2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Fasiszta himnusszal trollkodta volna szét Mussolini a Turandot első előadását

2016. április 25. 11:02 MTI

Kilencven éve, 1926. április 25-én mutatták be a milánói Scalában Giacomo Puccini Turandot című operáját, amelyben az egyik legismertebb és legnépszerűbb ária, a többek között Pavarotti által is előadott Nessun dorma is felhangzik.

Az utolsó nagy operaszerzőnek nevezett Puccini 1858-ban született, luccai muzsikus családban. Verdi Aida című operáját látva határozta el, hogy maga is operákat fog komponálni, első műve egy pályázatra született. Az áttörést 1893-ban a Prévost regénye nyomán készült Manon Lescaut hozta meg számára, amelyben már Giuseppe Giacosa és Luigi Illica librettistákkal dolgozott, akik később a Bohémélet, a Tosca és a Pillangóasszony szövegkönyvét is jegyezték. Puccini művészetére elsősorban az olasz operahagyományok, Verdi és Wagner mellett a francia nagyopera hatott. Műveire jellemző a recitativókat felváltó bel canto, a kiváló dramaturgiai érzék, az érzelmi gazdagság, a bravúrosan gazdag hangszerelés, az áradó dallam. Témáit a mindennapi életből vette, drámáinak főszereplője rendszerint a saját zenei témával rendelkező, mélyen érző "szenvedő asszony" (Manon, Mimi, Madame Butterfly, Liu).

1918-ban készült el Triptichonjával (Il Trittico), három egyfelvonásos operájával (A köpeny, Angelica nővér, Gianni Schicchi), s szinte azonnal új szövegkönyv után kezdett kutatni, így született meg a Turandot. Keleti témájú utolsó operája életművének összegzése, a drámai hangvételű zenemű középpontjában a szerelemnek a kegyetlenség fölött aratott győzelme áll. Turandot, a jéghideg császárlány csak ahhoz hajlandó feleségül menni, aki az általa feladott három kérdésre tudja a választ, aki rosszul felel, azt hóhér kezére adják. Kalaf herceg vállalja a megmérettetést, válaszol mindhárom kérdésre és lángra lobbantja Turandot szívét is. A mesét Carlo Gozzi színjátékából Giuseppe Adami és Renato Simoni ültette át operaszínpadra. (Simoni újságíróként megfordult Kínában, kitűnően ismerte az ottani viszonyokat és szokásokat.) A cselekmény megformálásában a zeneszerző segítségére volt barátja, Fassini báró, aki konzulként hosszú ideig képviselte hazáját Kínában, egy kínai hercegnő, aki magát a mesebeli császárlány, Turandot egyenes leszármazottjának vallotta, és a British Museum is értékes anyagot bocsátott Puccini rendelkezésére.

A háromfelvonásos lírai dráma megszületése Puccini egyre súlyosbodó gégerákja miatt lassan haladt, s a zeneszerző még nem végzett a munkával, amikor 1924. november 29-én meghalt. Halála miatt az 1925 áprilisára tervezett premiert el kellett halasztani, a művet - a karmester Arturo Toscanini hozzájárulásával - vázlatai alapján Franco Alfano fejezte be. Puccini megjósolta Toscanininek, hogy művét befejezetlenül fogják előadni, s így is történt. Az 1926. április 25-i premieren a milánói Scalában Toscanini a harmadik felvonásban, Liu halála után a komponista által leírt utolsó ütemnél letette a pálcát, és azt mondta: "Az operának itt a vége, mert a Maestro ennél a pontnál halt meg." A teljes mű csak a második estén hangzott el.

Ma már kevéssé ismert, hogy az olasz diktátor, Benito Mussolini is jelen akart lenni a premieren, és azt követelte, hogy érkezésekor játsszák el a fasiszta himnuszt, a Giovinezzát. A meggyőződéses antifasiszta Toscanini erre nem volt hajlandó, és ultimátumot adott a Scala vezetőségének: vagy a fasiszta himnusz csendül fel, vagy az opera. A művészet most az egyszer legyőzte a politikát, a Duce végül nem jelent meg páholyában - a hivatalos lapok azt írták, hogy "nem akarta elvonni a figyelmet Puccini zenéjéről". A címszerepet Rosa Raisa, Kalafot Michele Fleta neves spanyol tenorista énekelte. Puccini Beniamino Giglit szerette volna Kalafnak, a világhírű tenor azonban lemondta a fellépést, később beismerte, hogy a szerep nem felelt meg a hangjának.

A Turandot első német nyelvű előadásán, 1926. július 4-én Drezdában a címszerepet Anne Roselle néven a magyar származású Gyenge Anna énekelte, Bécsben pedig sokáig a magyar Németh Mária. Az operát 1926 novemberében a New York-i Metropolitanben, 1927 júniusában a londoni Covent Gardenben, november 14-én pedig Budapesten is bemutatták. Turandot az operairodalom egyik legnehezebb drámai szoprán szerepe, abszolút biztos hangmagasságot és rendkívüli hangerőt kíván az énekesnőtől, a szerepet az elmúlt évtizedekben Maria Callas, Birgit Nilsson, Lukács Gyöngyi és Marton Éva is nagy sikerrel formálta meg.

A Turandot az egyik legismertebb opera, állandóan repertoáron van a világ operaszínpadain. Kínában évtizedeken át be volt tiltva, mert úgy tartották, hogy rossz fényben mutatja be a kínai népet, s csak 1998-ban került színre a pekingi Tiltott Városban, ahol a cselekmény játszódik, Zubin Mehta vezényletével. Az operához 2002-ben az olasz Luciano Berio új befejezést komponált, a művet ezzel mutatták be a Salzburgi Ünnepi Játékokon. A Turandot-történetet elsőként feldolgozó Carlo Gozzi (1720-1806) művét a közelmúltban a budapesti Radnóti Színházban állították színre.

A Turandot lényege milliók számára a Pavarotti által előadott Nessun dorma. A BBC 1990-ben ezt az áriát választotta a labdarúgó-világbajnokság dalának, ezután a kislemez a második helyig jutott a brit slágerlistán. Az ária felcsendült a Gyilkos mezők, A rettegés arénája, a Csavard be, mint Beckham című filmben, valamint a Mission Impossible ötödik részében, a Grace klinika és a Doktor House tévésorozatban. Poposított változatát Aretha Franklin adta elő, műsorára tűzte a heavy metalt játszó Manower, a gitáros Jeff Beck pedig instrumentális verzióját játszotta lemezre.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár