Hamarosan megkezdődhet a hédervári kastély rekonstrukciója
2017. november 13. 09:45 MTI
A kormány döntött a hédervári kastély felújításának előkészítéséről, amelyhez 66,5 millió forintot biztosít - közölte pénteken az Emberi Erőforrások Minisztériumának Kultúráért Felelős Államtitkársága. A korábbi bérlő az ingatlan karbantartásáról nem gondoskodott megfelelően, így annak állaga folyamatosan romlott.
Korábban
A műemléki védettséget élvező hédervári kastély jelentős helyet foglal el a magyar történelmi, építészeti és kulturális örökségben - olvasható a közleményben.
Az egykori Héderváry család, így Khuen-Héderváry Károly (1849-1918) egykori magyar miniszterelnök és horvát bán tulajdonát is képező épület 1989-2002 között képző- és iparművészek, írók, költők és zeneszerzők alkotóházaként működött. Ezt követően a Magyar Alkotóművészeti Közalapítvány az ingatlant bérbe adta. A bérlő az ingatlan karbantartásáról nem gondoskodott megfelelően, így annak állaga folyamatosan romlott. A kastély 2016-ban az Emberi Erőforrások Minisztériuma tulajdonosi joggyakorlása alatt álló Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. tulajdonába került.
A helyreállítást követően a kastély a tervek szerint alkotóházként nyílik majd meg, és egyrészt folytatja az 1989-2002 közötti hédervári összművészeti hagyományt, másrészt új feladatokat is ellát a térség kulturális életének szervezésében, a határon átnyúló, ausztriai és szlovákiai alkotóművészeti kapcsolatok fejlesztésében. A rekonstrukciót követően az ingatlan nagyobb kulturális konferenciák, rendezvények megtartására is alkalmassá válik.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
27. Az első világháború és következményei
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Utazás a frontra, spanyolnátha, leleplezett viszony: mozgalmas év volt Franklin Roosevelt számára 1918
- A gránát még célt tévesztett, a lövések halálosan megsebesítették a főhercegi párt Szarajevóban
- Amikor megkondultak a harangok: 101 éves a trianoni békeszerződés
- Az első világháború harcainak valóságos időkapszulája került elő az olasz Alpokban
- Románia hadba lépését késleltette, Olaszországét azonban már nem tudta megakadályozni a gorlicei áttörés
- Háború, spanyolnátha, leleplezett viszony – sok fordulatot hozott Franklin Roosevelt életébe az 1918-as év
- Bár ebben reménykedett, Fritz Haber vegyi fegyverei nem tudták eldönteni az I. világháborút
- Az I. világháborús francia sisakok nagyobb védelmet nyújtottak, mint a mai amerikaiak
- Sártenger, életveszély és felelősség – az első világháború futárai
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája tegnap
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán tegnap
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön tegnap
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után tegnap