Magyar zsidó tudósoknak állít emléket a Közlekedési Múzeum
2014. december 10. 12:59 MTI
A magyar tudományos és gazdasági életben komoly sikereket elért zsidó származású tudósoknak, feltalálóknak állít emléket a budapesti Közlekedési Múzeum szerdától látható Sorsok és találmányok című kiállítása.
A tárlat azoknak a feltalálóknak, alkotóknak a tárgyait, kísérleti eszközeit és a hozzájuk kapcsolódó dokumentumokat mutatja be, akik bár sokat tettek Magyarország iparáért és tudományos felemelkedéséért, származásuk miatt munkaszolgálatra kerültek, vagy a gettóban, a Duna partján, esetleg koncentrációs táborokban haltak meg - tájékoztatta az intézmény az MTI-t.
A kiállításon egyebek mellett az első magyar számítógépet, a Richter és a Chinoin gyógyszergyárak termékeit, a Weiss gyár egy motorkerékpárját, a golyóstollat és sok más olyan tárgyat is megismerhet a közönség, amelynek alkotója hozzájárult Magyarország műszaki kultúrájához. Digitálisan olvasható például Kozma László "pepitafedeles füzete" is, amelyben a mauthauseni és günskircheni lágerekben telefonközpontterveket vázolt fel, hogy szellemi és testi épségét megőrizze.
A kiállítás részletesen bemutatja Arany Dániel matematikus, Aschner Lipót, a Tungsram gyár vezérigazgatója, Bíró László József, a golyóstoll megalkotója, Bródy Imre, a kripton töltésű izzólámpa feltalálója, Goldberger Leó textilgyáros, Heller László, a Heller-Forgó hűtőtorony társfeltalálója, Hiller József, a magyar alumíniumipar úttörője, Kozma László, az első magyar számítógép megépítője, Richter Gedeon, a Richter gyógyszergyár megalapítója, Selényi Pál kísérleti fizikus, Szily Pál orvos-kutató, Wolf Emil, a Chinoin alapítója és a Weiss család tagjainak életét.
A tárlat emlékeztetni kívánja a közönséget arra is, hogy a kutatások szerint az iparban dolgozó 140 ezer zsidónak a 95 százaléka kisiparos volt, illetve munkás és tanonc, az ő munkájuk szintén kiemelt jelentőségű volt az ország ipara számára. A bemutatott alkotók életútjáról a jövőben konferenciát is rendeznek a Közlekedési Múzeumban, valamint egy tanulmánykötet is megjelenik, amely a kiállítás katalógusát is tartalmazza. A tárlat március 1-jéig látogatható.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
8. Budapest világvárossá fejlődése
II. Népesség, település, életmód
- Időutazás a millenniumi ünnepségekre: 125 éve utazunk a Ligetbe a föld alatt
- Sokáig csak esernyővel lehetett átmenni a budai Alagúton
- Egykor a Városliget zenepavilonjai nyújtották a főváros legnépszerűbb szórakozását
- A gazdag és szegény gyermekek egyaránt birtokba vették a Városligetet a „boldog békeidőkben”
- Széchényi Ödön víziója által a világ második siklójával büszkélkedhet a főváros
- Az idők során szinte minden sportra biztosított lehetőséget a Városliget
- 800 mázsa lőport adott Ferenc József a budai Alagút építéséhez
- A kiállítások és vásárok hozták el az éjszakai fényt a Városligetbe
- Ostromok és újjáépítések kísérik végig a Vigadó történetét
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő 11:20
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap