Félmillió éves emberi fogat találtak Franciaországban
2015. július 29. 09:45 MTI
Egy 560 ezer évvel ezelőtt élt ember fogát találták meg fiatal francia önkéntes régészek a délnyugat-franciaországi Tautavelben lévő barlangrendszerben, a helyszínben dolgozó kutatók szerint "nagyon fontos felfedezésről" van szó.
Korábban
Egy felnőtt ember fogát, egy metszőfogat találtak a földréteg azon szintjén, amelyről számos kormeghatározó módszerrel megállapították, hogy 580-550 ezer éves. Azt nem lehet megállapítani, hogy férfié vagy nő-é volt-e - közölte Amélie Viallet paleoantropológus az AFP francai hírügynökséggel. Tony Chevalier, a Tautaveli Kutatóközpontban dolgozó másik paleoantropológus szerint tavaly júniusban már találtak ugyanitt egy másik 560 ezer éves fogat. Ez azonban semmit sem vesz el a múlt héten feltárt lelet jelentőségéből.
Viallet hangsúlyozta, hogy ez igen fontos felfedezés, mert kevés ebből a korból származó emberi maradvány található Európában. "Ez a kirakó darabja, amely hiányzott ahhoz, hogy válaszolni tudjunk a kulcsfontosságú kérdésre: egyetlen vérvonalból származik-e a 120 ezer éve élt neandervölgyi ember" - tette hozzá a paleoantropológus, a párizsi Természettudományi Múzeum munkatársa. A Perpignan közelében fekvő Tautavelben folyó ásatás a világ egyik legfontosabb őstörténeti lelőhelye. Tautavelben, ahol a világ minden részéről érkezett önkéntesek részvételével ötven éve folynak ásatások, a neandervölgyi ember előtt, 450 ezer évvel ezelőtt élt tautaveli ember több mint 140 csontmaradványára bukkantak.
A múlt csütörtökön, illetve tavaly talált fogak rendkívül fontosak, mert közelebb visznek a faj eredetének megismeréséhez - mondta Tony Chevalier. "Segítenek tisztázni a heidelbergi emberről (Homo heidelbergensis), a neandervölgyi ember őséről folyó ádáz vitát" - tette hozzá. "A múlt héten talált 560 ezer éves fog a 450 ezer éve élt, általunk már ismert fajra emlékeztet. Azt mondhatjuk tehát, hogy ez a faj régebbi. Akkor mondhatjuk meg, hogy valóban evolúcióról van-e szó, ha találunk egy teljes állkapcsot" - magyarázta Chevalier. Tautavelben 690 ezer évvel ezelőtt éltek emberek, régebben, mint a 600-650 ezer évvel ezelőtt élt heidelbergi ember.
A kutató elmondta, hogy csak egy dolgot sajnál, azt, hogy alsó metszőfogat, nem pedig záp- vagy kisőrlőfogat találtak, amely több jellemző vonást árulna el a fajról. A tautaveli ásatások először a múlt század hatvanas éveinek végén keltettek feltűnést, amikor egy negyven év körüli nő alsó állkapcsát ásták ki régészek. Később egy 18 év körüli fiatalember alsó állkapcsára bukkantak ugyanott a kutatók, majd 1971 júliusában egy - azóta a tautaveli ember néven elhíresült - fiatal férfi koponyája és teljes arccsontja került elő a föld alól. 2001-ben egy 450 ezer éves állkapcsot találtak Tautavel barlangrendszerében.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
4. A világgazdaság a 20. században
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Tizenhatszor annyi követ használtak fel az Asszuáni-gáthoz, mint a Kheopsz-piramishoz
- Saját hatalmát és a Szovjetuniót is elsöpörték Gorbacsov reformjai
- Szaddám Huszein 1991-ben úgy gondolta, megnyerte a történelem első élőben közvetített háborúját
- Gyűlölte a Sebhelyesarcú gúnynevet Al Capone
- A niagarai vízerőműhöz is szállított alkatrészeket a Škoda Művek
- A hadiipari korlátozásokból született az ikonikus olasz robogó, a Vespa
- Heves vitát váltott ki Potsdamban a háborús jóvátételek kérdése
- Keserédes „áldásként” formálta át Izlandot a második világháborús megszállás
- Kereskedelmi viszonyait fenntartva maradt semleges Svájc a második világháborúban
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap