A törökök kiűzésében is részt vett az utolsó „nemzeti nádor"

2015. október 29. 11:15

Batthyány II. Ádámnak, a korábban Rákóczi fejedelem nővérének, Rákóczi Juliannának udvarló horvát bánnak és feleségének, a korszak ünnepelt szépségeként számon tartott Stratmann Eleonórának a még csecsemőkorában meghalt két fiúgyermek után 1696. március 7-én ismét fia született. A feleség akarata érvényesült talán, hogy az újszülött a Batthyányaknál több generáción át hagyományosan adományozott Boldizsár, Ferenc, Ádám, Kristóf keresztnév helyett a Lajos Ernő nevet kapta – olvashatjuk Künstlerné Virág Éva Magyar Nemzeti Levéltár honlapján megjelent, a nádorról halálának 250. évfordulója kapcsán megemlékező cikkében.

Korábban

A család a Batthyányak rohonci rezidenciáján telepedett le. Innen szólították el gyakran a közügyek Batthyány Ádámot, aki azon kívül, hogy 1700-tól az országbírói pozíciót töltötte be, még Vas megye főispáni tisztét is ellátta. Ráhárultak továbbá családi tulajdonában lévő németújvári, rohonci, szalónaki, borostyánkői, enyingi, bolyi, ludbregi uradalmak, és a feleségével hozományul kapott trautmannsdorfi hitbizomány igazgatását és a gazdálkodást érintő ügyek. 1702-ben Batthyány Ádám a spanyol örökösödési háború itáliai hadszínterein küzdött ezredével. A karrierje csúcsán álló, sikeres és életerős, mindössze 41 éves férfi azonban 1703. augusztus 26-án váratlanul elhunyt. Adatok híján ma már csak találgathatunk, hogy harctéren szerzett sebesülés vagy súlyos betegség okozta-e a halálát.

A házasságuk 10. évében megözvegyült Eleonóra nem mutatkozhatott gyengének, kézbe kellett vennie a kiterjedt, ugyanakkor adósságokkal megterhelt családi birtokok ügyének intézését, és árván maradt kiskorú gyermekei nevelésének, taníttatásának megszervezését. Az özvegy gyermekeivel elköltözött Rohoncról, addigi boldog családi életük színhelyéről, és hosszabb távra bécsi palotájában rendezkedett be. Házi tanítókat, nevelőket fogadott a közel egykorú fiúk mellé, hogy az alapokat otthon sajátítsák el. Felsőbb tanulmányaikat már iskolai keretek között folytatták, Lajos például Salzburgban részesült színvonalas képzésben. A szépreményű fiatalember megannyi férfi családtagjához hasonlóan a katonai hivatás mellett döntött, részt vett az oszmánok kiűzése céljából indított, 1716 és 1718 között zajló háborúban. 1717-ben nősült, az ősrégi cseh famíliából származó gróf Kinsky Teréziát vette feleségül. Házasságukból öt felnőttkort megért gyermek született.

Lajos a családalapítás után nem sokkal felhagyott a katonáskodással és közigazgatási pályára lépett. A származásából fakadó előnyöket kihasználva és tehetségére építve gyorsan emelkedett a társadalmi és hivatali ranglétrán. Az uralkodó, III. Károly magyar király bizalmat szavazott neki és érdemeit ismerte el azzal, hogy 1716-ban Vas vármegye örökös főispánja és kamarási címet adományozott részére. Zala vármegyei főispánhelyettessé történő kinevezése után egy évvel, azaz 1723-ban elnyerte a főpohárnokmesteri tisztet, amelyet több nemzedék óta a Batthyányak töltöttek be az udvarnál. 1727-ben ténylegesen is Vas vármegye főispánja lett, és ezzel egyidejűleg ellátta a Hétszemélyes Tábla elnöki feladatait. Ugyanabban az évben lett alkancellár, majd a rá következő évben a valóságos és belső titkos tanácsosi címet kapta meg. Rátermettségét, ízig-vérig hivatalnok voltát mi sem bizonyítja jobban, minthogy 1733-ban már a Bécsben székelő Magyar Udvari Kancellária élére került. Ezt azért fontos külön is hangsúlyozni, mivel a kancellárok 1732-ig csak egyházi személyek, főpapok közül kerültek ki.

