Szobrot állítottak Janus Pannoniusnak a padovai egyetemen
2017. október 11. 10:36 MTI
Janus Pannoniust ábrázoló szobrot avattak fel kedden a Padovai Tudományegyetemhez tartozó Maldura-palota kertjében; a 15. században az egyetemen tanult magyar költő szobra Oláh Arré Éva alkotása. A Maldura-palota kertjében felállított szobor egy fiatal európait ábrázol, aki tanulni érkezett Padovába.
Korábban
A Padovában felállított műalkotást a Magyar Pen Club felkérésére készítette a Milánóban élő magyar szobrász - mondta el az a szobor leleplezése után Szőcs Géza, a Magyar Pen Club és a Janus Pannonius Díj Alapítvány elnöke. A szobor leleplezésén jelen volt többek között Sándor Krisztina, Magyarország milánói főkonzulátusának képviselője és Őri László, Pécs kultúráért felelős alpolgármestere is.
Oláh Arré Éva elmondta, hogy a derékban elvágott figura fiatal korában, egy kis Bibliával a kezében ábrázolja Janus Pannoniust, hiszen a későbbi pécsi püspök 20 és 24 éves kora között tanult Padovában. Szőcs Géza a szoboravatást követő konferencián kiemelte: Janus Pannonius a quattrocento legjelentősebb költői közé sorolható.
Személye a kultúrák találkozásának és szintézisének is szimbóluma, hiszen egészen egyedülálló természetességgel mozgott kultúrák és nyelvek - magyar, klasszikus és egyházi latin, ógörög, olasz - között - jegyezte meg. Szőcs Géza hozzátette, Janus Pannonius az antik Európát kötötte össze korának Európájával, padovai szobra pedig nemcsak egy régen elhunyt költőre emlékezik, hanem a jövő ígéretét is magában hordozza.
Rosario Rizzuto, a Padovai Tudományegyetem rektora emlékeztetett arra, hogy Janus Pannonius helyet kapott az intézmény negyven híres külföldi diákját felsorakoztató Negyvenek Csarnokában, akárcsak egy másik magyar humanista, Zsámboki János (Johannes Sambucus) és Báthori István erdélyi fejedelem, lengyel király is. A Maldura-palota kertjében felállított szobor egy fiatal európait ábrázol, aki tanulni érkezett Padovába, arra az egyetemre, amely immár csaknem nyolc évszázada szolgálja a tudományt és a művészetet - mondta el Rosario Rizzuto.
A konferencián felszólalt Anna Bettoni, a Padovai Tudományegyetem bölcsészkarának igazgatója, Csorba László történész és Sárközy Péter irodalomtörténész is, majd a Magyar Pen Club szervezésében magyar zenészek adtak koncertet olasz és magyar szerzők műveiből a padovai Liviano-palotában.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját 20:20
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége 18:05
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint 17:05
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához 16:05
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege 15:05
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap