Újra megnyitják az Altamira-barlangot
2014. január 20. 11:18 MTI
Tizenkét év szünet után ismét megnyitják a látogatók előtt a világhírű őskori sziklafestményeket rejtő észak-spanyolországi Altamira-barlangot.
A cantabriai Santillana del Mar illetékesei szombaton bejelentették, hogy hamarosan elkezdődik egy augusztusig tartó kísérleti időszak, amely alatt egyszer egy héten öt látogató egy vezető kíséretében felkeresheti a barlangot. Azt szeretnék ezzel felmérni, milyen hatással van az emberi jelenlét a barlangi sziklarajzok állapotára. Ezt követően döntenek arról, folytatódhatnak-e és miként ezek a látogatások - közölte José María Lasalle kulturális államtitkár.
A festmények rohamos pusztulása miatt 1982 és 2002 között naponta csak néhány látogatót engedtek be a barlangba, amelyet 2002-ben bezártak, mivel a szakemberek úgy vélték, hogy az emberek jelenlétéből eredő hőmérsékletemelkedés, magasabb páratartalom károsítja az őskori sziklafestményeket.
A falfestményeiről híres barlang a paleolitikum művészetének legismertebb lelőhelye, az észak-spanyolországi Santandertől 30 kilométerre nyugatra fekszik. A 280 méter hosszú, több teremből, folyosóból álló mészkőbarlangban 1879-ben az ásatást vezető Marcelino de Sautuola kislánya fedezte fel a mennyezeten az ősember festményeit. Valódiságukat csak 20 évvel később ismerték el, amikor Franciaországban is találtak hasonló barlangfestményeket.
A freskók az úgynevezett magdalénien kultúra idején, i. e. 13 500 körül készülhettek. A barlang sötétszürke sziklafalát, mennyezetét jégkorvégi állatok, bölény-, vaddisznó-, vadló- és szarvasábrázolások díszítik. Összesen 600 festmény és 1500 karcolat található a barlangban. 1985-ben az UNESCO a világörökség részévé nyilvánította az Altamira-barlangot.
2001-ben nyílt meg turisták számára a barlang "hasonmás" változata, az Altamira Múzeum, amelyet tavaly 240 ezer látogató keresett fel.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
sport
- A háborús károkat szenvedett Belgium nem volt jó választás az olimpia megszervezésére
- Furcsa testi elváltozásokat jósoltak a hosszútávfutás női képviselőinek
- Csaláshoz folyamodott a görög maratonista az első újkori olimpián
- Minden idők legjobb góllövői között tartjuk számon Zsengellér Gyulát
- A főváros egyik első gőzfürdője állt a Komjádi Sportuszoda helyén
- Többször alakította önmagát a filmvásznon Papp Laci
- A spanyol klub, amiben Puskás főnixszé válhatott
- Már gyerekkorában autóversenyző akart lenni a Forma-1 legendája
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint tegnap
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához tegnap
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege tegnap
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja tegnap
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát tegnap
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 2024.05.18.