2. világháborús múzeum lesz egy magyar templom
2013. augusztus 21. 10:36 MTI
Hamarosan második világháborús, a normandiai partraszállásnak szentelt múzeummá alakítanak át egy magyar templomot az ohiói Conneautban - közölte internetes kiadásában vasárnap az Ashtabula városában kiadott Star Beacon napilap.
Korábban
A múzeumot a település kikötőjében található, 1914-ben megépült, orgonával is felszerelt Első Magyar Református Templomban fogják kialakítani, amelyben már csak szórványosan tartanak istentiszteletet. A hívők az átköltöztetésig tovább használhatják majd az épületet, amelynek tulajdonjogát a D-Day Ohio Inc. elnevezésű társaság szerezte meg, gyakorlatilag adományként.
A D-Day Ohio szervezésében az Erie-tó partján, Clevelandtől 115 kilométerre északkeletre fekvő településen hagyományőrzők évente újrajátsszák a D-napi invázió eseményeit. Az idei hadtörténeti múltidézés szombat este ért véget.
Azt, hogy pontosan mikor nyitja meg kapuit a D-napra, a második világháborúra és a negyvenes évekre visszatekintő múzeum, az új tulajdonos lapnak nyilatkozó képviselői nem tudták megmondani. Közölték viszont, hogy a könnyebb megközelíthetőség kedvéért rámpákat akarnak építeni a múltidéző partraszállás helyszínének közelében található templomhoz, amelyhez jelenleg meredek lépcső vezet.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő 11:20
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap