Skócia: menni vagy maradni?

2014. szeptember 18. 12:30

Alex Salmond skót kormányfő, a Skót Nemzeti Párt vezetője 2012 januárjában jelentette be, hogy Skócia 2014-ben referendumot tart az országrész függetlenné válásáról. David Cameron, Nagy-Britannia miniszterelnöke a skót elszakadás elleni hivatalos brit kampány nyitányaként elmondott beszédében akkor közölte, hogy minden lehetséges eszközzel küzdeni fog az Egyesült Királyság együtt tartásáért, ám a héten tett nyilatkozatában (ha a skótok igennel voksolnak az elszakadásra, akkor "Skócia és az Egyesült Királyság útjai örökre szétválnak") mintha már saját magát és az Egyesült Királyságot próbálta volna felkészíteni a legrosszabbra. A szekértáborok igazi nagyágyúkat, hírességek egész sorát vetették be az egyre durvuló kampány sikere érdekében, miközben a közvélemény-kutatók is vívják saját harcaikat - az ICM váratlanul nagy, 8 százalékpontos előnyt mutatott ki a függetlenségpárti oldalnak -, sokan a Skóciában állomásozó brit atomflotta helyzete és a nagyhatalmi státus elvesztésének lehetősége miatt aggódnak, a piac pedig bizonytalan, s egyelőre nem tudni, mi lesz a közös fizetőeszközzel vagy éppen a skót vizeken található olajmezőkkel. A kérdések sorát hosszasan lehetne folytatni, nem véletlenül nyilatkozott vasárnap Salmond úgy, hogy a népszavazás után másfél évig fog tartani a szétválási folyamat. Miközben a csatornán túl hetek óta mindenki már az urnazárás pillanatát várja feszülten, addig mi tekintsük át, hogyan jutott el Skócia a középkori függetlenségi harcoktól az 1707-es unióig és a referendum kiírásáig.

Korábban

Róma, Bernicia, Alba

Skócia írott történelme a rómaiak hódításával kezdődött az időszámításunk szerinti 1. században. A Római Birodalom elsősorban a brit fősziget déli és középső részét, a mai Angliát és Walest foglalta el, de rövid időre Dél-Skócia egy része is római fennhatóság alá került. Az ettől északra fekvő területet a rómaiak Caledonia (Piktföld) néven ismerték, itt éltek a titokzatos piktek, a nyugati részen, a mai Argyllban pedig az Észak-Írországból származó gaelek rendezkedtek be.

A piktekkel folyó gyakori összecsapások következtében a rómaiak egészen a Hadrianus-falig vonultak vissza, majd a 4-5. századra teljesen elhagyták Skóciát. A római csapatok távozását követően négy nagyobb hatalmi központ alakult ki a mai Skócia határain belül: keleten a piktek, nyugaton a skótokként (scotti) emlegetett, gael nyelvet beszélő Dál Riata goidel királysága, délen a britonok strathclyde-i királysága (más néven Alt Clut), illetve délkeleten a germán népek közé tartozó anglik (anglius), Bernicia megalapítói. Kódolva volt egy évszázadokon át tartó hatalmi rivalizálás.

A feljegyzések szerint Bernicia első angol királya Ida volt, aki 547-ben került trónra. Unokája, Æthelfrith (593-616) 604-ben megszerezte Deirát, majd a két királyságot Northumbria néven egyesítette és kormányozta egészen 616-ban bekövetkezett haláláig. A 8. század végén Skócia sem térhetett ki az egész Európát végigfosztó skandináv harcosok, a vikingek hódítása elől, akik sorra létesítették támaszpontjaikat az északi partvidéken, a Shetland-, az Orkney-szigeteken és a Hebridákon. A folyamatos csatavesztések arra kényszerítették az évszázadok óta egymással rivalizáló pikteket és skótokat, hogy elássák a csatabárdot, s egyesítsék királyságaikat.

A törzseket a piktek uralkodója, Cináed mac Ailpín egyesítette 843-ban, aki a nemzeti legenda szerint I. Kenneth néven Skócia első királya lett. A magát a piktektől névleg is megkülönböztető Alba királyság azonban csak a 889-ben hatalomra kerülő II. Donald uralkodása idején jött létre: őt emlegetik az első 'rí Alban'-nak, azaz Alba királyának. Ekkortól kezdve terjed el a Forth és a Clyde folyóktól északra fekvő területek megnevezése, Scotia, azaz Skócia.

A következő évszázadok során Skócia egyre csak terjeszkedett, s határváltozásaiban mind hasonlóbbá vált mai alakjához. I. Malcolm és II. Malcolm skót uralkodók jó kapcsolatokat ápoltak Wessex angol uralkodóival, a carhalmi csatából győztesen kikerülő II. Malcolm pedig 1018-ban Northumbria egy részének leigázásával a Tweed folyóig - gyakorlatilag a mai határig - terjesztette ki birodalma határát. Még ugyanebben az évben elhunyt a strathclyde-i királyság uralkodója, s mivel nem volt örököse, a korona II. Malcolm unokájára, Duncanra szállt, aki 1034-ben Skócia királya lett.

következő oldal 1 / 6