Korábban ismeretlen, 1941-es Rodolfo-filmre leltek
2016. szeptember 16. 10:22 MTI
Egy 75 évvel ezelőtt készült, korábban nem ismert filmfelvételre bukkant a Hangosfilm.hu. A két évvel ezelőtt indult, hivatalosan most bemutatkozó filmtörténeti portál pénteken a Jameson CineFest - Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon teszi közzé azt a korábban nem ismert felvételt, amelyben Rodolfo bűvész szerepel.
Korábban
Az 1941-es rövidfilm egyetlen fennmaradt tűzveszélyes kópiáját, amelynek címe Mágiától a bűvészetig, Ausztráliában egy magánházban őrzik. Gyártója az egykori Kovács és Faludi Filmlaboratórium egyik alapítója, Kovács Gusztáv, akinek kalandos és gazdag életútja csak nemrégiben vált ismertté a filmtörténészek számára - mondta Kurutz Márton, a Hangosfilm.hu vezetője. A film létezéséről úgy szereztek tudomást, hogy Kovács Melbourne-ben élő lánya jelentkezett a szerkesztőknél és megosztotta édesapja teljes hagyatékát a Hangosfilm oldalain. Számos fontos információ és életrajzi adat mellett rengeteg filmtörténeti jelentőségű fénykép és film digitalizált másolata is előkerült.
Kovács Gusztáv a kópiát 1948-ban kézipoggyászként vitte magával, amikor lányával együtt kivándorolt. A film többi példánya és negatívja minden bizonnyal akkor semmisült meg, amikor filmlaboratóriumát 1945-ben a Kommunista Párt lefoglalta és az igazgatót eltávolította vállalkozása éléről. Pedig Magyarországon elsőként ő fogott hangosfilm készítésébe: A Füst, avagy a négy jómadár című filmje 1930-ban egy évvel előzte meg a hivatalosan első magyar hangosfilmnek kikiáltott Kék bálványt. De nem csak producerként és rendezőként tevékenykedett három évtizedes pályafutása alatt: a tízes években Korda Sándor kedvenc operatőre volt, oldalán részt vett a magyar filmtörténet első nagy sikereinek elkészítésében. Az ő kamerája rögzítette 1916-ban az első magyar Jókai-filmet, a Mire megvénülünket is, amelynek kópiája csodálatos módon szintén fennmaradt.
A most előkerült filmanyag teljes, csupán a bevezető szinkronszöveg hiányzik. Ennek oka, hogy a film külföldre szánt változata az a kópia, amit Kovács magával vitt külföldre. A gyártás éve az Országos Mozgóképvizsgáló Bizottság, azaz a filmcenzúra 1941 májusi jegyzőkönyvéből derül ki, amelyben a megadott filmhossz is megegyezik a most előkerült 13 perccel.
A film forgatása idején Rodolfo már nem volt teljesen ismeretlen, országos népszerűségét azonban csak a háború után érte el. Polgári neve Gross Rezső volt és az aktuális fajvédelmi törvények hivatalosan meggátolták volna a filmszereplését. Rodolfónak a film felvétele két munkaszolgálata közé esett, ennek ellenére ismert és foglalkoztatott művész volt, aki ekkoriban a Moulin Rouge és a Royal Varieté közönségét szórakoztatta esténként.
Noha játékfilmen csak egy ízben szerepelt (Dalolva szép az élet, 1950, Tanielli bűvész szerepében), nagyon sok filmfelvétel maradt fenn művészetéről, amelyek közül ez a legkorábbi. Ahogy az a későbbiekben szokásává vált, ebben a filmben is beavatja közönségét trükkjeinek hátterébe, noha szokatlan módon szavak nélkül teszi mindezt. A film péntek késő délutántól szabadon hozzáférhető a YouTube-on, a tűzveszélyes eredeti tekercset azonban hivatalos úton és biztonságos körülmények között kellene hazaszállítani és restaurálni, valamint új szalagra másolni, hogy méltó helyre kerülhessen a budapesti filmarchívum polcain.
A Hangosfilm.hu 2014 szeptemberében indult filmtörténeti adatbázis, amelynek szerkesztői többnyire civil filmrajongók. Az önkéntességi alapon működő munka célja a magyar filmtörténet 1945 előtti korszakának teljes körű alapkutatása eredeti dokumentumok, források és alkotói hagyatékok segítségével, valamint a kutatási anyag és dokumentumok szabad elérésének biztosítása.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
28. A második világháború
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Argentínában sem menekülhetett sorsa elől a „végső megoldás” végrehajtója, Adolf Eichmann
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- A bukott Duce maradványain vezette le háborús dühét az olasz nép
- A gyógyszeriparban, a közlekedésben és a számítástechnikában is óriási előrelépést hozott a II. világháború
- 1946-ban zárták be az utolsó, japán-amerikaiakat fogva tartó koncentrációs tábort
- Gránát elé vetette magát a brit katona, hogy megmentsen egy anyát és gyermekét
- Mindössze három fogolynak sikerült elmenekülnie a „nagy szökés” során
- Második világháborús tankot emeltek ki egy folyóból a Fülöp-szigeteken
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap