Kutyatenyésztésben is otthon volt a világhírű magyar feltaláló
2015. augusztus 11. 13:23 MTI
155 éve, 1860. augusztus 11-én született Bláthy Ottó világhírű magyar tudós, a Magyar Tutományos Akadémia tagja. 1885-ben Déri Miksával és Zipernovszky Károllyal szabadalmaztatták a párhuzamos kapcsolású, tetszőleges áttételű váltakozó áramú induktorok alkalmazásán alapuló áramelosztó rendszert, majd azt továbbfejlesztve megszületett a mai transzformátor, amely a feszültség változtatásával, kis veszteséggel teszi lehetővé az áram továbbítását.
Korábban
Báthy Ottót már gyerekkorában kiváló matematikusnak tartották. Felsőfokú tanulmányait a bécsi műegyetemen végezte, 1882-ben szerzett oklevelet. 1881-83-ban a MÁV-gépgyárban dolgozott, majd Zipernovszky Károly hívására került a Ganz-gyár villamossági osztályára. Itt felismerte a mágneses Ohm-törvény gyakorlati alkalmazási lehetőségeit, s gépeit ennek segítségével méretezte, jelentősen növelve azok teljesítményét. Első szabadalma egy egyenáramú dinamókhoz szerkesztett, önműködő, higanyos feszültségszabályozó volt. 1884-ben szabadalmaztatta elektrodinamikus wattmérőjét, amelyet az áramelosztó rendszerekben alkalmaztak.
1885-ben Déri Miksával és Zipernovszky Károllyal szabadalmaztatták a párhuzamos kapcsolású, tetszőleges áttételű váltakozó áramú induktorok alkalmazásán alapuló áramelosztó rendszert, majd azt továbbfejlesztve megszületett a mai transzformátor, amely a feszültség változtatásával, kis veszteséggel teszi lehetővé az áram továbbítását. Ez a legjelentősebb magyar találmány a villamosenergia-iparban, amely egyúttal az elektromos korszak kezdetének tekinthető. A Ganz-gyár a transzformátort számos országba exportálta, 1899-ig tízezer darabot adtak el külföldre. Az olaszországi cerchi (római) erőműben a világon először alkalmaztak - Bláthy tervei szerint - váltóáramú generátorokat párhuzamos kapcsolással. 1891-ben ugyanitt az ő önműködő fordulatszám-szabályozóival oldották meg a vízturbinák generátorainak párhuzamos kapcsolását.
Bláthy parallel kapcsolással működő indukciós fogyasztásmérői 1889-ben kerültek forgalomba, s hamarosan világszerte elterjedtek. Számos egyéb találmánya mellett 1903-tól négypólusú, majd egyre növekvő teljesítményű kétpólusú turbógenerátorokat tervezett. Az 1900-as párizsi világkiállításon váltóáramú generátorával nagydíjat nyert. 1931-ben, Kandó Kálmán halála után átdolgozta és tökéletesítette a vasúti villamos mozdonyok fázisváltóját is. Bláthy működése nyomán a Ganz-gyár a turbógenerátorok gyártásának élvonalába került. Irányításával a gyár a világ számos országában 300-nál több erőművet épített. Generátorai az 1930-as évek végére elérték a 44 megawatt teljesítményt, ez akkor csúcseredmény volt, szabadalmaiból többet a Siemens és a svájci Brown-Boveri cég is megvásárolt. 1917-ben a bécsi és a budapesti műegyetem tiszteletbeli műszaki doktora lett.
1929-ben lett az MTA tiszteletbeli tagja, az Akadémia 1909-ben a Wahrmann-, 1935-ben a Marczibányi-díjjal tüntette ki, 1932-ben Kandó Kálmán emlékérmet kapott. Udvari tanácsosi címét nem műszaki teljesítményeiért, hanem a kutyatenyésztésben elért eredményeiért kapta. A sokoldalú feltaláló nagy nyelvtehetség és kiváló fejszámoló is volt, sakkfeladványokat is készített. Fiatal korában szenvedélyesen kerékpározott maga tervezte gépein, majd lelkes autós lett, a Magyar Autóklub alelnöke volt. 1939. szeptember 26-án halt meg Budapesten.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
22. A középkori egyház
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Bűnösök tértek jó útra és régi ellenfelek kötöttek barátságot Sziénai Szent Katalin szavainak hatására
- Nem a vallási ellentétek okozták VIII. Henrik szakítását Rómával
- Hogyan lett a középkor a sajtkészítés virágkora?
- Ahol a püspök felügyelte a legjobb bordélyházakat: a középkori London alvilága
- Állam az államok felett – így épült ki a középkori egyház hatalma
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Démoni kísértések – így éltek a korai kereszténység sivatagi remetéi
- Válás és vallásszakadás – így született meg az anglikán egyház
- Tiltott játékok, alkímia, érvágás: ilyen volt az oxfordi egyetemisták élete a középkorban
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.