumi Floralián tegnap
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles tegnap
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa 2024.05.05.