Amikor a Picasso mögül is Picasso kerül elő
2015. november 24. 13:43 MTI
Picasso több korai festménye is újabb képeket rejt - állapították meg a barcelonai egyetem kutatói, akik röntgen- és infrasugaras vizsgálatoknak vetették alá a helyi Picasso-múzeum gyűjteményének hat alkotását.
Korábban
A kutatók az 1881-ben Málagában született világhírű festő tanulóéveiből származó, 1895 és 1900 közötti munkákat tanulmányozták. A család ezeket az éveket La Corunában és Barcelonában töltötte, ahol Pablo Ruiz Picasso édesapja, a szintén festő José Ruiz y Blasco művészeti iskolákban tanított. A ráfestésekkel elfedett képeken sokkal erősebben érezhető az apa művészetének hatása, mint azt a szakértők korábban gondolták - állapította meg a kutatás, amelynek eredményeit hétfőn hozták nyilvánosságra.
A Férfi boinával (baszk sapka) című alkotás alatt, amelyet Picasso 14 évesen festett, a műszerek két galamb sziluettjét mutatták ki. A galamb Picasso apja festészetének egyik fő motívuma, a galamb ábrázolása egyfajta apai örökségnek tekinthető Picasso művészetében - vélték a szakértők. Azt egyelőre nem tudják, hogy a most előbukkant eredeti képet melyikük festette.
Az Önarckép parókával című alkotást vizsgálva egy kalapos férfit ábrázoló kép bukkant elő. A feltételezések szerint ez is lehet önarckép, de nem kizárt, hogy Picasso barátja, Pompeu Gener látható rajta, akiről fennmaradt egy hasonló kalapos festmény ebből az időszakból. A korabeli Barcelonát ábrázoló városkép töredéke tűnt elő a Josep Cardona i Furró portréja című kép vizsgálatakor, míg a Férfi El Greco stílusában című alkotás egy háttal álló férfit ábrázoló akadémiai tanulmányt fed.
A Carles Casagemas portréja című festmény okozta a legtöbb fejtörést a kutatóknak, ugyanis az alatta levő képet Picasso lefestette egy ólomfehérnek nevezett, ólomkarbonát-tartalmú festékkel, amelyen nem hatolnak át a műszerek sugarai. Ám a kép egy részén lepattogzott a fehér réteg, a szakértők pedig ezt a kis részt tanulmányozva úgy vélik, tájképet rejt a festmény. José F. García, az analitikai kémiai tanszék kutatója szerint a másfél évig tartó vizsgálatok további információkat nyújtanak a korszakról, a művészről, munkái kulturális és földrajzi összefüggéseiről.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Titanic
- A Titanic első hivatalos útja volt egyben az utolsó is
- A szerény magyar hajóorvos, aki a Titanic túlélőit mentette
- Osztriga és bárány került a Titanic utasainak asztalára egy elárverezett étlap szerint
- Tudtad, hogy hét híres ember is lekéste a Titanicot?
- 3800 méter mélyen sincs biztonságban a Titanic roncsa
- Saját legendájának áldozatává vált a Titanic
- A nemzetközi egyezmények sem tudják megvédeni az enyészettől a Titanic roncsát
- A Titanic több száz utasának életét mentette meg a magyar hajóorvos
- Minden törekvés dacára lehetetlennek tűnik a felszínre hozni az egyre pusztuló Titanicot
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része tegnap
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat tegnap