Restaurálják Róma legszebb barokk csarnokát
2014. február 27. 11:54 MTI
Megkezdődik a Carracci fivérek festette freskók helyreállítása a római Farnese palotában. A restaurálást a Carracci-galériában mutatták be a sajtónak.
Korábban
Március 15-én kezdődik, és a tervek szerint egy évig tart az olaszul Carracci-galériaként ismert terem freskóinak restaurálása. A nyolcszáz ezer eurós (több mint huszonnégy millió forintos) helyreállítási munkát többek között a nemzetközi, műemlékeket támogató World Monuments Fund nevű szervezet finanszírozza - mondta el az újságíróknak Erkki Maillard, a római Farnese-palotában székelő francia nagykövetség kulturális tanácsosa.
A palota húsz méter hosszú és hét méter széles folyosócsarnoka mennyezetének kifestésére az egykori tulajdonos, Odoardo Farnese bíboros egy bolognai művészt, Annibale Carraccit hívta Rómába. Carraccival jött testvére, Agostino is.
Az 1597-1608 között festett freskók Ranuccio Farnesének és Margherita Aldobrandininek a mennyegzőjére készültek. A Carracci fivérek a freskókon a szerelmet ábrázolták Bacchus és Ariadné diadalmenetével. Ihletet a kor szelleme szerint az ókori római költő, Ovidius mitológiai témájú költészete adott.
A Carracci-galéria lett a modellje a későbbi európai nemesi és uralkodói paloták freskókkal teli csarnokainak. A művészettörténetben a Carracci testvérek festette mennyezetet ugyanolyan remekműnek tartják, mint Raffaellónak a vatikáni stanzákban készült freskóit vagy Michelangelónak a Sixtus-kápolnában készült freskósorozatát.
A Carracci-freskók szépségét méltatva az olasz sajtó arra emlékeztetett, hogy Stendhal francia író (1783-1842) egyik római látogatása során több mint két órán át csodálta Carracciék freskóit. A restaurálást végző cégeket a 2012-ben meghirdetett európai pályázattal választották ki. A Carracci-galéria új, korszerű világítást is kap. A helyreállítás ideje alatt a Farnese palota továbbra is látogatható lesz.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
25. Magyar–török küzdelmek és együttélés a 15–17. században
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Hogyan került Erdély Habsburg uralom alá?
- Sohasem vesztett csatát Mátyás legendás hadvezére, Kinizsi Pál
- 10 tény az Oszmán Birodalomról
- Dárdára tűzve hordozták körbe a törökök az első csatában elesett magyar király fejét
- Erdély és Lengyelország számára egyaránt virágkort jelentett Báthory István uralkodása
- A fegyelem hiánya miatt mondott csődöt Nikápolynál a lovagi harcmodor
- Az öngyilkosságot fontolgatta II. Mehmed szultán a nándorfehérvári vereség után
- Előkerültek a mohácsi csata maradványai
- Aki kávét ivott, elvesztette a fejét IV. Murád szultán uralma idején
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap