A neandervölgyi barlangjában meleg víz is volt
2015. szeptember 1. 17:28
A korai emberek lakhatási-, valamint életkörülményei meglehetősen szerények voltak, ugyanis a barlangokban nem sok kényelmi eszköz segíthette őket – gondoltuk mindezidáig, azonban újabb kutatások szerint átértékelhetjük a korábbi elméleteinket, hiszen egy spanyolországi, neandervölgyiek által lakott barlangban a szakértők szerint egy forró vizes mélyedés is helyet kapott.
Korábban
Természetesen nem arra kell gondolni, hogy a rómaiak előtt több tízezer évvel a neandervölgyiek is bevezették otthonaikba a forró vizet szállító csöveket. Az emberi és a társadalmi evolúciót kutató Katalán Intézet szakértői egy 60 ezer évvel ezelőtt lakott, Barcelona közelében található barlangot vettek górcső alá. Cinta S. Bellmunt katalán régész az IPHES Newsnak elmondta, a barlang nagy mennyiségű régészeti leletet tartalmazott, amiből sok újat megtudhattak a neandervölgyiek mindennapjairól.
A legmeghökkentőbb, amit a szakemberek felfedeztek, az egy lyuk a tűzrakóhely közelében, amelyet az ősember a víz megmelegítése során használhatott. A többi lelet elhelyezkedése folytán a kutatók megállapították, hogy hol hajtották álomra fejüket a barlang lakói, hová gyűjtötték a szemetet, a lakhely melyik pontját készítették kőszerszámaikat, illetve dolgozták fel az elejtett állatokat. A csontokból az derült ki, hogy a neandervölgyi főként szarvast és vadkecskét evett, ám olykor vadló is került az asztalra.
A neandervölgyi ősember 200-250 000 éve jelent meg és körülbelül 40-28 000 évvel ezelőtt tűnt el. Európa és a Közel-Kelet egyes területein élt, az utolsó időkben a mai emberrel (Homo sapiens) egy időben és helyen, majd ezt követően – máig tisztázatlan okokból – kihalt. A neandervölgyi eltűnésére számos magyarázat született, ami folyamatos vitát generál a tudományos közösségben; sokak szerint a modern ember a kognitív képességeinek fölényét kihasználva kerekedetett felül és szorította ki a neandervölgyi embert – így tudott többek között jobb, fejlettebb fegyvereket gyártani és ennek köszönhetően kezdett változatosabban táplálkozni. Ám az is elképzelhető, hogy a neandervölgyi egyszerűen asszimilálódott.
Az utóbbi években egyre több minden derül ki a neandervölgyiek életmódjáról, ami azt sugallja, hogy egyáltalán nem voltak primitívek. Többek között fény derült rá, hogy női-férfi munkamegosztás volt köztük, készítettek csonteszközöket, már 67 ezer évvel ezelőtt is sült húst ehettek, valamint ételeiket megfőzték, barlangvéseteket hagytak maguk után, eltemették halottaikat, gyermekeikre – akiket erős érzelmi kötődés fűzte közvetlen társadalmi csoportjukhoz – példás módon ügyeltek, takaros barlangjaikat pedig rendben tartották. Lassan érdemes lenne leszámolni azzal az idejét múlt nézettel, miszerint a neandervölgyi egy piszkos és durva emberszabású volt, aki az életét azzal töltötte, hogy az egyik állati tetemtől a másikig vánszorgott.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
10. Államalapítás és az új rend megszilárdulása Magyarországon a 10–13. században
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Valószínűtlen, hogy csúf külsejű lett volna Könyves Kálmán
- A fogadalmat tett Szent Margit az első férjjelöltjét, a lengyel királyt látni sem óhajtotta
- Férje halála után számos megaláztatást kellett elviselnie Árpád-házi Szent Erzsébetnek
- 10 érdekesség az Árpád-házi királylányokról
- Egyensúlyteremtő képességében rejlett Szent István sikereinek titka
- A legenda szerint a tatárdúlástól is imával mentette meg Lengyelországot az aszkéta életű Árpád-házi Szent Kinga
- Nem talált kiutat királysága és alattvalói érdekellentéteiből IV. László
- Apja és fia tevékenysége is árnyékot vetett IV. Béla uralkodói törekvéseire
- Öt trónkövetelő, akinek valóban volt esélye a magyar korona megszerzésére
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.