Batthyány Lajos III. Károly király halálát követően hasonló intenzitással törekedett szolgálni a megválasztott utódot, Mária Teréziát. Kulcsfontosságú szerepe volt abban, hogy az 1741. évi országgyűlésen a magyar rendek életüket és vérüket ajánlották fel az uralkodónőnek a nemesi felkelés, hadiadó és újoncozás megszavazásával. Batthyány Lajos addigi hű szolgálatai fejében 1744-ben az Aranygyapjas Rend tagjai közé is felvételt nyert. Roppant munkabírásáról és jó szervezőképességéről tanúskodik, hogy temérdek hivatali teendője mellett családi kötelezettségeinek is a legmesszebbmenőkig eleget tudott tenni.

Egyik születésnapja alkalmából küldött levelében titkára, Szeremley György az alábbi szavakkal inti pihenésre Batthyányt: ”Isten Excellenciádat mind jó kedvűséggel, mind a Temperantia Virtusával megáldván, naturaliter hosszú életét más meg nem rövidíti, hanem ha a mértékletlen fejtörő munka, és sok orvosság”. Az adósságok törlesztése, a zálogbirtokok visszaváltása révén nemcsak stabilizálta a család anyagi helyzetét, hanem még gyarapította is vagyonát azáltal, hogy a befolyó jövedelmek jelentős részét újabb birtokok vásárlására fordította. Ő szerezte meg a család számára a zalaszentgyörgyi, kisbéri intai, homokkomáromi és kanizsai uradalmat. Ez utóbbi három uradalomból, valamint a körmendi és ludbregi uradalmakból elsőszülöttségi hitbizományt alapított. A birtokvásárlást illetően jó ötleteket kapott Rajcsányi Ádámtól (1698–1766), a Magyar Udvari Kamara levéltárosától, akit mellesleg azzal is megbízott, hogy a Batthyány família birtokjogait, leszármazását dokumentáló okleveleket feltárja, s azok felhasználásával családfát készítsen.

Ugyanezen okból határozta el családi levéltáruk anyagának rendbetételét is. 1742. december 29-én kelt, Szeremleynek írt meleg hangú levelében köszönte meg, hogy „az Archivumnak rendben tételében oly kellemetesen progrediál [halad]”. A munkálatok azonban nem folytak megfelelő ütemben, mert Szeremley csak az 1747. május 26-ai levelében tudatta az eredményt: „Archivumot, amint utolsó levelemben is illettem, reménlem contentuma [elégedettsége] szerént találja Excellenciád. A java a leveleknek már fascikulusokban, s Almariumokban is rakattatván és darabonként való numeratioja, s registratioja is inchoáltatván [megkezdődött].”

Kimerültsége és szemének megbetegedése miatt 1746-ban lemondott kancellári hivataláról. Erős szemfájdalmaira ugyancsak Szeremley ajánlott gyógyszert a maga humoros módján: „Szemnek, hogy a jejuna saliva, kit Krisztus irének [balzsamának] is neveznek, igen hasznos, sokan experiálták [megtapasztalták], úgy az éjszakai irástul s olvasástul való abstinentia [tartózkodás] is.” Öt év kényszerpihenő után, 1751-ben visszatért a közéletbe, s nagy elégtételt jelentett számára, amikor a pozsonyi diétán egyik jelöltként őt nevezte meg a királynő, és megválasztották az ország nádorává.

Künstlerné Virág Éva teljes cikke a Magyar Nemzeti Levéltár honlapján olvasható