Katonai drónfelvételek alapján bukkantak rá az ókori edomiták templomának maradványaira
2017. december 4. 12:43 MTI
Több mint kétezer éves templomot találtak drónfelvételek segítségével egy izraeli katonai kiképzési területen - adta hírül a The Times of Israel online kiadása. A komplexum egyik feltárt termében két oltárkövet ástak ki, az egyiket egy bika domborműve díszítette, amely „istenséget jelképezhetett, akit az edomiták imádtak.”
Korábban
Az ókori Lákis település környékén - kamerákkal felszerelt katonai drónok októberi felvételein - egy nagyjából 2200 éves templom vagy palota maradványait fedezték fel.
„A drónfelvételek segítettek meghatározni, hol kell ásnunk. Nagyon gyorsan kiderült, milyen különleges épületet fedeztünk fel: az edomita nép egyik templomát” - írta közleményében Oren Gutfeld, a Jeruzsálemi Héber Egyetem munkatársa, a Horvat 'Amuda-i ásatások vezetője, valamint Pablo Betzer és Michal Haber, az izraeli régészeti hatóság képviselői. A régészek szerint az országban olyan kevés edomita emlék maradt fenn, hogy ezek „egy kézen megszámolhatók”.
A történelem viharai során az edomiták - nagyjából úgy, mint a zsidó nép - vándoroltak és újra meg újra letelepedtek a Szentföld különböző területein. Országukat a babiloniak rombolták le a Kr. e. 6. században, a perzsa uralom alatt Júdea déli hegyvidékén voltak városaik. A hellenizmus korában végül asszimilálódtak a zsidókkal.
A komplexum egyik feltárt termében két oltárkövet ástak ki, az egyiket egy bika domborműve díszítette, amely „istenséget jelképezhetett, akit az edomiták imádtak” - mondta a régész. A helyszínen finom keramikusmunka gyümölcseit, festett tálakat, korsókat, olajlámpákat is találtak.
A régészek úgy vélik, az edomita épületet szándékosan rombolták le valószínűleg a makkabeus hódítás után.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
zsidóság
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához
- Főleg regényeket írt, a köztudat mégis egy musicalhez köti Sólem Áléchem nevét
- Svéd és svájci diplomaták is mentették a budapesti zsidóságot
- Megnyílt a Holokauszt 80 emlékév a Dohány utcai zsinagógában
- Sikeres tudós, de sikertelen politikus volt Teleki Pál
- Összetettebb története van a húsvétnak, mint azt először hinnénk
- Végül Svájcban teljesedett ki a híres sorsanalitikus, Szondi Lipót
- A holokauszt áldozataira emlékezünk a mai napon
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.