A meccs, amelyet Moháccsal együtt emlegetnek – a „focialista forradalom” kulisszái
2016. július 27. 13:39 Murányi Gábor
Feldolgozhatatlan traumaként él a magyarok emlékezetében mindmáig 1954. július 4-e, amikor a fél évtizede veretlen, a futball őshazájában a nagymester angolokat is térdre kényszerítő Aranycsapat épp a világbajnoki döntőn kapott ki a nyugatnémet labdarúgó válogatottól. A 3-2-es fiaskó helyszínét, Bernt nem kevesen Moháccsal, Világossal, Trianonnal együtt emlegetik. A váratlan és érthetetlen vereségnek számos bűnbakja akadt. Legelsőként a csapatot az utolsó pillanatban „felforgató” szövetségi kapitány, Sebes Gusztáv lett az. Aztán a sérülten játékra jelentkező (vagyis a beállítását kikövetelő) csodacsatár, Puskás Ferenc, majd a 87. percben egy szabályos Puskás-gólt meg nem adó játékvezető, William Ling (aki úgymond ezzel állt bosszút a londoni 6-3-ért).
Korábban
De voltak fő felelősei a kudarcnak a magyar középcsatárt háromszor is alattomosan, „náci módra” faultoló Werner Liebrich és a negyeddöntő elvesztését ököllel megtorló brazil focisták csakúgy, mint a Hotel Krone előtti szökőkút, illetve a szálló szomszédságában lévő toronyóra. Az előbbi az állandó csobogásával, utóbbi a negyedóránkénti harangkongásával zavarta meg az aranylábú fiúk pihenését. És kerengtek, persze, olyan suttogva továbbadott feltételezések is, hogy Rákosiék adták el a mérkőzést ötven fekete Mercedesért. A 62 évvel ezelőtti berni 90 perces drámának azonban volt egy kevéssé taglalt mellékszála, amelyet a rendszerváltás utáni elemzések előszeretettel neveztek „focialista forradalomnak” és némi túlzással: „1956 főpróbájának”.
„Büszkék voltunk rátok a döntőben is – ha fájt is, sőt nagyon fájt a vereség. Büszkék voltunk szívetekre, a nagy csaták utáni, fáradtan megvívott hősi harcotokra. Büszkék voltunk Puskás Öcsire, aki még nem teljesen egészségesen, de teljes szívvel igyekezett küzdeni és lelket önteni a csapatba még 3:2 után is. Drága Öcsi, az általad lőtt harmadik gólunkat nem adta meg a játékvezető, de mi megadtuk. Gólodat kiegyenlítő, sőt győztes gólnak vettük akkor és annak vesszük ma is.” Az Aranycsapatnak címzett nyílt levelet a Lenin Intézet hallgatói talán tényleg vigasztalásnak szánták. A Szabad Ifjúság című napilapban 1954. július 11-én megjelent üzenet valódi közléspolitikai célja azonban a szurkolói kedélyek lecsillapítása lehetett.
A nemzeti katasztrófa estéjén ugyanis addig elképzelhetetlen dolgok történtek Budapesten. A fanatikus rajongók a Népstadion atlétikai versenyén készülődtek a biztosra vett diadal utáni örömünnepre, a milliók által jól ismert hangú sportriporter, Szepesi György viszont azt zokogta a mikrofonba, hogy „Vége, vége”. Eközben német szpíkertársa – nyilván át sem gondolva, mit mond a hitleri birodalom összeomlása után kilenc évvel – diadalittasan üvöltötte az éterbe: „Németország újra nagy!”
Fogócska a karhatalommal
Azon a napon a magyar nemzeti nagyság ábrándképe tört (ismét) darabokra, és az elhatalmasodó honfibúból elkeseredett, napokig meg-megújuló tömegtüntetés alakult ki. Az indulatok áradásának három napig senki nem tudott gátat szabni – értékelte a helyzetet hat évvel ezelőtti forrásfeltáró tanulmányában Majtényi György.
A „focialista forradalom” története egyébként meglehetősen röviden összefoglalható. A közvetítést a Népstadion kihangosítóiból hallgató, majd az arénából csalódottan kiözönlő szurkolókat valósággal felbőszítette, amikor megpillantották a Keleti pályaudvar szomszédságában álló sportszerbolt kirakatában az Aranycsapat díszes tablóját. Röpültek hát a kövek, törtek az üvegek. Az Oktogonon (akkor: November 7. téren) összeverődött – a történész rekonstrukciója szerinti – 3–4 ezres tömeg már a biztos győzelmet előrejelző újságoldalakból gyűrt fáklyákat, és így vonult az Országos Testnevelési és Sportbizottság Rosenberg házaspár (ma: Hold) utcai székháza, majd a rádió elé. A Bródy Sándor utcai épületet őrző államvédelmisek a legvehemensebb csoportokat nem is tudták feltartóztatni. Amikor azonban a rádió vezetése tárgyalni kezdett a „szóvivőkkel”, azok megzavarodva, „mindössze” azt hajtogatták, mondják be a rádióban, hogy Sebes és Puskás „ne merjen hazajönni, mert ki lesznek végezve”. A spontán akcióra jellemző, hogy a tömeg végül tudomásul vette, hogy üzenetük „okafogyott”, merthogy a címzettek már Budapesten vannak…
Murányi András teljes cikkét keresse a Múlt-kor nyári számában
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
3. Az ipari forradalom
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Ausztál kőművesekre, sztrájkok áldozataira és Szent Józsefre emlékezünk május 1-jén
- A bálnavadászat brutális gyakorlata olajozta be az ipari forradalom fogaskerekeit
- Az ipari forradalom szennyezésének legkorábbi nyomait mutatták ki a Himalája gleccserében
- A niagarai vízerőműhöz is szállított alkatrészeket a Škoda Művek
- Száz évre romba dőlt a kínai gazdaság, miután a britek megszerezték a tea titkát
- Egy chicagói sztrájk halálos áldozatainak emléknapja volt eredetileg május 1.
- Gőzerővel indította el az ipari forradalmat James Watt találmánya
- Meglepő vége lett a ló és a gőzmozdony versenyének 1830-ban
- Mi volt az angol ludditák igazi célja a géprombolással?
- Olümpiasz sem tudta megakadályozni fia, Nagy Sándor dinasztiájának bukását 09:06
- Inspiráló nőknek is otthont adott a tiszadobi Andrássy-kastély 09:05
- Egyetlen hete maradt, hogy a forradalom hősévé váljon Gérecz Attila tegnap
- Alattvalói joviális öregúrként és zsarnokként egyaránt tekintettek Ferenc Józsefre tegnap
- Elkezdődött a nevezés a Kecskeméti Animációs Fesztiválra tegnap
- Nyugdíjba vonulás után is rendkívül népszerű maradt Both Béla tegnap
- Csaknem húsz évet kellett várni az Erzsébet híd újjáépítésére tegnap
- VIII. Henrik egyházszakadási törekvéseiért kis híján I. Jakab bűnhődött 2024.11.20.