2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

A náci nőideál ellentétét testesítette meg Eva Braun

2016. május 10. 09:13

A történeti emlékezet a Harmadik Birodalom egyik emblematikus figurájává tette, miközben 1933 és 1945 között a németek azt sem tudták, hogy él. Még a náci párt soraiban is állandóan folyt a találgatás, ki is a Hitler közelében fel-felbukkanó ifjú hölgy. Valóban az a gyermeteg, jelentéktelen figura volt, akinek az utókor nagyobb része tartja, és akit csak Hitler „árnyékaként” értelmezhetünk, vagy mégis fontosabb szerepet töltött be? Élete és cselekedetei értelmezhetőek-e a kor lenyomataiként? Ki volt valójában Eva Braun?

Eva Braun „története” 1929-ben abban a műteremben kezdődött, ahonnan a portréfotóival már 1914 előtt hírnevet szerző Heinrich Hoffmann náci „udvari” fényképész vezetésével ontotta a Nemzetiszocialista Német Munkáspárttal (NSDAP) és vezérével, Adolf Hitlerrel kapcsolatos propagandaanyagokat. Egy időben azzal, amikor a párt a válságba forduló Németországban első sikereit elkönyvelhette néhány tartományi választáson, az alapvetően apolitikus ifjú hölgy annak a pártnak a közelébe sodródott, amely nemsokára kisajátította a Németország feletti uralmat.

Személyét azonban nemcsak ez a sodródás és a Hitlerrel való megismerkedés és azután a vele való mindvégig rejtélyes kapcsolat teszi érdekessé, hanem az is, hogy azon kevesek közé tartozott, akivel Hitler valóban szoros kapcsolatot alakított ki. A személye iránti érdeklődést csak fokozhatja, hogy a fiatal és fiatalos, többnyire életvidám, csinos és sportos Eva Braun szerette mindazt, amit a modern idők adtak: a divatot, a dzsesszt, az utazást, a filmeket, az irodalmat, a sportokat, és ezzel a legkevésbé sem felelt meg a nemzetiszocialista ideológia nőideáljának. A gyengébb nemet a konyha és az anyaság világába „száműző” kispolgári eszménynek Eva egyetlen vonását sem testesítette meg. A kimért, egyáltalán nem barátkozó, csakhamar öregesnek és merevnek ható – Joachim Fest szerint „pszichopata ábrázattal” rendelkező – Hitlerhez sem illett. Mégis mind az élet, mind a halál összekapcsolta őket.

Boldogtalan, de „árja” család

Eva Braun minden bizonnyal teljesen átlagos tinédzser volt, aki sem kispolgári származásával, sem pedig érdeklődésével és képességeivel nem tűnt ki, és a náci időszak „fontos” feleségeivel (Magda Goebbels, Gerda Bormann, Annelies von Ribbentrop stb.) ellentétben, mi több, a „first lady” szerep ellenére sem vált befolyásos személlyé a náci Németországban.

Vitári Zsolt teljes cikkét keresse a Múlt-kor tavaszi számában

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár