Nyár végére megújul Gorsium
2015. május 11. 16:15 MTI
Nyár végére, ősz elejére elkészülhet az az uniós támogatású beruházás, Gorsium fejlesztése, amely nettó 775 millió forintból valósul meg és idén átadható lesz a nagyközönség számára - mondta a hétfői helyszíni bejáráson Székesfehérvár polgármestere.
Korábban
Cser-Palkovics András leszögezte, hogy a Gorsium Régészeti Park és Szabadtéri Kiállítás közös nagy büszkesége Székesfehérvárnak és Tácnak. Emlékeztetett arra, hogy amikor 2013 elején átvették a megyei múzeum fenntartását, egyúttal az uniós pályázat megvalósításának felelősségét is magukra vállalták. Közölte, hogy a nettó 652 millió forint uniós támogatáshoz a fehérvári önkormányzat nettó 123 millió forintnyi önerőt biztosított. Horváth Tamás, Tác polgármestere azt várja a beruházástól, hogy a település még keresettebb célponttá válik a turisták körében, és ennek következtében több helybeli embernek tudnak munkát adnak a régészeti park területén.
Nádorfi Gabriella a Szent István Király Múzeum régésze, a projekt koordinátora elmondta: a Quies Gorsiense - Gorsium a kikapcsolódás antik szigete című projekt keretében megépül egy fogadóépület és látogatóközpont. A mintegy ezer négyzetméteres épületben állandó és időszaki kiállítások lesznek, de konferenciákra, múzeumpedagógiai foglalkozásokra alkalmas tereket is kialakítanak.
Megújul a romterület északi oldalán álló, a 2-3. századból származó, két, falfestményekkel díszített lakószobát magában foglaló úgynevezett Freskós ház. Szintén visszaépítik a lakomatermet, amely alatt a pince is látogathatóvá válik: ott egy tároló helyiséget rendeznek be korhű módon a régészeti feltárások során előkerült, főzéshez és étkezéshez használt edényekkel. A teátrum hátteréül szolgáló, 12 méter magas városfal egy szakaszát 120 méter hosszan a hozzá kapcsolódó két oldal-, illetve saroktoronnyal műemléki rekonstrukció keretében építik meg. A fal és a tornyok teteje egyben kilátóként is funkcionál, amelyről a régészeti park egész területét áttekinthetik a látogatók.
A projekt részeként felújítják a Zichy-pince belső terét: több, terem méretű, üvegcsempével bélelt hordóját kibontják, és ezek a továbbiakban vitrinként funkcionálnak majd. A kiállítótér a tervek szerint később kőfaragványok, egyéb kőemlékek, rekonstrukciók kiállítóhelyéül szolgál. A meglehetősen rossz állapotban lévő, római kori lakóház mintájára készült, "U" alakú épületet szintén újjáépítik. Az épületben részben az eredeti funkciót betöltő helyiségeket (irodák, raktárak) alakítanak ki, másik szárnya pedig látványraktárnak ad majd helyet, ahol a feltárások során előkerült leleteket mutatják be.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
18. Az ENSZ és az Európai Unió
IV. Politikai berendezkedések a modern korban
- 1948 óta a „visszatérés joga” áll az izraeli-palesztin konfliktus középpontjában
- 26 éves az Európai Unió
- Tényleg nem tett meg mindent az ENSZ a magyar ügy érdekében 1956-ban
- Botrányok övezték az egyik legnagyobbb ENSZ-szervezet történetét
- A gázai lőporos hordó - az arab-izraeli konfliktus története
- 10 tény a ruandai népirtásról
- 60 éve lett vége a hidegháború legvéresebb konfliktusának
- Az ENSZ-re sózta London Palesztinát
- Viták a közös európai történelem kapcsán
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill 19:05
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők 18:05
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot 16:05
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője 15:05
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác 14:20
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját 12:20
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában 11:20
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20