2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Feltámasztották volna a nácik az őstulkot

2014. június 18. 08:48

A héten kerül bemutatásra az a dokumentumfilm, amelyben Adolf Hitler titkos tervének és kísérleteinek részleteit ismerhetjük meg. A német biológusok célja a 17. században kihalt őstulok újbóli kitenyésztése volt.

A National Geographic filmjének elkészítésénél segédkező kutatók azt állítják, hogy a nácik a tervek szerint visszahozták volna minden szarvasmarha ősét, az őstulkot, amelyet 1627-ben láttak utoljára a kora újkori Európa lakói. (Az őstulok nem tévesztendő össze az európai bölénnyel, amelyet sohasem háziasítottak, ugyanis a szarvasmarha mellett erre már nem volt szükség.)

Az akár az egy tonnát is meghaladó, 155-180 centiméter marmagasságú párosujjú patás főként Eurázsia erdeiben élt, őseink pedig többször is lerajzolták, így főként Spanyolország és Franciaország barlangjaiban ma is megtekinthetjük a mára kihalt emlőst. Habár az ősember mintegy 7-8 ezer évvel ezelőtt megszelídítette az állatot, jó néhány vad társa párhuzamosan élt a domesztikált és igába hajtott egyedek mellett. Egészen a 17. század elejéig, amikor a mai Lengyelország területén utoljára láthattak élő őstulkot.

A lascaux-i barlangban található őstulok

A német biológusok tervének megfelelően "felélesztették" volna, hogy propagandacélokra felhasználva támogassák a német állattenyésztést, és ezzel is bizonyítsák a német tudomány fejlettségét. A kutatási műveleteket Hermann Göring, a Harmadik Birodalom Hitler utáni második embere − aki nem mellesleg szenvedélyes vadász is volt − személyesen felügyelte. "Göring számára a vadászat volt az egyik legnagyobb emberi tevékenység, így a fajok minőségi javulása mellett egyfajta vadászati kihívást is látott az állatkísérletben" − mondta Toby Thacker, a Cardiffi Egyetem munkatársa.

Hozzá kell tenni, nem ez volt az egyetlen kísérlet, amely az őstulkot akarta feléleszteni. 2010-ben például holland szakemberek kezdtek egy hasonló projektbe, amelynek az volt a célja, hogy egy olyan emlőst tenyésszenek ki, amely nagyban hasonlít az őstulokra.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár