Harminc méterrel arrébb toltak egy 135 éves buddhista templomot Sanghajban
2017. szeptember 19. 14:25 MTI
Harminc méterrel arrébb tolták és egy méterrel megemelték egy 135 éves sanghaji buddhista templom főhelyiségét, hogy több teret biztosítsanak a látogatóknak. A templomot eredetileg Sanghaj egy másik részén építették fel 1882-ben és 1918-ban került a mostani helyére.
Korábban
A munkálatok szeptember 2-án kezdődtek és vasárnap fejeződtek be. A Mahavira csarnokot 30,66 méterrel északabbra tolták és kicsivel több mint egy méterrel megemelték a templomon belül, a benne lévő buddhista szobrokkal és relikviákkal együtt.
A munkások először cementet pumpáltak a talapzatba, majd a kétezer tonnás csarnokot speciális síneken tolták arrébb. A kisebb mozgatható tárgyakat becsomagolták, hogy megóvják őket az esetleges sérülésektől.
A templomot eredetileg Sanghaj egy másik részén építették fel 1882-ben és 1918-ban került a mostani helyére. A főhelyiséget 1918 és 1928 között építették. Évente több mint két millióan keresik fel a templomot, amelynek napi látogatószáma akár a 100 ezret is elérheti.
Az átalakításokra azért volt szükség, hogy megakadályozzák a tülekedést, és azt, hogy a látogatók körében népszerű tömjénégetés tüzet okozzon.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
22. A középkori egyház
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Bűnösök tértek jó útra és régi ellenfelek kötöttek barátságot Sziénai Szent Katalin szavainak hatására
- Nem a vallási ellentétek okozták VIII. Henrik szakítását Rómával
- Hogyan lett a középkor a sajtkészítés virágkora?
- Ahol a püspök felügyelte a legjobb bordélyházakat: a középkori London alvilága
- Állam az államok felett – így épült ki a középkori egyház hatalma
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Démoni kísértések – így éltek a korai kereszténység sivatagi remetéi
- Válás és vallásszakadás – így született meg az anglikán egyház
- Tiltott játékok, alkímia, érvágás: ilyen volt az oxfordi egyetemisták élete a középkorban
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill 19:05
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők 18:05
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot 16:05
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője 15:05
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác 14:20
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját 12:20
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában 11:20
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20